MOBILMÁNIA - Zeffer András merész ígérete: otthonról minden nap egy új dalt ad elő

"a pianínóm segítségével egy dalt elénekelek"

2020. március 30. (hétfő) 17:16

A Mobilmánia zenekar vezetője, Zeffer András billentyűs, énekes is csatlakozott a bezártságot az otthonukból, zenével enyhítő előadók sorához, hogy a bizonytalan időre elveszett személyes találkozások és élő koncertek lehetőségét valamivel pótolni tudja a közönség számára.

A dalszerző zongorán, énekkel kísérve adja elő saját Facebook-oldalán széles repertoárjának dalait, hiszen a P. Mobil, a TRB, a RockBand és a Mobilmánia lemezeiről sok dal kiválóan szólal meg egy szál zongorával is. A legutóbbi dal az Egy szerelem kétszáz éve című TRB klasszikus, a további (mind a korábbi, mind a frissebb) videókért pedig érdemes figyelni Zeffer András Facebook-oldalát.



www.facebook.com/zeffer.andras



Zeffer András a "karantén-projektről", a kialakult helyzetről:

"Mivel 2007-ben egy súlyos leukémiából csontvelő transzplantációval gyógyultam meg, és emiatt az immunrendszeremet mesterségesen, gyógyszerekkel azóta is gyengítik, elsőként kellett teljesen kivonni magam a forgalomból. Azóta sem mozdulhattam még ki itthonról. Aggasztó adatok jönnek még mindig, sőt egyre inkább a világból. Remélem, hogy Magyarországon nem lesznek ilyen számok, mint Olaszországban, Spanyolországban, vagy az USA-ban. Orvos barátaimtól, ismerőseimtől és a felelős médiától is azt hallom, hogy az otthon maradással tudunk tenni a legtöbbet a vírus terjedése és az egészségügyi rendszer hirtelen leterhelése ellen.

Szeretném, ha ezt mindenki komolyan venné és otthon maradna - ha teheti. A hosszú bezártságot sokan nehezen viselik. Én jól bírom, mert minden percben elfoglalom magam, de a zene, a közönség nagyon hiányzik. Két hete elhatároztam hogy valamit tennem kéne, hogy a közönségnek, a rajongóknak valahogy elviselhetőbbé tegyem a mindennapok bezártságát, az otthoni karanténban töltött időt és én is közelebbi kapcsolatban maradjak velük. Merész ígéretet tettem, méghozzá azt, hogy minden nap jelentkezem az otthonomból és a pianínóm segítségével egy dalt eléneklek.




 

Nekünk előadóművészeknek, zenészeknek, de a színészeknek is ez maradt. Nem mehetünk, utazhatunk, turnézhatunk, le kell mondanunk a közönségünkről, a színpadokról. Ez rendkívül nehéz helyzet, hiszen egész életünkben arra lettünk teremtve hogy adjuk ki magunkból azokat az érzelmeket, amik bennünk vannak, hogy ezzel is feltöltsük és szebbé tegyük az emberek, rajongók, rockzenét szeretők minden napját. A velük való találkozás egy csodálatos öröm, egy olyan közösen megélt élmény, amihez semmi nem hasonlítható. Sajnos ez most hosszú időre elmarad. De ebben a nehéz helyzetben is találhatunk módot a találkozásra.


A koronavírus veszély hatalmas probléma. Világjárvány sújtja a földet, a kék bolygót.
Amíg ezen túl leszünk, nagyon sok embertársunkat fogjuk elveszíteni, családok kerülhetnek ellehetetlenített helyzetbe és emberek millióinak fog ez keserűséget, bánatot okozni. A 'Maradj otthon' felhívást szeretném én is erősíteni az emberekben. Erre a Facebook oldalam a legalkalmasabb, hiszen emberek tízezreivel vagyok napi kapcsolatban az éteren keresztül. Már több mint 10 dalt tettem fel és mellé pár gondolatot az aznapi hangulatom szerint. Sokan nézik, hallgatják a dalokat, de a legjobb, hogy rengeteg visszajelzés is jön. Minden leírt mondatból érzem a szeretetüket és azt is, hogy ők hogyan élik meg ezt a nem mindennapi helyzetet. Nem engedjük el egymás kezét még így sem!





Bízom abban, hogy hamarosan kilábalunk ebből a világméretű járványból, de egyet ne felejtsünk el, hogy ilyen helyzetekben az emberekben átértékelődik minden. A halálközeliség megtanítja az embereket arra, hogy jól gondolják át, eddig mit tettek rosszul, vagy jól. Mi, vagy ki, milyen dolgok, vagy milyen emberek fontosak, vagy nem fontosak, mire fordítsunk több vagy kevesebb energiát, figyelmet, amit eddig nem tettünk meg, vagy rosszul tettünk. Hatalmas respekt azoknak, akik ebben a helyzetben is dolgoznak értünk, nekik is szólnak a dalaim. A világ nagyon elszemtelenedett az utóbbi 100 évben. Egy hatalmas próbatétel ez most az emberiségnek, hogy kibírjuk és hogyan indulunk tovább ezek után. Amíg bírom, dalokat fogok írni, énekelni és zongorázni fogok nektek, egyelőre itthonról, minden nap."



A Mobilmánia teljes tagsága részt vett a Denevér Hangstúdió legendás vezetője, Cserfalvi 'Töfi' Zoltán 50 éves születésnapja alkalmából készülő The Number Of The Years: 50 című lemeze legfrissebb dalának felvételében. A Templomban, kocsmákban című nóta pár nappal ezelőtt debütált, benne Vikidál Gyula mellett Zeffer András billentyűs és Gamsz Árpád is énekel, és Nusser Ernő gitáros, Kékesi 'Bajnok' László basszusgitáros, és Donászy Tibor dobos játékát is hallhatod benne.


CSERFALVI "TÖFI" ZOLTÁN / MOBILMÁNIA - Templomban, kocsmákban
(szöveges videó a 2020-as album előzeteseként)








 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
WOLFHEART - Gyilkos új dal a márciusi EP-ről: Hereditary
2021. március 2. (kedd) 18:27

Skull Soldiers címmel egy 4 tételes és 2 új dalt tartalmazó EP-vel jelentkezik március 5-én a melodikus death metalt különlegesen fagyos hangulattal kísérő finn Wolfheart. A címadó dalt, amelyben egy vendégénekes is hallható, Petro az ukrán Wolfanger zenekarból, már korábban bemutattuk, most pedig a Hereditary nótával is lehet ismerkedni. Tuomas Saukkonen, a Wolfheart frontembere: "Zeneileg a Hereditary egész másmilyen, mint a Skull Soldiers. Az az egyik leginkább death metal-orientált nóta, amit valaha írtam, a Hereditary viszont egy jóval dallamosabb, akár heroikusnak is mondható nóta. Itt is a háború sötét, komor tematikája jelenik meg, mégpedig az a tény, hogy egy válságos vagy szorult helyzetben bárkiből lehet gyilkos, az a gyűlölet mindnyájunkban ott szunnyad." Az új EP két friss dala is a Téli Háborúhoz kapcsolódik, amely a csapat tavalyi Wolves Of Karelia lemezének fő témáját adta. A Skull Soldiers dal arról a...

HELLOWEEN - Ilyen lesz az epikus új daluk, a Skyfall
HELLOWEEN - Ilyen lesz az epikus új daluk, a Skyfall

Még pont egy hónap van hátra, mire megismerhetjük a Skyfall című új Helloween dalt, de a beharangozóját már most közzétették. Egy epikus Kai Hansen-szerzeménnyel, egy Skyfall...

HEALIN' SCARS - Dalpremier a budapesti zenekartól: Lélekharang
HEALIN' SCARS - Dalpremier a budapesti zenekartól: Lélekharang

Lélekharang címmel egy új dallal jelentkezett a Healin' Scars, egy 2017-ben alakult budapesti modern hard rock zenekar "A bandánk 2017-ben alakult és rá egy évre készítettük el a...

PABLO AND THE ESCOBARS - Itt van az új hazai banda teljes első EP-je: Play With My Blues
PABLO AND THE ESCOBARS - Itt van az új hazai banda teljes első EP-je: Play With My Blues

Play With My Blues címmel még január végén mutattunk be egy klippel kísért EP-előzetes dalt egy új hazai blues-rock bandától, a tavaly alakult Pablo and the Escobars-tól. Most már a...

SZIJÁRTÓ ZSOLT - Nyáron jön a második lemez, dalpremier: Túl ezer halálon
SZIJÁRTÓ ZSOLT - Nyáron jön a második lemez, dalpremier: Túl ezer halálon

Nyárra várható Szijártó Zsolt második szólóalbuma, a 2019-es Stoppos a galaxisban lemez utódjáról már itt is van az első dal. Hallgasd meg Túl ezer halálon nótát! "Sziasztok!...

A DAL 2021 - Közönségszavazatokkal döntőbe jutott a Mudfield
A DAL 2021 - Közönségszavazatokkal döntőbe jutott a Mudfield

Tegnap este A Dal 2021 első elődöntőjéből a közönségszavazatoknak köszönhetően a döntőbe jutott a szeghalmi Mudfield. Ezúttal akusztikus verzióban hangzottak el a A Dalba nevezett...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS