KISS - Gene Simmons új iratokat kapott a náci haláltáborokat megjárt édesanyjáról

"Sosem szabad ezt elfelejteni. Soha többé."

2020. május 4. (hétfő) 16:39

A német Bild am Sonntag magazin még a világjárvány kitörése előtt találkozott a KISS magyar származású basszusgitáros-énekesével, Gene Simmons-szal, mégpedig abból az alkalomból, hogy az újság a II. világháborús koncentrációs táborok iratai között egy alapos kutatómunkát végzett.

Gene Simmons édesanyját, a 2018. decemberében, 93 évesen elhunyt Klein Flórát és családját Budapestről deportálták a koncentrációs táborba. A Jándon született és akkor 14 éves Flóra előbb Ravensbrückbe került, majd onnan Flossenbürg mellé, 1945 márciusában pedig Mauthausenbe. A tábort pár nappal a világháború vége előtt szabadította fel az amerikai hadsereg egyik egysége. 75 évvel ezelőtt, 1945. május 5-én.

Gene Simmons most először látta ezeket a dokumentumokat, amelyekből egy 100 oldalas paksamétát állítottak össze nekik az újságírók. A Klein családból egyedül Flóra élte túl a koncentrációs tábort...


 



Gene Simmons:

"Sosem szabad ezt elfelejteni. Nem csak zsidókról van szó. Romákról, melegekről, politikai elítéltekről... Milliókról és milliókról... Gázkamrákba kerültek, vagy lelőtték őket, vagy egyszerűen éhenhaltak. Sosem szabad ezt elfelejteni. Soha többé."


A korabeli hivatalos iratok között szerepel Gene édesanyjának jóvátételi kérelme is:

"Az üldözések előtt Budapesten éltem, a Kemény Zsigmond utca 5 szám alatt (ma Baross utca). 1944 márciusától a német hatóságok parancsára sárga csillagot kellett viselnem a ruhámon, akárcsak az összes budapesti zsidónak. A sárga csillag nélkül nem hagyhattuk el a lakásunkat. Kijárási szabályoknak kellett engedelmeskednünk és nem hagyhattuk el a várost. Aki megszegte a szabályokat, súlyos büntetést kapott. 1944 májusában átirányítottak a Sziget utcai sárgacsillagos házba...


Flora végül 1959-ben kapott jóvátételt a német államtól, 1950 márkát.



 




Gene Simmons az iratok között a nagymamája, Ester Blau nevét is megtalálta.

"A mamám azt mondta, hogy az öregeket vitték először a gázkamrákba. Az édesanyjával folytatott utolsó beszélgetését is felidézte nekem. Megérintették egymás kezét és aztán... gázkamra.

A mamám azt is elmondta, hogy miért élte túl a tábort. 12 évesen egy fodrász mellett megtanult hajat vágni, az SS parancsnok feleségének pedig fodrászra volt szüksége. Megkérdeztek pár lányt, hogy beszélnek-e németül. Aki felemelte a kezét, hogy igen, azt gázkamrába vitték. A mamám beszélt egy keveset németül, de nem tette fel a kezét. Ezért választották végül őt. Ő vágta a tisztfeleség haját, aki azt gondolta, hogy a mamám nem érti, amit másokkal beszél. De értette."

 



"...És ez újra és újra megtörténhet. Ezért kell mindenről beszélni. Nemrég egy német politikus azt tanácsolta, hogy a zsidók az utcán ne viseljenek kipát... Legalább szó van erről. És ez vonatkozik a muszlimokra is. A zsidók, a muszlimok és mások elleni gyűlölet borzalmas dolgokhoz vezethet. Amíg beszélünk a történtekről, van esély, hogy ez ne ismétlődhessen meg. Ha a konyhában csótányt találsz, odairányítod a lámpát. És a fény hatására elbújnak a sötétben..."

"Ha valaki azt mondja, hogy mindez a múlt része, ez nem igaz. Ez szinte tegnap történt. Nem olyan régen. És nézd meg, hogy sok választáson mi zajlott le az utóbbi időben. Ez nem jó."

"A gyerekeim nem is értik, hogy történhetett ez meg, fel sem tudják fogni. Jártak már Németországban, vannak német barátaik. Nem is értik, hogy két generációval korábban egy egészen más világ volt itt. Szinte el sem hiszik..."
 













 

Hammer TV

 
GOJIRA - A következő lemez újra keményebb lesz?
2021. november 30. (kedd) 09:40

A 2022 elején startoló Európa-turné keretében Budapestre is eljön majd a Gojira. Az áprilisban megjelent Fortitude lemezük még a pandémia előtt íródott, Joe Duplantier frontember pedig már az utódjáról is szót ejtett a Revolvernek. "Mario totál be van pörögve - mondta a tesójáról, a Gojira dobosáról. - Éjjel-nappal nyomatja nekem az új dobtémáit, én meg mindig azt mondom neki: 'Várj, várj, várj csak, hadd emésszem már meg, amit legutóbb megnézegettünk'. A Fortitude iránti amolyan tiszteletből most még nem akarok egy új albumra gondolni, hiszen hamarosan Európa-turnéra indulunk, és az lesz az egyik legnagyobb turné, amit valaha is csináltunk. Szóval nagyon arra koncentrálok most. Egy dolgot azonban el kell mondanom. Bármennyire is értékelem a dallamokat és a Gojirán belül az új hangzások meg az új hangszínek felfedezését, a szívem mélyén ma is death metalos vagyok, ahogy Mario is. És miután összehoztuk ezt az...

AD INFINITUM - Klip született a zenekar kedvenc dalához: Inferno
AD INFINITUM - Klip született a zenekar kedvenc dalához: Inferno

Chapter I: Monarchy címmel még 2020 tavaszán jött ki a debütáló albuma annak a szimfo-metal csapatnak, az Ad Infinitumnak, amely eredetileg a Rage Of Light éléről ismert svájci...

NEW HORIZON - Himnikus északi power metal Erikkel és Jonával a H.E.A.T.-ből: We Unite
NEW HORIZON - Himnikus északi power metal Erikkel és Jonával a H.E.A.T.-ből: We Unite

Egy New Horizon névre hallgató új power metal projektben fogott össze a H.E.A.T. billentyűse/dalszerzője, a multihangszeres Jona Tee, valamint a csapatból egy éve távozó Erik Grönwall...

THREE DAYS GRACE - Klippel az első dal a májusi albumról: So Called Life
THREE DAYS GRACE - Klippel az első dal a májusi albumról: So Called Life

Explosions címmel május 6-án jelenik meg a kanadai Three Days Grace hetedik albuma, a 2018-as Outsider lemez utódja, első előzetesként pedig már lehet ismerkedni a So Called Life dalukkal....

RUDÁN JOE - Jön az új album, szöveges videóval a harmadik dal: Egy új világ reggelén
RUDÁN JOE - Jön az új album, szöveges videóval a harmadik dal: Egy új világ reggelén

Feketén fehéren címmel érkezik Rudán Joe új albuma december 3-án. A korábban többek között a Pokolgép, a P. Mobil és a Dinamit élén álló legendás énekes új lemezén 12 friss...

LORDS OF BLACK - Klippremier a Rainbow énekes csapatától: Maker Of Nothingness
LORDS OF BLACK - Klippremier a Rainbow énekes csapatától: Maker Of Nothingness

Új videoklip érkezett a Ronnie Romero énekes (Rainbow, Sunstorm, Vandenberg, The Ferrymen stb.) vezette Lords Of Black ötödik albumához, a múlt hónapban kiadott Alchemy Of Souls - Part...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS