ROMER - Végighallgatható az új album: Betyárballadák

Március 15-én Nemzeti Dal Ünnep a Barba Negrában

2019. január 17. (csütörtök) 16:53

Betyárballadák címmel január 3-án került boltokba a csupa törvényen kívüli betyár nótát rejtő új Romantikus Erőszak album, amelyet azonnal végig is hallgathatsz. A Hadak Útja Kiadó gondozásában megjelent, hét dalos kiadványon több különleges vendég is szerepel: Gidófalvy Attila (Karthago, Fáraó, Lord), Szebeni Szilvi (Palmetta), Weisz Kicsi (Kalapács) és Petrás János (Kárpátia).

A RomEr 25 éves jubileumot is ünnepel a 2019-es Nemzeti Dal Ünnepen. A nagy sikerű rendezvény március 15-én ismét visszatér a Barba Negra falai közé, ahol a Romantikus Erőszak egy igazán átfogó, 25 dalt felvonultató koncerttel ünnepli a negyedszázados évfordulót. A zenekar előtt a színpadot két hazai rocklegenda melegíti be. Kalapács József és Rudán Joe közös ünnepi műsorában elhangzanak majd pályafutásuk legismertebb dalai, valamint megzenésített versek és rockopera részletek, a Pokolgéptől a P. Mobilon át az István a királyig.

 


www.romantikuseroszak.hu


A márciusi koncert Facebook oldala



ROMANTIKUS ERŐSZAK - Betyárballadák (a 2019-es album)


A Betyárballadák címadó dalához szöveges videó is készült. A Betyárballada még 2004 végén íródott és most ebben a különleges verzióban kerül fel a lemezre.



ROMANTIKUS ERŐSZAK km. Petrás János (Kárpátia) - Betyárballada (a 2019-es Betyárballadák albumhoz)

"A leghíresebb magyar betyár, Rózsa Sándor 1813-ban született. Huszonhárom éves korától élt törvényenkívüliként a Dél-Alföld pusztáin. 1848-ban 150 fős felfegyverzett lovascsapata élén beállt a magyar seregbe. A szabadságharc leverése után az osztrák hatóságok el akarták fogni, de sikerült kitörnie a katonák gyűrűjéből és hosszú éveken át nem akadtak a nyomára annak ellenére sem, hogy elfogatása érdekében hatalmas összeget, 10 ezer ezüst forint vérdíjat tűztek ki a fejére.

1857-ben egy áruló feladta a pandúroknak. Halálra ítélték, amit életfogytiglani rabságra változtattak, mert az osztrákok nem akartak mártírt csinálni a személyéből. Tirolban, Kufstein várában töltötte a büntetését a politikai foglyok között. A kiegyezés után, 1868-ban amnesztiát kapott, de egy év múlva megint elfogták és életfogytiglani fegyházra ítélték. Haláláig Szamosújváron raboskodott, az 1267. számú rabként. A magyar nép körében már életében mítosszá vált, nevét dalok és legendák őrzik."



ROMANTIKUS ERŐSZAK - Rózsa Sándor legendája (a 2019-es Betyárballadák albumhoz)




"Korábban a Sobri! című nótához született egy szöveges videót. A Rózsa Sándor mellett a leghíresebb magyar betyárnak tartott Sobriról. Sobri Jóska a Bakony erdeiben bujkáló legendás dunántúli betyár volt az 1830-as években. Robin Hood-szerű alak, aki gazdag uraságokon ütött rajta, így vált országszerte ismertté a neve. Sobri körül a szegény nép körében valóságos kultusz alakult ki, mesék, dalok és táncok őrzik az emlékét. 2002-ben kalandfilm készült a történetéből, amelynek egyik jelenetében a RomEr magyar dudása, Bese Botond is feltűnik."
 


ROMANTIKUS ERŐSZAK - Sobri! (a 2019-es Betyárballadák albumhoz)








NEMZETI DAL ÜNNEP

ROMER 25
KALAPÁCS-RUDÁN

Március 15., Barba Negra

"A nagy sikerű rendezvény visszatér a Barba Negra falai közé. Az egyik legnépszerűbb nemzeti rock banda, a Romer egy igazán átfogó, 25 dalt felvonultató koncerttel ünnepli negyedszázados jubileumát. Bízunk benne, hogy mindenki velük ünnepel majd, akinek jelent és jelentett valamit a banda az elmúlt két és fél évtizedben. A két hazai rocklegenda, Kalapács József és Rudán Joe közös ünnepi műsorában elhangzanak majd pályafutásuk legismertebb dalai, valamint megzenésített versek és rockopera részletek, a Pokolgéptől a P. Mobilon át az István a királyig."
 

 

 









ROMANTIKUS ERŐSZAK - Betyárballadák
(01/03 - Hadak Útja Kiadó)

01. Rózsa Sándor legendája
02. Sobri!
03. Betyárballada
04. Kilenc zsandár
05. Patkó Bandi
06. Rabnóta
07. Esik eső


























 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
AMORITE - Öt év után új album jön a hazai death metal csapattól, az első dal: Metamorphosis
2020. november 24. (kedd) 07:48

Metamorphosis címmel már meghallgatható a death metalos Amorite kiadás előtt álló második albumának első dala. A hazai banda debütáló albuma még 2015-ben látott napvilágot Invisible Fire címmel, azóta egy EP-jük készült, a Final Entropy. Az új albumuk Archaic Faces Of Ecstasy címmel jön majd ki, a borítót Andkill készítette. "Közel a cél. 2017-ben úgy döntöttünk, hogy egy teljesen szabad felfogású lemezt készítünk. Rengeteg nehézség után hamarosan kezdetét veheti az ősi rituálé azoknak, akik átadják magukat az élménynek."   www.facebook.com/amoritehun   AMORITE - Metamorphosis (a 2020-as Archaic Faces Of Ecstasy album előzeteseként)        

FOO FIGHTERS - Dave Grohlék egy kisfilmben foglalták össze az eddigi 25 évüket
FOO FIGHTERS - Dave Grohlék egy kisfilmben foglalták össze az eddigi 25 évüket

Az új Foo Fighters album Medicine At Midnight címmel február 5-én lát majd napvilágot, a lemez felvezetéseként pedig egy 26 perces kisfilmben foglalták össze az eddigi pályájukat. Az...

GAMA BOMB - Decemberben jön az ír thrasherek új albuma, dal- és videópremier: Miami Supercops
GAMA BOMB - Decemberben jön az ír thrasherek új albuma, dal- és videópremier: Miami Supercops

Sea Savage címmel december 4-én jelenik meg az ír old school thrasher Gama Bomb hetedik albuma. A 2018-as Speed Between The Lines lemez utódjáról már a harmadik előzetessel, a szöveges...

KANSAS - Új videó a prog rock legendáktól: The Absence Of Presence
KANSAS - Új videó a prog rock legendáktól: The Absence Of Presence

The Absence Of Presence címmel még a nyáron jelent meg az új Kansas album, a legendás amerikai prog rockerek friss videója pedig a lemez címadó dalához készült el. A legutóbbi,...

ORIANTHI - Sajnálom
ORIANTHI - Sajnálom

Nemrég jelent meg az Alice Cooper csapatában is megfordult szőke ausztrál gitároslány, Orianthi negyedik szólólemeze, a legfrissebb klipje pedig a Sorry című dalhoz készült el. "Az...

JUDAS PRIEST - "Bárcsak úgy tudnám elénekelni a Painkillert, mint 1991-ben"
JUDAS PRIEST - "Bárcsak úgy tudnám elénekelni a Painkillert, mint 1991-ben"

A Let There Be Talk podcast vendégeként a Judas Priest frontembere, Rob Halford a hangjának változásáról is szót ejtett, valamint arról, hogy bármennyire is szeretné, a klasszikus...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS