EXOPOP - "Szeretnénk a rockzenét modern köntösbe öltöztetni"

Már két EP-t is kihozott a budapesti ötösfogat

2020. május 2. (szombat) 15:48

Még februárban hozta ki második EP-jét a budapesti Exopop zenekar, és arra is három dal került fel, akárcsak a 2019 októberi első EP-re. "Szeretnénk a rockzenét modern köntösbe öltöztetni, energikus és látványos koncertekkel megspékelni" - mondják magukról a srácok. Ismerkedj meg a legfrissebb klipjeikkel!

"Az Exopop név az Extraszoláris populáció, azaz naprendszeren kívüli lakosság rövidítése. Nem vagyunk ufóbűvölők vagy ilyesmi, csak sokszor úgy érezzük, hogy a világ nem olyan irányba megy, ahogy azt mi jónak tartanánk és néha jól esne kicsit elrugaszkodni, távol kerülni, akár a naprendszerünkön kívülre is..."

 


www.facebook.com/exopopzenekar


A történetük:


"2018-ban egy félresiklott londoni zenekar után Veréb Zoli (gitár) úgy gondolta, hogy újraszervezi a zenekarát, immár magyar színekben. Elsőként Horváth Bálint (gitár) csatlakozott a kezdeményezéshez, magával hozva Dénes Ádámot (basszusgitár), akivel már több formációban is játszottak együtt régebben. A sort Dolmán Attila (Atee) követte (dobok), aki számos produkcióban csépelte már a dobbőröket, többek között előző zenekarával A Dal című kereskedelmi televíziós műsorban is fellépett.





A banda 2019 márciusában lett teljes, amikor hosszas keresgélés után Phil (Fülöp Ádám - ének) tűnt a legjobb választásnak a frontemberi szerepre. Phil is 'öreg' motoros már a szakmában, jelenleg is egy sikeres emlékzenekar gitárosa épp, ha nem énekel. Ekkor vettük fel az Exopop nevet...

EXOPOP - A szakadék mélyén (a 2020-as Minden út végén II. EP-hez)


...Közel fél évnyi gondos és alapos előkészület után 2019 októberében szerzői kiadásban piacra dobtuk az első 3 dalt tartalmazó lemezünket, amit professzionális körülmények között rögzítettünk. A Minden út végén I. című első kiadványt 2020 februárjában szintén 3 dallal kiegészülve, Minden út végén II. címmel jelentettük meg, az elsőhöz hasonlóan CD- és online megjelenés formájában.







A két lemez hangzásában, tartalmában és koncepcióban is összekapcsolódik, amiről a lemezek borítója is tanúskodik. A lemez kettőssége, az egyszer fent - egyszer lent állapot megjelenítése hűen tükrözi látásmódunkat, mindennapi problémáinkat és bemutatja saját megoldásainkat is. Legtöbb dalunkhoz készítettünk videóklipet is és folyamatosan további videós tartalmak gyártásán dolgozunk."

EXOPOP - Maradj távol! (a 2020-as Minden út végén II. EP-hez)




EXOPOP - Máglya (a 2019-es Minden út végén I. EP-hez)








www.exopop.hu

Youtube csatornánk

www.instagram.com/exopopzenekar







 

Hammer TV

 
LORDS OF BLACK - Klippremier a Rainbow énekes csapatától: Maker Of Nothingness
2021. november 29. (hétfő) 14:13

Új videoklip érkezett a Ronnie Romero énekes (Rainbow, Sunstorm, Vandenberg, The Ferrymen stb.) vezette Lords Of Black ötödik albumához, a múlt hónapban kiadott Alchemy Of Souls - Part II.-hoz, a 2019-es lemezük második részéhez. Akárcsak az első Alchemy lemezt, az újat is Roland Grapow (Masterplan, ex-Helloween gitáros) produceri irányításával rögzítette a melodikus, progos metal csapat, a keverés és a maszter is Roland munkája. Tony Hernando gitáros szerint az új anyag súlyosabb és komorabb hangulatú lett: "Mindenki ismeri a régi mondást: 'Egy második rész sosem olyan jó, mint az első...',  de őszintén szólva, azt hiszem, hogy ez a lemez kivételnek számít. Roppant erős dalok gyűjteménye ez, különféle elemekkel kiegészítve, amelyek összességében ismerőssé, mégis mássá teszik ezt a második részt. Minden album varázsa az egyediségében rejlik, és végső soron ez volt a célunk: az, hogy ne ismételjük...

BETHLEHEM - Onielar énekesnő teljes mellrákkezelésen esett át
BETHLEHEM - Onielar énekesnő teljes mellrákkezelésen esett át

A német black metal színtéren 1997 óta aktív Darkened Nocturn Slaughtercult alapító gitárosa/énekesnője, aki egyben 2014 óta a Bethlehem énekesnője is, Onielar a közösségi...

ESCAPE MY SHADOWS - Klippel a fiatal metal ötös harmadik dala: Látszat
ESCAPE MY SHADOWS - Klippel a fiatal metal ötös harmadik dala: Látszat

Hamarosan megjelenik a fiatal srácokból álló modern metalos Escape My Shadows bemutatkozó albuma, a Minden szóval, harmadik előzetesként pedig itt a klippel kísért Látszat daluk. "Mi...

IMÁGÓ - Klippremier: Lapot a húszra
IMÁGÓ - Klippremier: Lapot a húszra

A februári számunk extra CD-mellékleteként jelent meg az Imágó zenekar első nagylemeze, és annak második dalához - Lapot a húszra - készült el a csapat friss klipje. "Minden...

MINA - Új videoklip a nyíregyházi triótól: Fődút
MINA - Új videoklip a nyíregyházi triótól: Fődút

2022 tavaszára várható a nyíregyházi Mina második nagylemeze, a Vadgender, az új klipjük azonban még a tavasszal kiadott Kár beléd lemez Fődút dalához készült el. Máris...

PRAYING MANTIS - Januárban jön a Katharsis album, az első dal: Cry For The Nations
PRAYING MANTIS - Januárban jön a Katharsis album, az első dal: Cry For The Nations

Katharsis címmel január 28-án egy új stúdióalbummal jelentkezik a Brit Heavy Metal Új Hullámának egyik karakteres csapata, a Praying Mantis. A brit hard rockerek legutóbbi lemeze a...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS