BLACK EARTH - Hallgasd meg az eredeti Arch Enemy két új dalát!

Az első három albumon énekelt Liiva, Sharlee D'Angelo a harmadik lemeznél érkezett

2019. április 3. (szerda) 15:26

2016-ban egy japán turné erejéig újra összejött az eredeti Arch Enemy, Black Earth néven adtak koncerteket Johan Liiva énekessel, a Burning Bridges lemez 20 éves jubileuma alkalmából pedig májusban egy újabb japán turné következik. Liiva az első három Arch Enemy albumon énekelt: Black Earth (1996), Stigmata (1998) és Burning Bridges (1999), nemrég azonban a Black Earth két új dalt is rögzített, amelyek egy csak Japánban kiadott válogatáslemez bónuszaiként jöttek ki. A két új dalt máris meghallgathatod!

Michael Amott gitáros: "Az első három Arch Enemy lemezről kiválogattuk a kedvenc dalainkat, és ezeket remaszterizálták is itt, Japánban. A múlt héten meg is látogattam a melót és a hangzás hihetetlen. Tényleg új életre keltek ezek a régi dalok. És Svédországban fel is vettünk két új dalt. Elég komplikált volt mindenkit összehozni ehhez, de megszületett két új nóta. Az egyiket Chris-szel (Chris Amott gitáros, Mike tesója) írtam, a másikat egymagam. Az egyik a Burn On The Flames, a másik a Life Infernal. Két vadonatúj szám, nagyjából a régi stílusban. Fredik Nordström stúdiójában, a Fredmanban dolgoztunk, ahol az első három lemez is készült. Szóval, az eredeti producerrel melóztunk. És ő is keverte a két dalt, jó erőteljes lett a hangzásuk - nagyon menő..."

 


www.facebook.com/blackearthofficial

 

BLACK EARTH:

Michael Amott - gitáros
Christopher Amott - gitáros
Johan Liiva - énekes
Daniel Erlandsson - dobos
Sharlee D'Angelo - basszusgitáros




BLACK EARTH - Burn On The Flame (a 2019-es Path Of The Immortal válogatásról)




BLACK EARTH - Life Infernal (a 2019-es Path Of The Immortal válogatásról)







 


BLACK EARTH - Path Of The Immortal
(03/30 - csak Japánban)

01. Burn On The Flame (új dal)
02. The Immortal
03. Dead Inside
04. Bury Me An Angel
05. Stigmata
06. Sinister Mephisto
07. Demoniality
08. Transmigration Macabre
09. Angelclaw
10. Bridge Of Destiny
11. Life Infernal (új dal)
12. Beast Of Man
13. Dark Insanity
14. Diva Satanica
15. Pilgrim
16. Black Earth
17. Silverwing
18. Time Capsule
19. Fields Of Desolation '99














 

Hammer TV

 
KING OF ASGARD - "Quorthon és a Bathory hagyatéka rengeteg zenén átsüt"
2021. május 15. (szombat) 09:57

Svartrviðr címmel május 28-án jelenik meg a folkos északi death/viking metalt játszó svéd King Of Asgard ötödik albuma, a 2017-es Taudr lemez utódja, amelynek producere Magnus "Devo" Andersson volt a Mardukból. A 2008-ban elindított King Of Asgard frontembere, Karl Beckmann a 90-es évek végén feloszlott Mithotyn oszlopos tagja, gitárosa, egyik fő zeneszerzője volt, a csapattal pedig egy alapos interjút is találsz a májusi HammerWorld magazinban. A két hét múlva érkező friss lemez harmadik előzetes dala a klippel kísért Ammobiærg - ismerkedj meg vele!   www.facebook.com/kingofasgard   Részlet a májusi HammerWorld magazinban olvasható interjúból:   A Sartrviðr alapján azt kell mondanom, hogy a zene jóval keményebb éllel rendelkezik az átlagos ’viking’ metalnál, s közben egy monumentális, epikus vonulata is tapasztalható. Mit gondolsz erről? "Úgy vélem, tökéletesen igazad van, ez egészen...

DREAM THEATER - Megnyitják az archívumot, premier: a Pull Me Under felvétele 2017-ből
DREAM THEATER - Megnyitják az archívumot, premier: a Pull Me Under felvétele 2017-ből

Archív kiadványsorozatot indított a Dream Theater, amelynek elnevezése Dream Theater's Lost Not Forgotten Archives, elsőként pedig egy 2017-es japán koncert felvételét hozzák majd ki...

BRAINSTORM - Nyár végén jön az új album, a Rage főnökével az első klipes dal: Escape The Silence
BRAINSTORM - Nyár végén jön az új album, a Rage főnökével az első klipes dal: Escape The Silence

Wall Of Skulls címmel augusztus 20-án lát napvilágot az Andy B. Franck énekes vezette Brainstorm új stúdióalbuma, a 2018-as Midnight Ghost lemez utódja. Első előzetesként már itt...

KÁRPÁTIA - Megjelent és végighallgatható az új album: Csatazaj
KÁRPÁTIA - Megjelent és végighallgatható az új album: Csatazaj

Csatazaj címmel megjelent és vlgig is hallgatható a Kárpátia zenekar új albuma. "A Csatazaj lemezt szerettük volna úgy időzíteni, hogy akkor már elindulhatnak a koncertek is. Bíztunk...

BILLY GIBBONS - Új szólóalbum jön a ZZ Top főnökétől, friss dal és klip: My Lucky Card
BILLY GIBBONS - Új szólóalbum jön a ZZ Top főnökétől, friss dal és klip: My Lucky Card

Hardware címmel június 4-én jelenik meg Billy Gibbons harmadik szólóalbuma, legfrissebb előzetesként pedig itt a klippel kísért Ny Lucky Card dal. A ZZ Top gitáros/énekese 2015-ben...

PAIN - Öt év után klipes új felvétel Peter Tägtgren csapatától, a póló mindent elárul
PAIN - Öt év után klipes új felvétel Peter Tägtgren csapatától, a póló mindent elárul

A Hypocrisy-vezér Peter Tägtgren másik csapata, a Pain még 2016-ban adta ki a legutóbbi albumát, a Coming Home-ot, de a banda nagyon is aktív, lesz majd új lemez is a hírek szerint, a...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS