WALL OF SLEEP - "Hozzánk képest BZ valóban egy mérgezett egér benyomását kelti néha"

Uzseka Norbert interjúja a decemberi-januári Hammerben jelent meg

2019. február 19. (kedd) 16:56 | utoljára módosítva: 2019. december 7. (szombat) 06:30

The Road Through The Never címmel tavaly ősszel látott napvilágot a Wall Of Sleep hatodik albuma, amely az első lemezük Bátky "BZ" Zoltán énekessel (At Night I Fly, Stonehenge, Wendigo stb.), aki 2017-ben lett a csapat új frontembere.

A HammerWorld novemberi számában a Hónap lemeze lett a Wall Of Sleep albuma, a decemberi-januári számban pedig megjelent egy interjú, amelyet Uzseka Norbert készített Füleki Sándor gitárossal és BZ-vel. Ezt most itt, a honlapon is elolvashatod.


 


www.facebook.com/wallofsleep





Amikor Cselényi Csaba (ex-Stardrive) énekes kiszállt, kipróbáltatok különféle énekeseket, vagy rögtön megvolt, hogy BZ a megfelelő ember számotokra?


Füleki Sanyi: "A szokásos közösségi fórumokon közzétettük, hogy már megint énekeshiányban szenvedünk. Előkészítettük egy még meg nem jelent dal demóját, hogy a jelentkezők számára elküldve, egyből a kreativitásukat is megismerjük, ahogyan szöveggel és dallammal egészítik ki az addig instrumentális nótát. Talán ha négy komoly érdeklődő volt, akiktől egészen jó demókat kaptunk. Ugyanakkor a döntés nem volt nehéz, mert BZ magasan a legjobb anyagot szállította. Hozzá kell tennem, hogy Csabi kiválása ugyanúgy megviselt bennünket, mint amikor jóval korábban Holdampf Gábor hagyta el a zenekart."

BZ: "Bár korábban is követtem a WoS munkásságát, és persze a Moodét is, azért nem voltam naprakészen tisztában azzal, mi történik náluk. Épp ezért újdonságként ért, amikor Kemencei Bali Facebookján megláttam, hogy énekest keresnek, amire csak úgy rákommenteltem, hogy no, itt az ujjam az Enter gomb fölött, hátha rápróbálkozom. Erre azonnal jöttek a visszajelzések tőle és másoktól is, hogy nyomd meg, BZ, azonnal nyomd meg!" (nevet)



BZ, te számos különféle zenében otthon vagy, de ez a doom/Sabbath-vonal eddig nem volt benne a "portfoliódban". Van korábbi kötődés, vagy bele kellett zökkenni?

BZ: "A vegytiszta doom sosem volt az én zeném, de például a Black Sabbath örök kedvenc. Az is igaz persze, hogy az Ozzy éra érdemeinek elismerése mellett a Dio korszakot már sokkal jobban szerettem, és most jön a kövezés, a kedvencem a Headless Cross és a Tyr Tony Martinnal. Ozzynál meg a szólólemezeknél jött meg szerintem az igazi stenk. A Wall Of Sleep is nálam ott kezdett igazán működni, amikor az egyértelműbb doom-stoner-sludge mögül egyre jobban kibukkant a dallamos, súlyos és monumentális zenék engem sokkal jobban megérintő elegye."

F.S.: "Egy pillanatra álljunk meg itt. A WOS sok helyen úgy jelenik meg, hogy 'magyar doom metal együttes'. Még a Mood sem volt klasszikus doom metal az én értelmezésemben, sokkal inkább egyfajta ős-heavy-ikergitáros mix. A WOS-ra is mindig jellemző volt egyfajta kalandozás, már az első lemezünkön (Slow But Not Dead) felbukkantak akusztikus, hammondos, Led Zep-ízek. A doom-bélyeg (amit egyébként persze egy bizonyos szintig szívesen viselünk) nagyon beskatulyáz bennünket, de nem fedi le teljesen a valóságot. Az énekesváltások mindig hoztak egy újfajta értelmezést a zenekarnak, de a muzsikánk alapja maradt, ami volt mindig is volt: sabbathista ős-metal, gyakran hard rockos ízekkel, lehangolt gitárokkal, de dallamcentrikusan."



Nekem úgy tűnik, BZ egy ezerrel pörgő arc, míg a többiek nyugis fazonnak tűnnek. Milyenek a viszonyok csapaton belül?

BZ: "Én sem vagyok ám az a túlpörgős típus, egyszerűen csak ez az, amit kifelé látni belőlem. Így 44 után azért már borzalmasan fontos a nyugalom, a biztonság. Ráadásul egy elég húzós korszakon vagyok túl (ha lehet igazából így nevezni nagyjából 25 évet), amikor különféle mentális problémák felismerése után nagyon jól esik a pörgős koncertek után 'kitisztulni'. A többiek pedig szintén nem csak száz százalék nyugiból állnak, mindenkinek megvan a saját kis őrülete: többek között ezért imádom a koncerteket, próbákat, hiszen már az úton is olyanok vagyunk, mint egy adag túlkoros gimnazista az osztálykiránduláson."

F.S.: "Mindannyiunknak vannak egyéb mellék-, vagy főprojektjei, mégis egy nyugdíjasklub vagyunk az évi 5 koncertünkkel és kb. ugyanennyi próbával. Hozzánk képest BZ valóban egy mérgezett egér benyomását kelti néha, olyan tempóban alkot, szervez, intézi az általuk korábban eléggé elhanyagolt marketinget és webes jelenlétet. Az én tennivalóim az utóbbi pár hónapban sűrűsödtek meg igazán, amikor nyakamba vettem az AMD-t meg a MOOD-ot, és emiatt mostanában még többet van kezemben a gitár."


WALL OF SLEEP - Deserter (szöveges videó a 2018-as The Road Through The Never albumhoz




Amennyire tudom, földrajzilag jókora távolságokra éltek egymástól. Hogy és hol tudtok próbálni?

BZ: "Igen, a Vecsés-Budapest-Sopron-Bécs tengely valóban nem próba-barát, de ettől még megoldjuk a dolgot. Szerencsére tolja már mindenki annyi ideje ezt a zene-dolgot, hogy a konkrét koncertre próbálásnál a bulik előtti bemelegítés elég, míg a lemezkészítésben borzalmasan sokat segít az, hogy az internet és a házistúdiós megoldások miatt még 300 kilométeres távolságból is úgy működünk, mintha egymás mellett ülnénk."



És hogy állt össze a The Road Through The Never album anyaga?

F.S.: "Korábban általában feldemóztam minden nótát az utolsó hangig, most is készült vagy huszonegynéhány dalvázlat. Ezeket küldözgetem a srácoknak, aztán próbára a már kiválasztott dalokból felkészülve érkezik mindenki. Ehhez képest most annyiban változott a dolog, hogy BZ dallamos énektémáit hallva lehetőségünk volt erőteljesebben kidomborítani a hangszeres alap zeneiségét. Emiatt többször is előfordult, hogy egyfajta oda-vissza küldözgetős játék volt BZ és köztem, és ő is alakított a témáin, mire egy-egy nóta elnyerte a végleges formáját."

BZ: "Nagyon jó érzés volt az, hogy Sanyi teljesen partnerként kezelt a dalszerzés terén a legelső pillanattól kezdve. Ugyan a riffek és dalvázlatok többsége tőle származik, de sok mindenbe bele tudtam kontárkodni, és persze az énektémák és szövegek terén teljes szabadságot élveztem. Az olyan apróságok pedig, hogy billentyűkkel és akusztikus gitárokkal 'beszállhattam' a zenélésbe, csak habot jelentenek a tortán, ahogy az is, hogy egy jó pár évvel ezelőtt írt dalomat, a Feart első hallásra 'befogadta' Sanyi, hogy aztán közösen egy igazán monumentális, Headless Cross lemezre emlékeztető monolitot faragjunk belőle."



Mint zajlott a stúdiózás?

F.S.: "Mindenféle egyeztetések, csúszások, időpont problémák miatt kivételesen hosszú folyamat volt. A dobot és a bőgőt Sopronban rögzítettük Ferenc 'Ferdi' Ferdinánd hangmérnökünkkel, a gitárfelvétel és a keverés pedig a Shapat Terrorból is ismerős Sohajda Peti Standing Waves stúdiójában történt."

BZ: "Az én részem először a dobok és a basszus felvételek editálása volt, majd pedig a billentyűs részek kialakítása – ezeket saját bécsi házistúdiómban végeztem. Az énekfelvétel pedig a Wisdomból (is) ismert Nagy 'NG' Gábor stúdiójában készült, ahol ő nem csak a gombokat nyomogatta, de amolyan igazi szakmai külső fülként működött közre, amiért nagyon hálás vagyok."





Az album több dalában is hallani némi Hammond-orgonát. Ki játszik rajta, és maga írta-e a témáit?

BZ: "Ötleteket hozott Sanyi is már a demókon, de én is sok helyen kísérleteztem. A végleges verziókat én játszottam fel otthon, de két dalban (a címadóban és a Fearben) közreműködik Szabó ’Szög’ Gergely barátom is. A Hammondok mellett egyébként némi szimfo-finomságok is elbújnak itt-ott, bár arra figyeltünk, hogy minden billentyű megmaradjon hangzást színesítő, de nem tolakodó funkcióban."



Ezt meg a vokálokat koncerten hogy oldjátok majd meg?

BZ:
"Egyelőre sehogy, mivel a lemez megjelenésének másnapján már indultak a koncertek, de igyekeztünk úgy megírni mindent, hogy a billentyűs részeket megoldhassák a gitárok. Én mindenesetre nem adom fel, hogy nagyobb koncerteken ott legyen a billentyű, amit időről időre meg tudok szólaltatni. Vokálra meg egyszer úgyis ráveszem Sanyit, mert bárhogy szabadkozik, próbán igenis zseniálisan hozza a címadó dal óóóó-zását!" (nevet)



A szövegek egy része, bár elég általánosan fogalmaz, ország-világ aktuális állapotára reflektál, és pl. a címadóban van egy gondolat, hogy mindnyájan egyedül vagyunk. Mit lehet tenni ez ellen? Vagy bármi ellen, ami el van rontva?

BZ: "Bár ebben is saját tapasztalatokból építkeztem a szorongás és pánikbetegség témájában, de úgy látom, a modern világ személytelensége, rohanása, megfelelési kényszere egyre többekbe ülteti el ezt a visszahúzó, hidegen szorongató kórt. Amolyan népbetegség lett ez, ki nem mondott járvány, amin többek között az segíthet, ha az emberek igenis fel merik vállalni a félelmeiket (tudom, pont ez a legnagyobb oximoron az egészben), és mernek segítséget kérni és adni. A címadó tétel például a szorongásról, pánikbetegségről szól, míg a Seven Point Five a 7,5 milliárd emberrel teletömött világban azokról, akik az utolsó háborítatlan helyeket keresik. A Deserter is ugyanezt járja körül máshonnan, itt a sivatag az utolsó mentsvár, de a kép teljes megértéséhez pedig mindenkinek ajánlom Clive Barker csodálatos könyvét, a Korbácsot (Weaveworld), abban is Uriel karakterét, aki az abszolút ürességbe menekül a világ valósága elől."



A szövegek másik része mélyen személyes. Érdekelne, a csapat többi tagja számára mit jelentenek, mennyire tudnak velük azonosulni. És az is, hogy hogy vagy most, BZ?


BZ: "Bár tényleg sok személyes elem van a szövegek jó részében, azért igyekszem úgy fogalmazni, hogy sokak számára jelentsenek valamit. Nem hinném, hogy akár a bipoláris depressziómmal, akár a pánikbetegségemmel, öngyűlöletemmel és minden egyéb kórommal egyedül lennék, ezek és mutációik is egyre többeket 'esznek meg' manapság. A megfogalmazásnál figyeltem arra, hogy ne csak egyetlen ember konkrét problémája süssön belőlük, hanem bárki azt érezhesse, hogy ez vele, vagy valamilyen közeli ismerősével is hasonlóan megtörtént már. Én pedig köszönöm, lassan javulok. A depresszió kezelésében a felismerés a legnehezebb lépés, aztán jön a lassú, fájdalmas kezelés, és persze olyan sincs, hogy gyógyult depressziós, csak olyan, aki kordában tartja a nagy, fekete kutyát. Ezen dolgozom, néha jól, néha kevésbé hatékonyan, de igyekszem. Van miért, van kiért."

F.S.: "A dalszövegek úgy működnek jól, úgy hitelesek, ha a szerző saját maga teljesedhet ki előadóként is. Sosem akartunk beleszólni, sem a dallamvilágba, sem a szövegek üzenetébe. Nincs olyan téma BZ verseiben, ami a zenekar világától szélsőségesen elüt, vagy nagyon megosztó lenne. Picit hiányolom a sárkányokat és a lovagokat, de talán majd a következő lemezen ráveszem BZ-t."





A Mindkillerben elszavalod a Dűne című sci-fi sorozatból ismert félelem elleni litániát. Ez működik a valóságban is?

BZ: "Inkább akarom, hogy működjön. Mint ahogy a mantráknak a való életben is az a feladatuk, hogy önmagunkat meggyőzzük valamiről, ez a kitalált Bene-Gesserit kondicionálás is erre épül. Egyfajta önerősítés, hogy merjünk nekimenni annak, amitől félünk, mert átlépve rajta már csak mi magunk maradunk a félelmünk nélkül. Persze, hogy a dolog nem működik minden esetben, de sokszor már sikerült…"



Már megvolt a lemezbemutató a Trip Hajón, illetve egy soproni és egy bécsi buli is. Hogy sikerültek? És mi a helyzet a jövőbeli koncertekkel?


F.S.: "WOS-mércével mérve nagyon jól sült el mindhárom buli, különösen a szokásos őszi soproni WOS-Halloween koncert. Nézőszámban, hangulatban Sopron mindig igazolja hogy van értelme annak, amit csinálunk. Újra belekóstoltunk Bécsbe is: a mostani koncerthely (Weberknecht) nem a 'szokásos' metal klub, így a közönség is vegyesebb volt, mint a korábbi Escape-, vagy Viper Room-beli zúzásainkon. Ennek ellenére nagyon jól sikeredett az a hangverseny is. Ami pedig már most látszik, hogy az eddigieknél aktívabb lesz 2019: hihetetlen, de már most le van kötve 4 bulink a következő évre..."




Külföldre tudtok menni? És érkeztek már onnan visszajelzések az albumra?


F.S.: "A WOS korábban viszonylag sűrűn játszott Nyugat-Európában, viszont mára már itthon is alig tudunk mozgolódni. Egyrészt nincsenek nagyon kapcsolataink, másfelől pedig eléggé eltunyultunk. Ha valaki kézbe venné a gyeplőt, talán össze tudnánk hozni pár külföldi állomást. Reakciók az új lemezzel kapcsolatosan még nincsenek, hiszen még csak nemrég jelent meg az anyag. Itthonról néhány közösségi médiás visszajelzés alapján komoly következtetést még nem tudunk levonni az album fogadtatásáról."



A korábbi WOS dalokból miket fogtok játszani élőben? És BZ, neked ezek mennyire fekszenek, úgy énekileg, mint szövegileg?


F.S.: "Van pár sztenderd dal, amit mindig előveszünk a régiek közül. Érdekes, hogy Cselényis időszakból többet játszunk mostanában (például ilyen a Moon Street Lady vagy a No Quarter Given), de nem maradhatnak ki olyan örökzöldek a Holdampf-érából, mint az I Sleep. BZ remekül saját magára szabta a régi dalok énektémáit, például a Stabat Mater keleties dallamát annyira csúcsra járatja, hogy egy repülő szőnyeget is vennék tőle, amikor énekli. Egyébként a WOS történetében BZ a harmadik énekes, és ahogyan a korábbi énekeseink (Gábor, vagy Csaba), BZ is igen megosztó a frontemberi poszton. Minden időszakunkban fanyalgás volt az ének, vagy énekes miatt. Van ilyen... Egy biztos, a zenekar a színpadon ebben a felállásban most nagyon magabiztos."

BZ: "Mindkét téren alakítottam valamelyest a régi témákon, de csak annyit, hogy természetesen jöjjenek belőlem. Bármennyire is nehéz a változások iránt teljesen elutasító közönségnek megfelelni, semmiképp sem akarok klón lenni, és szerencsére Sanyiék sem ezt várják. Azt hiszem, egy olyan egészséges egyensúlyt alakítottam ki az eddig játszott korábbi dalok régi és BZ-s verziói között, ami mindenkinek megfelel, az pedig külön öröm volt, amikor Bali az első alkalmak után arról lelkendezett, hogy azért élvezi most még a próbákat is, mert figyeli az énekbe rejtett apró finomságokat."



Sanyi, mi a helyzet az AMD-vel?


F.S.: "Az AMD-hez huszonegynéhány év után ismét csatlakoztam, először csak amolyan kisegítő jelleggel, de mostanra úgy néz ki, hogy ismét jól együtt tudunk működni akár hosszabb távon is. Talán 2019 végére már kijövünk pár új dallal, sőt, egy új lemezt is tervezünk. Valószínű, hogy egy metalosabb, crossoveres dalcsokor lesz, kicsit csupaszabb, őserejűbb ahhoz képest, mint ami a Lörke-korszakot jellemezte, persze ízig-vérig AMD BPHC, ahogyan az öregek játsszák."



BZ, te hol-merre énekelsz még mostanság?


BZ: "Az After Crying létezik, csak a sokféle elfoglaltság és persze a zenekar 32 éves életkora miatt már nem folyamatosan, hanem inkább szakaszonként aktív. Jövőre lesznek megint érdekes dolgok, alig várom. Emellett ott az At Night I Fly, amivel a modern progos vegyértékeimet kötöm le, és az Unplugged Pressure duó Szöggel, amiben különleges Queen átiratokat játszunk akusztikusan. Meg hát persze folyamatosan jönnek a saját ötletek, amiket otthon rögzítek minden hangszerrel és énekkel, aztán felteszem őket a Youtube-csatornámra, hogy aztán megkapják a maguk 500 látogatását. De sebaj, magamnak csinálom őket, és ha valaki „velem utazik”, az csak öröm a lelkemnek. Emellett pedig ott a munkám a PC Worldnél és egy csomó egyéb helyen, a műsorvezetések, és egyebek, szóval ezen a téren tényleg nincs túl sok időm pihenni."



És mi a helyzet a többiekkel?


F.S.: "Ahogyan említettem már, a zenekar tagjainak a WOS-on kívül is vannak egyéb zenekari kötődései. Balázs a Stonedirttel most csinált egy kiváló thrash albumot, amivel talán sikerült véglegesen kilépniük a Pantera-árnyékból egy sajátos ízű SD arculatot kialakítva. Barnabás a Hungaricában bőgőzik már hosszú ideje, nagyon komoly színpadi és stúdió rutint szerzett ott. Bár Szása jelenleg nem játszik más bandában, de a soproni zenei élet meghatározó egyénisége. Nagyon sok dobos tanítványa van és a mára igen rangos eseménnyé cseperedett "Sopron Zenél" fesztivál egyik fő szervezője."

BZ: "Kifejezetten jó hatással van szerintem a Wall Of Sleepre az, hogy a különféle egyéb zenei érdeklődéseit mindenki ki tudja élni másfelé. Az új lemez elkészültekor lehetett érezni, hogy egyfelé húz mindenki, nem kell olyan dolgokat kigyomlálni, amik valahogy nem férnek bele az összképbe. Szóval csinál mindenki mindenfélét, de amikor 'vólofszlípelünk', akkor mindenkinek összekattan az agya, és megyünk előre, mint egy gólem."


Az interjú eredetileg a HammerWorld magazin decemberi-januári számában jelent meg.

 












A Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.





Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
DIVIDED - Új klip született a Pyogenesis énekesével: Until The Stars Turn Cold
2020. november 25. (szerda) 15:26

A HammerWorld magazin júliusi-augusztusi összevont számának extra CD-mellékleteként jelent meg a Divided zenekar második albuma, a Behind Your Neon Eyes. A csapat legfrissebb klipje ahhoz az Until The Stars Turn Cold dalhoz született meg, amelyben a Pyogenesis éléről ismert Flo V. Schwarz énekes a vendégük. "Kietlen pusztaság… A XXVIII. századi szmog már pár hónappal az utolsó telepesek eltűnése után elviselhetőbb lett, ám mikor a Divided és a stáb feltűnt a kihalt bolygón, addigra teljesen újjászületett az atmoszféra. A természet visszakövetelte azt, ami régen az övé volt... Az épületek falain repkény táncolt, a kerítéseket göcsörtös faágak ejtették foglyul, még az utolsó atomvillanáskor szoborrá dermedt belvárosi kisnyugdíjasokra is mohatelepek kúsztak fel mohón. Mert ez történt... A nap kihűl, az emberiség már szerteszét szóródott a galaxisban, mint egy gyermekláncfű gaz magjai...      ...

DREAD SOVEREIGN - Videóval az első új dal a Primordial-főnök doomos, ős-metalos csapatától: Nature Is The Devil's Church
DREAD SOVEREIGN - Videóval az első új dal a Primordial-főnök doomos, ős-metalos csapatától: Nature Is The Devil's Church

Alchemical Warfare címmel január 15-én új albummal jelentkezik a Primordial énekes Nemtheanga doomos, ős-metalos csapata, a Dread Sovereign. A bemutatkozó anyaguk egy 2013-as EP volt,...

AMORITE - Öt év után új album jön a hazai death metal csapattól, az első dal: Metamorphosis
AMORITE - Öt év után új album jön a hazai death metal csapattól, az első dal: Metamorphosis

Metamorphosis címmel már meghallgatható a death metalos Amorite kiadás előtt álló második albumának első dala. A hazai banda debütáló albuma még 2015-ben látott napvilágot...

FOO FIGHTERS - Dave Grohlék egy kisfilmben foglalták össze az eddigi 25 évüket
FOO FIGHTERS - Dave Grohlék egy kisfilmben foglalták össze az eddigi 25 évüket

Az új Foo Fighters album Medicine At Midnight címmel február 5-én lát majd napvilágot, a lemez felvezetéseként pedig egy 26 perces kisfilmben foglalták össze az eddigi pályájukat. Az...

GAMA BOMB - Decemberben jön az ír thrasherek új albuma, dal- és videópremier: Miami Supercops
GAMA BOMB - Decemberben jön az ír thrasherek új albuma, dal- és videópremier: Miami Supercops

Sea Savage címmel december 4-én jelenik meg az ír old school thrasher Gama Bomb hetedik albuma. A 2018-as Speed Between The Lines lemez utódjáról már a harmadik előzetessel, a szöveges...

KANSAS - Új videó a prog rock legendáktól: The Absence Of Presence
KANSAS - Új videó a prog rock legendáktól: The Absence Of Presence

The Absence Of Presence címmel még a nyáron jelent meg az új Kansas album, a legendás amerikai prog rockerek friss videója pedig a lemez címadó dalához készült el. A legutóbbi,...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS