ALESTORM - Rendes kalózok, egy teljes tavalyi koncert felvételét tették közzé

Május végén érkezik majd az új albumuk

2020. április 11. (szombat) 13:00 | utoljára módosítva: 2020. április 11. (szombat) 13:32

Május 29-én jelenik meg az Alestorm új albuma, a Curse Of The Crystal Coconut, amely a kalózmetalosok második lemeze lesz az ex-Wisdom, Leander Kills gitárossal, Bodor Mátéval. A klippel kísért első előzetes dalt már be is mutattuk, most azonban egy tavalyi koncertjük teljes felvételét tették közzé, hogy ne unatkozzunk a karantén alatt. A bulit tavaly márciusban adták a hollandiai Tilburgban.

"Ó, hűha! Réges-régen, amikor sokan még meg sem születtetek, az emberek szabadon járkálhattak a világban és nem kellett attól tartaniuk, hogy halálos betegségek terítik le őket. Most egy relikviát ástunk elő ebből a rég elfeledett korból, egy 'élő' koncertet! Nézzétek megdöbbenve, ahogy 3000 ember vállt vállnak vetve tartózkodik egy teremben és egyikük sem lesz halálos beteg! És akkor még ott van öt tehetségtelen zenész is, akik anélkül nyomják le a 90 perces bulit, hogy közben kezet mosnának! De óvakodj a szörnyű látványtól, ahogy egy 2 méteres fickó gyors egymásutánban jó pár sört legurít a torkán. Azonban van ennél fontosabb is: maradj otthon, vigyázz magadra és élvezd a koncertet!"

 


www.facebook.com/alestormband



 

ALESTORM - Live In Tilburg 2019

 



Január elején indult a hatodik Alestorm album felvétele Thaiföldön a Krabi Road stúdióban, majd január végére be is fejezték a munkát, a 2017-es No Grave But The Sea lemez folytatása pedig május 29-én lát majd napvilágot Curse Of The Crystal Coconut címmel.

"Ó, hűha! Nagyon igyekeztünk, hogy egy egy olyan videót készítsünk, amellyel lehetőleg minél több rajongót elidegenítünk magunktól. Szerintem sikerrel is jártunk! Ez a dal arról szól, hogy megszülöd magad, aztán meg eladod magad és rettenetes jugoszláv kocsikkal jársz. Az összes klasszikus kalózmetal elem benne van!"


ALESTORM - Treasure Chest Party Quest (a 2020-as Curse Of The Crystal Coconut albumhoz)







 

"A lemezünk címe Curse Of The Crystal Coconut (A Kristálykókuszdió átka), amit vagy loptunk vagy nem a Donkey Kongtól. (Nintendo-játék szereplő, a 90-es évek végén animációs tévésorozat is készült a kalandjairól.)."
 






ALESTORM - Curse Of The Crystal Coconut
(05/29 - Napalm)

01. Treasure Chest Party Quest
02. Fannybaws
03. Chomp Chomp
04. Tortuga
05. Zombies Ate My Pirate Ship
06. Call Of The Waves
07. Pirate's Scorn
08. Shit Boat (No Fans)
09. Pirate Metal Drinking Crew
10. Wooden Leg Part 2 (The Woodening)
11. Henry Martin













 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
SABATON - Hallgasd meg a meglepetés dalukat, itt a Defence Of Moscow
2021. május 7. (péntek) 08:35

Defence Of Moscow címmel egy új felvétellel jelentkezett a csatametalos svéd Sabaton - ismerkedj meg vele! "Május 9-ét Oroszországban a győzelem napjaként ünneplik, a nácik felett a második világháborúban aratott győzelemre emlékezve. Idén mi is részesei vagyunk ennek a kollektív emlékezésnek: egy dalt szentelünk a moszkvai csatában harcoló bátor férfiaknak. A dalt eredetileg oroszul írta meg a barátunk, Radio Tapok (Oleg Abramov). Ez egy nagyon erőteljes szám, és úgy gondoltuk, hogy volna értelme annak, ha a Sabatonnal feldolgoznánk. Szeretjük meglepni az embereket, és ez egy hatalmas meglepetés."   SABATON - Defence Of Moscow (2021)   Még februárban jelentette be a Sabaton, hogy meghosszabbította a szerződését a Nuclear Blast kiadóval, és már akkor megígérték, hogy Livgardet címmel egy vadonatúj számmal jelentkeznek majd. A svéd Királyi Gárda 500 éves...

LIGHT THE TORCH - Dalpremier az ex-Killswitch Engage énekes bandájától: More Than Dreaming
LIGHT THE TORCH - Dalpremier az ex-Killswitch Engage énekes bandájától: More Than Dreaming

You Will Be The Death Of Me címmel június 25-én jelenik meg az ex-Killswitch Engage énekes Howard Jones vezette Light The Torch zenekar második albuma, a 2018-as Revival lemez utódja....

EREB ALTOR - EP-premier a svéd viking metalosoktól: Eldens Boning
EREB ALTOR - EP-premier a svéd viking metalosoktól: Eldens Boning

Eldens Boning címmel egy 4 tételes új EP-vel jelentkezett a viking metalos svéd Ereb Altor - ismerkedj meg vele! A Bathory-örökséget méltó módon ápoló black/folk/viking csapat tagjai...

BIPØLÄRIS - Itt a győri brigád első albuma: Sagittarius A*
BIPØLÄRIS - Itt a győri brigád első albuma: Sagittarius A*

Sagittarius A* címmel és 13 számmal megjelent a 2018 novemberében alakult győri Bipøläris első albuma. Az új gitárossal megerősített hardcore punk banda anyagával azonnal meg is...

ARTILLERY - Melodikus thrash a dán mesterektől, itt az X című új album
ARTILLERY - Melodikus thrash a dán mesterektől, itt az X című új album

X címmel megjelent és végig is hallgatható a dán thrasher Artillery új stúdióalbuma. Az új anyagot a koppenhágai Medley stúdióban vették fel Søren Andersen producerrel, a 2019...

FATAL ERROR - Dupla lemezük született, új dal és videoklip: Veled más a helyzet
FATAL ERROR - Dupla lemezük született, új dal és videoklip: Veled más a helyzet

Művirágok karneválja címmel júniusban jelenik meg a Fatal Error negyedik nagylemeze, pontosabban az első fele, ugyanis egy dupla lemezanyaguk készült el. Friss előzetesként a klippel...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS