PRETTY MAIDS - Ronnie Atkins rákkezelése hamarosan lezárul, az énekes jól érzi magát

Ronnie alig várja, hogy visszatérhessen a színpadra

2019. december 25. (szerda) 08:16

A Pretty Maids frontembere, Ronnie Atkins még október elején jelentette be, hogy tüdőrákkal kezelik, emiatt a csapat 2020 elejéig biztosan nem fog koncertezni, turnézni. Az énekest még mindig sugarazzák, tart a kemoterápiája, de friss posztjában arról számolt be, hogy a kezelést a vártnál jobban viseli, és hogy általánosságban jól érzi magát.

"A hónap végén lezárul majd a 33 sugárkezelésem, pár nappal később pedig megkapom majd a negyedik és remélhetőleg utolsó kemoterápia-sorozatomat. A folyamat közben nem kaptam eredményeket, azt sem tudom, hogy a kezelés milyen hatással volt a rákra, és ezt nem is fogom megtudni előbb, mint valamikor majd januárban. Azt azonban elmondhatom, hogy a kemó és sugarazás is elég könyörületes volt hozzám, ahhoz képest amire számítottam és amitől tartottam.

 


www.facebook.com/prettymaids



...Persze, voltak és vannak mellékhatások, de általánosságban jól érzem magam, mind testileg, mind lelkileg. Szóval, a történtek dacára továbbra is pozitív vagyok és alig várom, hogy visszatérjek a színpadra 2020-ban és azt csinálhassam, amit a legjobban szeretek. Végezetül és ismét: szeretnék őszinte köszönetet mondani mindenkinek, aki hűségesen támogatott és mindenkinek aki folyamatosan felvidít. Örökké hálás leszek!
"


A Pretty Maids új albuma novemberben jelent meg Undress Your Madness címmel, a decemberi-januári HammerWorld magazinban pedig egy interjút is találsz Ken Hammer gitárossal.
 



PRETTY MAIDS - Will You Still Kiss Me (If I See You In Heaven)
(a 2019-es Undress Your Madness albumhoz)





PRETTY MAIDS - Undress Your Madness (a 2019-es Undress Your Madness albumról)




PRETTY MAIDS - Firesoul Fly (a 2019-es Undress Your Madness albumról)








PRETTY MAIDS - Serpentine (a 2019-es Undress Your Madness albumhoz)
















PRETTY MAIDS - Undress Your Madness
(11/08 - Frontiers)

01. Intro
02. Serpentine
03. Firesoul Fly
04. Undress Your Madness
05. Will You Still Kiss Me (If I See You In Heaven)
06. Runaway World
07. If You Want Peace (Prepare For War)
08. Slavedriver
09. Shadowlands
10. Black Thunder
11. Strength Of A Rose


 

 

 

 

 

 

Hammer TV

 
U.D.O. - Új klipes dal az októberi Game Over! lemezről: Prophecy
2021. szeptember 17. (péntek) 18:54

Game Over! címmel október 22-én jelenik majd meg az új U.D.O. album, Udo Dirkschneideréktől pedig már itt is a harmadik előzetes dal, a videoklippel kísért Prophecy. "Game Over! - A kijelentés többféle jelentést is hordoz. Egy dolog azonban biztos: a U.D.O. nem végez félmunkát, mindig beleadnak apait-anyait. A világszerte adott több száz koncert során, Oroszország és Dél-Amerika legeldugottabb helyein is játszva, a U.D.O. egy igazi egységgé, szenvedélyes zenészek és barátok konglomerátumává vált. Mindenki pontosan tudja, hogy mi a feladata, hogyan illeszkedjen a zenekar hangzásába a lehető legtökéletesebben. A Game Over! lemez összes dala jellegzetes karakterrel bír..."     www.facebook.com/udoonline U.D.O. - Prophecy (a 2021-es Game Over! lemezhez) U.D.O. - Kids And Guns (szöveges videó a 2021-es Game Over! lemezhez) U.D.O. - Metal Never Dies (a 2021-es Game Over! lemezhez)...

IGNITE - Klippremier, bemutatkozik Téglás Zoli utódja: Anti-Complicity Anthem
IGNITE - Klippremier, bemutatkozik Téglás Zoli utódja: Anti-Complicity Anthem

Máris itt van két Ignite dal az új énekessel, Téglás Zoli utódjával. Zoli 2019 novemberében jelentette be, hogy távozik a kaliforniai dallamos punk/HC csapat éléről, azóta nem is...

HOBO - Megható búcsú Póka Egontól, "Most ő ment el, de a zenéje marad"
HOBO - Megható búcsú Póka Egontól, "Most ő ment el, de a zenéje marad"

Hobo, azaz Földes László a Facebook oldalán emlékezett meg egykori zenésztársáról, a pár nappal ezelőtt, 68 éves korában elhunyt Póka Egonról, aki 1978 és 1993 között 12 Hobo...

EXODUS - Dalpremier szöveges videóval: Clickbait
EXODUS - Dalpremier szöveges videóval: Clickbait

November 19-én jön majd ki a Bay Area thrash veterán Exodus új albuma, a Persona Non Grata, és máris itt a második előzetes dal, a szöveges videóval kísért Clickbait. Eredetileg már...

INSOMNIUM - Itt az új EP, és mellé egy friss klip is: The Wanderer
INSOMNIUM - Itt az új EP, és mellé egy friss klip is: The Wanderer

Argent Moon címmel megjelent és végig is hallgatható a négy tételes új EP a melodikus death metal egyik kiváló északi képviselőjétől, a finn Insomniumtól. Mi több, a nem éppen...

IGNITE - Az első két dal Téglás Zoli utódjával, az új énekessel
IGNITE - Az első két dal Téglás Zoli utódjával, az új énekessel

Máris meghallgatható két új Ignite dal az új énekessel, Téglás Zoli utódjával. Zoli 2019 novemberében jelentette be, hogy távozik a kaliforniai dallamos punk/HC csapat éléről, azóta...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS