LIV SIN - Ősszel jön a második album, dalpremier: Slave To The Machine

Ezúttal a a Deathstars gitárosa, Emil Nödtveidt volt a producerük

2019. május 1. (szerda) 08:47

A 2015 novemberében feloszlatott svéd Sister Sin énekesnője, Liv Jagrell a Liv Sin nevű metal csapattal és a 2017-es Follow Me című albummal tért vissza a színtérre, a második album pedig szeptember 6-án jön majd ki. A Burning Sermons címet viselő lemez első előzetes dala, a szöveges videóval kísért Slave To The Machine - ismerkedj meg vele! Ellentétben az első lemezzel, amelynek Fitty Weinhold (ex-U.D.O.) volt a producere, az új anyagot a Deathstars gitárosával, Emil Nödtveidttel vették fel a stockholmi Black Syndicate stúdióban, mert egy modernebb hangzású lemez volt a cél.

Liv Jagrell: "A mai világban egyre inkább úgy érzi az ember, hogy mások irányítják, de az anyagi dolgok is, ahelyett hogy képes lenne önmaga dönteni a lényeges kérdésekben. Erről szól a Slave To The Machine dal. A történelem folyamán a konfliktusok általában a kisemberek és a hatalom képviselői, valamint a társadalom között alakultak ki, manapság azonban az okostelefonok, a közösségi média és mások elismerésének istenítése zajlik. És milyen hatással van mindez az életünkre, az agyunkra? Végeredményben ez is csak az ellenőrzésünkről szól, de másképp, mint korábban. Ez egyértelműen aggaszt engem. Vajon hova jutunk majd el, ha mindenki a Gépezet rabja lesz?"

 


www.facebook.com/livsinmusic



LIV SIN - Slave To The Machine (a 2019-es Burning Sermons album előzeteseként)





 

Hammer TV

 
CULT OF LUNA - Videóval az első eposz a februári albumról: Cold Burn
2021. december 2. (csütörtök) 07:36

The Long Road North címmel február 11-én egy új albummal jelentkezik a post-metal vonal egyik ász csapata, a svéd Cult Of Luna, első előzetesként pedig már lehet ismerkedni a videóval kísért Cold Burn eposszal. A Cult Of Luna legutóbbi albuma a 2019-es A Dawn To Fear volt, 2020 elején pedig öttételes EP-t adtak ki The Raging River címmel. Úgy volt, hogy 2021 őszén Európa-turnéra indulnak, mégpedig két amerikai banda, a Caspian és a Holy Fawn társaságában, de a körutat, és így a magyar állomást is, 2022 őszére szervezték át. Johannes Persson énekes/gitáros a februárban érkező kilencedik lemez kapcsán: "A hosszú északi út egyben hosszú út hazafelé is. Amikor útra kell kelned, mert jön a jelzés, hallod a hívást, amely visszhangzik az erdőben. Átszáll minden tó felett, a szél által felerősítve. Amikor elér hozzád, tudod, hogy itt az idő. Ideje továbblépni. Nem tudod, hová vezet az út, de bízol benne. Az út...

BILLYBIO - Új videoklip a Biohazardból ismert Billy Graziadeitől: One Life To Live
BILLYBIO - Új videoklip a Biohazardból ismert Billy Graziadeitől: One Life To Live

BillyBio néven pár éve indított egy szólóprojektet a Biohazard gitáros/énekese, Billy Graziadei (Powerflo), a debütáló szólólemez pedig Feed The Fire címmel jött ki 2018-ban. A...

CORELEONI - Új énekessel érkezik a Gotthard gitáros bandájának harmadik albuma
CORELEONI - Új énekessel érkezik a Gotthard gitáros bandájának harmadik albuma

Még a nyáron jelentette be a Gotthard társalapítója és a Coreleoni gitárosa, Leo Leoni, hogy megtalálták Ronnie Romero énekes utódját; a Coreleoni új frontembere az albán Eugent...

HAMMERFALL - Videoklippel a februári lemez címadó dala: Hammer Of Dawn
HAMMERFALL - Videoklippel a februári lemez címadó dala: Hammer Of Dawn

Február 25-én jelenik meg az új Hammerfall album, a Hammer Of Dawn, a 2019-es Dominion lemez utódja, az első előzetes dallal, az új lemez címadó nótájával azonban már lehet ismerkedni....

WOLFTOOTH - Doom, stoner és epikus heavy metal, új dal: Ahab
WOLFTOOTH - Doom, stoner és epikus heavy metal, új dal: Ahab

Az epikus heavy metalt doomos, stoneres témákkal kísérő richmondi Wolftooth harmadik albuma, a 2020-as Valhalla lemez utódja, december 3-án jön majd ki Blood & Iron címmel. Harmadik...

MOLICS ZSOLT - Tragikus hirtelenséggel hunyt el a magyar színtér egyik legendás énekese
MOLICS ZSOLT - Tragikus hirtelenséggel hunyt el a magyar színtér egyik legendás énekese

53 éves korában elhunyt Molics Zsolt, a Cool Head Klan és a Mamut énekese, aki korábban olyan csapatok frontján állt, mint a Sámán, a Classica, a Seneca, de rövid ideig még a Moby...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS