IRON MAIDEN - Hivatalos: 2021 júniusáig sehol nem lépnek fel, új dátumok a jövő évre

A 2021-re átszerveződő fesztiválokon nem játszanak majd

2020. május 7. (csütörtök) 18:32

Hivatalos bejelentést tett az Iron Maiden: 2021 júniusáig sehol sem lépnek fel a világjárvány miatt. Egyúttal bejelentették a 2021 nyarára átszervezett önálló koncertjeiket. A 2021-es fesztiválokon azonban nem várható a felbukkanásuk.

"Először is, örömmel tájékoztatunk titeket, hogy sikerült a Legacy Of The Beast turnénk önálló koncertjeinek új dátumokat találnunk 2021. júniusára és júliusára, leszámítva a moszkvai, a szentpétervári, a weerti és a zürichi bulikat. Ezeket sajnos nem tudtuk átszervezni erre az időszakra. Ugyanakkor két új dátumunk is van, egy arnhemi és egy antwerpeni koncert.

 




Jelenleg igyekszünk egyeztetni a 2020-ra tervezett vendég- és előzenekarokkal, szeretnénk ha az új dátumokra velünk tartanának.

Ami a fesztiválos headline-dátumokat illeti, az újraszervezés sajnos nem volt lehetséges, ugyanis 2021-et már eleve egy nagyon sűrű évnek terveztük meg, és ahogy gondolhatjátok, egy nagy rakásnyi előkészítő munka már le is zajlott. Az Iron Maiden szeret fesztiválokon játszani, így biztosak lehettek abban, hogy ahány fesztiválra csak lehet, egy más időpontban vissza fogunk térni.


Eredetileg május 1-jén indult volna a turnénk Ausztráliában, aztán Új-Zéland, a Fülöp-szigetek, Japán, Dubai és Izrael következett volna. Most is folyik a munka azon, hogy lehetőleg minél több helyre eljuthassunk majd ezek közül, minden bizonnyal ez 2022 első felére várható.

A zenekar tagjai jól vannak és a legjobbakat kívánják nektek. Alig várják, hogy 2021-ben visszatérhessenek a színpadra és hogy újra találkozhassanak veletek. Továbbra is vigyázzatok magatokra és legyetek bölcsek!
" - Rod.


2021 JÚNIUS

Fri 11 - POL, Warsaw PGE Narodowy
Sun 13 - GER, Bremen Bürgerweide
Tue 15 - CZE, Prague Sinobo Stadium
Wed 16 - AUT, Wiener Neustadt Stadium Open Air
Sat 19 - SPA, Barcelona Olympic Stadium
Mon 21 - POR, Lisbon Estadio Nacional
Thu 24 - ITA, Bologna Sonic Park
Sat 26 - GER, Stuttgart Mercedes-Benz Arena
Sun 27 - BEL, Antwerps Sportpaleis
Wed 30 - GER, Berlin Waldbühne


2021 JÚLIUS

Sat 3 - SWE, Gothenburg Ullevi Stadium
Thu 8 - GER, Cologne Rhein-Energie-Stadium
Sat 10 - HOL, Arnhem GelreDome
Sun 11 - FRA, Paris La Defense Arena, Paris

 




 




 

 

Hammer TV

 
ESKIMO CALLBOY - Pumpálj velük keményen! Új dal és videoklip: Pump It
2021. december 3. (péntek) 18:41

A We Got The Moves című nyári bulihimnuszt - és persze a felejthetetlen Hypa Hypát - most egy új klipes dallal igyekszik megfejelni a Ruhr-vidéki electrocore sikerzenekar, az Eskimo Callboy. Kevin Ratajczak énekes: "Ez barátaink, egy hihetetlen utazás kezdetét jelenti a testetek és a lelketek számára! Hallgassátok meg az új dalunkat, tegyétek a napi rutinotok részévé, és érezzétek, ahogy testileg és lelkileg is fejlődni fogtok! Pumpáljátok hangosan, pumpáljátok keményen, érezzétek át az igazi Eskimo Callboy testkultúra szellemét!" Január 12-én a Barba Negrában játszanak, ha minden jól megy... A buli persze már rég teltházas, de ha nagyon akarsz pumpálni velük, talán eladó jegyet még találsz az esemény oldalán.   www.facebook.com/eskimocallboy  

DYNAZTY - Itt a második dal a svédek tavasszal érkező új albumáról: Power Of Will
DYNAZTY - Itt a második dal a svédek tavasszal érkező új albumáról: Power Of Will

2022 április 8-án jelenik meg a modern melodikus metalt játszó svéd Dynazty nyolcadik albuma, a tavalyi The Dark Delight lemez utódja, második előzetesként pedig már itt is van...

SCYTHICON - Az új hazai death metal banda második dala: Whitehell
SCYTHICON - Az új hazai death metal banda második dala: Whitehell

Az még nyári hír volt, hogy befejezte első lemezének munkálatait a Scythicon zenekar, és be is mutattuk a Casus Belli lemez első előzetes dalát, a The Future Tomorrowt, most pedig itt a...

AMORPHIS - Hivatalos klippel a februári lemez első dala: The Moon
AMORPHIS - Hivatalos klippel a februári lemez első dala: The Moon

Halo címmel február 11-én jelenik meg az új Amorphis album, a 2018-as Queen Of Time lemez utódja, a finnek tizennegyedik albumának első előzeteseként pedig már lehet is barátkozni a The...

BLIND GUARDIAN - Ősszel jön az új album, videoklippel egy friss szám: Deliver Us From Evil
BLIND GUARDIAN - Ősszel jön az új album, videoklippel egy friss szám: Deliver Us From Evil

Még a nyáron írtunk arról, hogy befejezte új albumának munkálatait a Blind Guardian, most pedig már itt is van egy vadonatúj daluk, a Deliver Us From Evil. Ez az új szám ízelítő a...

FIT FOR AN AUTOPSY - Januárban érkezik az új album, klippel a harmadik dal: In Shadows
FIT FOR AN AUTOPSY - Januárban érkezik az új album, klippel a harmadik dal: In Shadows

Tavaly februárban, még a pandémia-őrület előtt Budapesten is bemutatta ötödik lemezét az amerikai deathcore fogat, a Fit For An Autopsy. A 2019-es The Sea Of Tragic Beasts lemez...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS