KALAPÁCS - Novemberben miniturné a Brit-szigeteken a Stress társaságában

Pénteken a Barba Negrában játszanak az Omen lemezbemutató buliján

2019. október 1. (kedd) 13:26 | utoljára módosítva: 2019. november 15. (péntek) 12:25

Novemberben egy négy állomásos miniturnéra utazik a Brit-szigetekre a Kalapács zenekar. Velük tart majd a Lőrincz Tibor vezette Stress is, továbbá az ír, északír koncerteken fellép a Korrózió, az angliai dátumokon pedig a Hundeground.

"Dublin, Omagh, London és Manchester a négy helyszín, ahol Best of Pokolgép Show-val várja majd a Kalapács a kinti rajongóit, elsősorban a kint élő magyarokat megcélozva, de természetesen korántsem leszűkítve, hiszen lelkesen mutatják be a magyar metal történelem legendássá vált klasszikusait a helyi közönségnek is.

A Kalapács természetesen Magyarországon is aktív,
október 4-én, most pénteken a Barba Negrában lépnek majd fel. Az Életreítéltek 'best of' koncert mellett Kalapács József korábbi zenekara, az Omen mutatja be a klubban a Halálfogytiglan című új lemezét, Molnár 'Stula' Péter énekessel."

 


www.facebook.com/KalapacsZenekarOfficial



"Kalapács József nem szorul bemutatásra a magyar metalos közönségnek, hiszen a '80-as években a Pokolgép élén ő énekelte fel azokat az albumokat, melyekkel a zenekar örökre beírta magát a hazai heavy metal történelmébe. Kalapács hangja hallható a Totális metal, Pokoli színjáték, Éjszakai bevetés és Metal az ész lemezeken.

1990-ben hagyta ott a zenekart Nagyfi Lászlóval, majd létrehozták az Oment,
amellyel elkészítették többek között a Feketében, a Brutális tangó, a Jelek albumokat - ezek szintén a műfaj meghatározó felvételei. 2000-ben, miután megjelent Az első merénylet című korai Pokolgép dalokat tartalmazó album, megszületett Kalapács József saját nevét viselő zenekara, mellyel 9 nagylemezt készített az elmúlt 17 évben. Legutóbb a 2018-as Örökfekete jelent meg, ami hamar aranylemezzé érett.

 



A novemberi miniturné vendége a szintén több évtizedes múltú Stress zenekar lesz, akik a korai magyar heavy metal úttörőjeként rengeteg kultikus szerzeménnyel erősítették a hazai színteret. Bár az 1977-es alakulás óta csak két nagylemezük készült, a zenekar a '80-as években a legnépszerűbb hazai heavy metal előadók közé tartozott. Akkor azonban csupán egy 1986-os kislemezt tudtak kiadni olyan dalokkal, mint az Acélkerék és a Séta éjfélkor. A Kísértet kastély című első nagylemez végül 1991-ben jelent meg, amit A tűz még ég című második követett 2005-ben. Lőrincz Tibor énekes pedig a mai napig lelkesen tartja életben a zenekart." 

 





KALAPÁCS // Best of Pokolgép Show
vendégek: Stress, Korrózió
Dublin, Fibber Magees - 2019. november 14.


KALAPÁCS // Best of Pokolgép Show
vendégek: Stress, Korrózió
Omagh, Bogan's Bar - 2019. november 15.


KALAPÁCS // Best of Pokolgép Show
vendégek: Stress, Hundeground
London, Underworld - 2019. november 16.


KALAPÁCS // Best of Pokolgép Show
vendégek: Stress, Hundeground
Manchester, Gullivers - 2019. november 17.












 

 

Hammer TV

 
RED ROCKETS - Dal- és klippremier: Örökké átkozott
2021. december 7. (kedd) 09:51

Örökké átkozott címmel egy új dallal és a hozzá forgatott klippel jelentkezett a szombathelyi Red Rockets. A 80-as, 90-es évek hazai dirty rock and rollját játszó csapat már dolgozik a 2019-es Túl a horizonton album utódján. Az új dalról és klipről a dalszerző-gitáros Kinöhl Dávid: "A dal szövege magában foglalja legőszintébb érzéseinket, melyeket a zenével, zenéléssel kapcsolatban érzünk. Mindenki életében történnek jó és rossz dolgok, néha összeomlik körülöttünk minden, de van valami, ami mögé mindig lehet menekülni, 'megment, ha az élet elrabol'. Az Örökké átkozott című dalunk körülbelül egy évvel ezelőtt kezdett el megszületni. Bár akusztikus gitáron látta meg a napvilágot, a próbaterem falai közt mégis egy tempósabb verzióban játszottuk, torzított gitárokkal. Mindannyian szeretünk kísérletezni a zenében, és ha valamit jónak érzünk a Red Rockets-ben, az az, hogy nem egy sémára épülnek,...

MOLTO - Új videoklip a debreceni bandától: Megtört álom
MOLTO - Új videoklip a debreceni bandától: Megtört álom

Kontroll címmel tavaly tavasszal jelent meg a debreceni Molto zenekar második nagylemeze, a 2018-as Víziók utódja. Az egykori Szeg, Necropsia és Beholder zenészekből álló és a súlyos,...

TEN - Premier a dallamrocker bandától, az első dal a februári lemezről: Fearless
TEN - Premier a dallamrocker bandától, az első dal a februári lemezről: Fearless

Here Be Monsters címmel február 18-án jelenik meg a Gary Hughes vezette brit dallamrocker Ten új albuma, a 2018-as Illuminati lemez utódja, első előzetesként pedig a Fearless dallal lehet...

OMEGA - 78 éves korában elhunyt a legendás énekes, Kóbor János
OMEGA - 78 éves korában elhunyt a legendás énekes, Kóbor János

78 éves korában rövid betegség után meghalt Kóbor János, Mecky, az Omega frontembere, adta hírül a zenekar. Az énekes pár héttel ezelőtt került kórházba. "Rajongók milliói...

P. MOBIL - A Fábry-show vendégei voltak, nézd meg a videót!
P. MOBIL - A Fábry-show vendégei voltak, nézd meg a videót!

Csütörtökön a Fábry-show vendége volt a P. Mobil, ahol a készülő nagylemezről, a Nyugodjál meg-ről a második előzetes dalt - Nagyon nagy a baj - élőben is előadták. Előtte pedig...

COMEBACK KID - Új dal és klip a Gojira frontemberével: Crossed
COMEBACK KID - Új dal és klip a Gojira frontemberével: Crossed

Heavy Steps címmel január 21-én jelenik meg a melodikus hardcore vonalas kanadai Comeback Kid hetedik albuma, a 2017-es Outsider lemez utódja, harmadik előzetesként pedig azzal a klippel...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS