CANCER - Új EP jön a feltámasztott brit death metal veteránoktól, szöveges videó a címadó dalhoz

13 év után született új album - az eredeti felállásban

2019. június 7. (péntek) 11:02

A 2013-ban az eredeti felállásában újjáalakult veterán brit death metal csapat, a Cancer novemberben adta ki a Shadow Gripped című lemezét, július 19-én pedig egy 5 tételes EP-vel jelentkeznek, a Ballcutterrel. A címadó számban Anders "Blakkheim" Nyström (Katatonia, Bloodbath, ex-Diabolical Masquerade) szólózik, és ehhez a nótához most egy szöveges videó is született.

John Walker énekes/gitáros, Ian Buchanan basszer és Carl Stokes dobos 1995-ben játszott együtt utoljára, a Cancer legutóbbi albuma pedig a 2005-ben kiadott Spirit In Flames volt. 2006 és 2013 között a brit death metal színtér egyik úttörő csapata nem létezett.

 


 

www.facebook.com/goryend

 

"A limitált példányos Ballcutter EP-re a Ballcutter nótának egy másképp maszterelt verziója kerül majd fel, ebben a számban szólózik Anders Nyström, a svéd brutalitás mestereiként ismert Bloodbath-ból.

Az A oldalra a Ballcutter mellé fel kerül két kiadatlan szám, az All The Curses és a Crocodile Itch, amelyeket a Foel stúdióban vettünk fel Simon Efemey-vel (Paradise Lost, Napalm Death, Amorphis).

A B oldalra a Garrotte és az Organ Snatcher dalok nyers, korai demófelvételét pakoljuk fel, ezek a visszatérésünket jelentő Shadow Gripped albumot megelőzően készültek, miközben még zajlott az újjáalakulásunk.
"



CANCER feat. Anders Nyström - Ballcutter (szöveges videó a 2018-as Shadow Gripped albumhoz)







Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
SICK OF IT ALL - Egy kis karantén-zúzda: Deep State
2020. november 26. (csütörtök) 09:17

Megérkezett a Sick Of It All karanténos videósorozatának hatodik és egyelőre utolsó darabja, a Deep State dal előadása. Ez a nóta a legutóbbi, Wake The Sleeping Dragon! című lemezükön jelent meg. "Ez az utolsó rögzített karanténos nótánk. Egy súlyos, ütős nóta, amiben ott a SOIA-groove. Azért hagytuk a végére, mert nagyon bírjuk, az előadást, a látványt, a hangzást. És a szövege is arra emlékeztet mindenkit, hogy nem számít, ki épp a vezér, tesznek rád és csakis azt akarják, hogy egymás torkának ugorjunk! Köszönet a szeretetért, amiket ezekért a videókért kaptunk, és reméljük, ez is bejön majd! Azt persze még nem tudjuk, hogy tényleg ez lesz-e az utolsó. De nem bagó ezeket elkészíteni, turnézni meg nem tudunk. Meglátjuk, mi jön majd ezután!"   SICK OF IT ALL - Deep State (Quarantine Jam #6) "A mai időkhöz egy tökéletes himnusz: Never Back Down! A Last Act Of Defiance lemezről...

AZARATH - Dal- és klippremier a Behemoth dobosának blackes death csapatától: Beyond The Gates Of Burning Ghats
AZARATH - Dal- és klippremier a Behemoth dobosának blackes death csapatától: Beyond The Gates Of Burning Ghats

Saint Desecration címmel november 27-én, azaz holnap jelenik meg a Behemoth dobosaként ismert Inferno másik csapatának, a blackes death metalt nyomató lengyel Azarath új album. A 2017-es...

MEGADETH - "A Jóisten hozott minket össze Dave-vel"
MEGADETH - "A Jóisten hozott minket össze Dave-vel"

A Toddcast Podcast vendégeként a Megadeth basszusgitárosa, David Ellefson megkapta azt a kérdést is, hogy szerinte változott-e Dave Mustaine hozzáállása a zenéhez, mióta 1983-ban...

DIVIDED - Új klip született a Pyogenesis énekesével: Until The Stars Turn Cold
DIVIDED - Új klip született a Pyogenesis énekesével: Until The Stars Turn Cold

A HammerWorld magazin júliusi-augusztusi összevont számának extra CD-mellékleteként jelent meg a Divided zenekar második albuma, a Behind Your Neon Eyes. A csapat legfrissebb klipje ahhoz az...

DREAD SOVEREIGN - Videóval az első új dal a Primordial-főnök doomos, ős-metalos csapatától: Nature Is The Devil's Church
DREAD SOVEREIGN - Videóval az első új dal a Primordial-főnök doomos, ős-metalos csapatától: Nature Is The Devil's Church

Alchemical Warfare címmel január 15-én új albummal jelentkezik a Primordial énekes Nemtheanga doomos, ős-metalos csapata, a Dread Sovereign. A bemutatkozó anyaguk egy 2013-as EP volt,...

AMORITE - Öt év után új album jön a hazai death metal csapattól, az első dal: Metamorphosis
AMORITE - Öt év után új album jön a hazai death metal csapattól, az első dal: Metamorphosis

Metamorphosis címmel már meghallgatható a death metalos Amorite kiadás előtt álló második albumának első dala. A hazai banda debütáló albuma még 2015-ben látott napvilágot...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS