WHISKEY ROLL - Pörgős, mocskos rock Budapestről, új album és új videó

"itt az ideje változtatni és tenni valamit a Földért"

2020. április 14. (kedd) 12:21 | utoljára módosítva: 2020. november 24. (kedd) 08:36

RNR Box címmel megjelent és végig is hallgatható a pörgős, mocskos rockban utazó budapesti Whiskey Roll zenekar új lemeze, a Time To Change dalukhoz pedig egy szöveges videó is született.

Az albumról annyit mondott a gitáros-dalszerző Gyenge Lali (Laller) a
Lángolónak, hogy szerintük változatos és egyedi lett minden egyes szám.

"A szöveges videót azért készítettük, mert úgy gondoljuk, hogy itt az ideje változtatni és tenni valamit a Földért. Ezzel a videóval akarjuk felhívni az emberek figyelmét, hogy mekkora a baj. Nem sok lehetőségünk van elköltözni, szóval muszáj mindent megtennünk, egyén szinten is, hogy valami is változzon itt. Nincs már időnk arra, hogy csodára várjunk, hogy esetleg a politikusok végre észhez térjenek. Össze kell fognunk!..
 



www.facebook.com/WhiskeyRoll



....A zenével, főleg a rockzenével mindig lehetett szólni az emberekhez. Egyfajta kifejezőeszköz és kapocs volt az emberek felé és között mindig is. Ezt próbáljuk újra elérni. A legtöbb ember eltávolodott egymástól és a környezettől is. Megpróbáltuk bemutatni, hogy ez milyen rossz hatással van mindenre.



WHISKEY ROLL - Time To Change (szöveges videó a 2020-as RNR Box albumhoz)









WHISKEY ROLL - RNR Box (a 2020-as album)















A Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.







 




 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
SABATON - Hallgasd meg a meglepetés dalukat, itt a Defence Of Moscow
2021. május 7. (péntek) 08:35

Defence Of Moscow címmel egy új felvétellel jelentkezett a csatametalos svéd Sabaton - ismerkedj meg vele! "Május 9-ét Oroszországban a győzelem napjaként ünneplik, a nácik felett a második világháborúban aratott győzelemre emlékezve. Idén mi is részesei vagyunk ennek a kollektív emlékezésnek: egy dalt szentelünk a moszkvai csatában harcoló bátor férfiaknak. A dalt eredetileg oroszul írta meg a barátunk, Radio Tapok (Oleg Abramov). Ez egy nagyon erőteljes szám, és úgy gondoltuk, hogy volna értelme annak, ha a Sabatonnal feldolgoznánk. Szeretjük meglepni az embereket, és ez egy hatalmas meglepetés."   SABATON - Defence Of Moscow (2021)   Még februárban jelentette be a Sabaton, hogy meghosszabbította a szerződését a Nuclear Blast kiadóval, és már akkor megígérték, hogy Livgardet címmel egy vadonatúj számmal jelentkeznek majd. A svéd Királyi Gárda 500 éves...

LIGHT THE TORCH - Dalpremier az ex-Killswitch Engage énekes bandájától: More Than Dreaming
LIGHT THE TORCH - Dalpremier az ex-Killswitch Engage énekes bandájától: More Than Dreaming

You Will Be The Death Of Me címmel június 25-én jelenik meg az ex-Killswitch Engage énekes Howard Jones vezette Light The Torch zenekar második albuma, a 2018-as Revival lemez utódja....

EREB ALTOR - EP-premier a svéd viking metalosoktól: Eldens Boning
EREB ALTOR - EP-premier a svéd viking metalosoktól: Eldens Boning

Eldens Boning címmel egy 4 tételes új EP-vel jelentkezett a viking metalos svéd Ereb Altor - ismerkedj meg vele! A Bathory-örökséget méltó módon ápoló black/folk/viking csapat tagjai...

BIPØLÄRIS - Itt a győri brigád első albuma: Sagittarius A*
BIPØLÄRIS - Itt a győri brigád első albuma: Sagittarius A*

Sagittarius A* címmel és 13 számmal megjelent a 2018 novemberében alakult győri Bipøläris első albuma. Az új gitárossal megerősített hardcore punk banda anyagával azonnal meg is...

ARTILLERY - Melodikus thrash a dán mesterektől, itt az X című új album
ARTILLERY - Melodikus thrash a dán mesterektől, itt az X című új album

X címmel megjelent és végig is hallgatható a dán thrasher Artillery új stúdióalbuma. Az új anyagot a koppenhágai Medley stúdióban vették fel Søren Andersen producerrel, a 2019...

FATAL ERROR - Dupla lemezük született, új dal és videoklip: Veled más a helyzet
FATAL ERROR - Dupla lemezük született, új dal és videoklip: Veled más a helyzet

Művirágok karneválja címmel júniusban jelenik meg a Fatal Error negyedik nagylemeze, pontosabban az első fele, ugyanis egy dupla lemezanyaguk készült el. Friss előzetesként a klippel...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS