MACSKANADRÁG - Új dal és klip a 25 éves csapattól: Az én csajom

11 éve nem adtak ki lemezt, 2020-ban azonban jön az új album

2020. április 14. (kedd) 18:01 | utoljára módosítva: 2020. november 24. (kedd) 08:37

Tavaly ugyan nem jelent meg az új Macskanadrág album, idén azonban bizonyosan kijön majd, friss előzetesként pedig már is itt egy új klipes dal, Az én csajom.

"A zenekar szerint ez egy kis hétköznapi párkapcsolati dal, a videó pedig korábbi felvételek alapjaira épült, rajongók által beküldött fényképek felhasználásával, egy vicces, 2 perces montázs keretében. A nóta a hamarosan megjelenő új Macskanadrág lemezen lesz hallható, amelyhez 11 dal készült el.

A Macskanadrág ezúttal visszavett a skate punkos tempóból. A felvételt a budapesti Grenma Studióban rögzítették, a lemezen pedig folyik a munka, már csak az utolsó szövegeken dolgoznak a végső énekfelvételek előtt. Legutóbb 2009-ben jelent meg Macskanadrág lemez, a Porból lettél porrá leszel az Edge Records gondozásában került forgalomba, így 11 év elteltével nagyon lelkesen készülnek a punk rockerek a friss korongra.
"
 
 


www.facebook.com/mngpunkrock



MACSKANADRÁG - Az én csajom (2020)




MACSKANADRÁG - 19-re lapot (2019)




MACSKANADRÁG - Mindenki részeg (2018)

















A Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.







 




 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
SABATON - Hallgasd meg a meglepetés dalukat, itt a Defence Of Moscow
2021. május 7. (péntek) 08:35

Defence Of Moscow címmel egy új felvétellel jelentkezett a csatametalos svéd Sabaton - ismerkedj meg vele! "Május 9-ét Oroszországban a győzelem napjaként ünneplik, a nácik felett a második világháborúban aratott győzelemre emlékezve. Idén mi is részesei vagyunk ennek a kollektív emlékezésnek: egy dalt szentelünk a moszkvai csatában harcoló bátor férfiaknak. A dalt eredetileg oroszul írta meg a barátunk, Radio Tapok (Oleg Abramov). Ez egy nagyon erőteljes szám, és úgy gondoltuk, hogy volna értelme annak, ha a Sabatonnal feldolgoznánk. Szeretjük meglepni az embereket, és ez egy hatalmas meglepetés."   SABATON - Defence Of Moscow (2021)   Még februárban jelentette be a Sabaton, hogy meghosszabbította a szerződését a Nuclear Blast kiadóval, és már akkor megígérték, hogy Livgardet címmel egy vadonatúj számmal jelentkeznek majd. A svéd Királyi Gárda 500 éves...

LIGHT THE TORCH - Dalpremier az ex-Killswitch Engage énekes bandájától: More Than Dreaming
LIGHT THE TORCH - Dalpremier az ex-Killswitch Engage énekes bandájától: More Than Dreaming

You Will Be The Death Of Me címmel június 25-én jelenik meg az ex-Killswitch Engage énekes Howard Jones vezette Light The Torch zenekar második albuma, a 2018-as Revival lemez utódja....

EREB ALTOR - EP-premier a svéd viking metalosoktól: Eldens Boning
EREB ALTOR - EP-premier a svéd viking metalosoktól: Eldens Boning

Eldens Boning címmel egy 4 tételes új EP-vel jelentkezett a viking metalos svéd Ereb Altor - ismerkedj meg vele! A Bathory-örökséget méltó módon ápoló black/folk/viking csapat tagjai...

BIPØLÄRIS - Itt a győri brigád első albuma: Sagittarius A*
BIPØLÄRIS - Itt a győri brigád első albuma: Sagittarius A*

Sagittarius A* címmel és 13 számmal megjelent a 2018 novemberében alakult győri Bipøläris első albuma. Az új gitárossal megerősített hardcore punk banda anyagával azonnal meg is...

ARTILLERY - Melodikus thrash a dán mesterektől, itt az X című új album
ARTILLERY - Melodikus thrash a dán mesterektől, itt az X című új album

X címmel megjelent és végig is hallgatható a dán thrasher Artillery új stúdióalbuma. Az új anyagot a koppenhágai Medley stúdióban vették fel Søren Andersen producerrel, a 2019...

FATAL ERROR - Dupla lemezük született, új dal és videoklip: Veled más a helyzet
FATAL ERROR - Dupla lemezük született, új dal és videoklip: Veled más a helyzet

Művirágok karneválja címmel júniusban jelenik meg a Fatal Error negyedik nagylemeze, pontosabban az első fele, ugyanis egy dupla lemezanyaguk készült el. Friss előzetesként a klippel...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS