NOVA PROSPECT - "A legtöbb embernek nehéz elképzelni, hogy lehet valamit tisztán szerelemből csinálni"

Február 8-án az AWS venmdégeként játszanak az Akváriumban

2019. január 1. (kedd) 09:22 | utoljára módosítva: 2019. december 7. (szombat) 05:48

Jövő kilátással címmel a novemberi HammerWorld magazin extra CD-mellékleteként jelent meg a kecskeméti Nova Prospect harmadik albuma, a csapat következő koncertje pedig február 8-án lesz a budapesti Akváriumban az AWS vendégeként, utána meg jön majd A fény nyomában turné a Tales Of Evening és a Leecher társaságában.

Az új album kapcsán a novemberi HammerWorldben megjelent egy interjú, amelyet Cselő készített Kiss József gitárossal és Besnyő Gabi énekesnővel.
(Fotók: Judith Pinter JuC)
 



www.facebook.com/NovaProspectHungary




A Szemben az óriás album 2015 egyik nagy meglepetése volt számomra. Olyan zenét hallottam rajta, amit igazából semmihez sem tudok hasonlítani. Modern, telistele van érzelmekkel, óriási riffekkel és igéző dallamokkal. Ti visszatekintve hogyan értékelitek az előző album megjelenése óta eltelt időszakot, ezt a három évet? Egyáltalán, milyen visszhangja volt az albumnak?

Kiss József gitáros: "Három év távlatából most már bátran mondhatom, hogy nagyon jó döntésnek bizonyult a HammerWorld CD-mellékleteként megjelentetni a Szemben az óriás albumot. Érezhetően sok emberhez eljutott, sok új rajongót hozott."

Besnyő Gabi énekesnő: "Csak egy példa… Amikor annak idején új kicsik jöttek az óvodai csoportomba, a gyerekek és szüleik még nem igazán tudtak a zenekarozós oldalamról. Ezért aztán nagyon meglepődött az egyik kiscsoportosom apukája, mikor kiderült számára, hogy a néhány hónapja rongyosra hallgatott albumon az ő óvónénijük rikácsol! (nevet) Nekem ez nagyon fontos visszajelzés, amikor valaki tök őszintén lelkesedik, és nem azért mondja nekem, hogy jó a zenekar, mert ismer, mert a gyerekével én foglalkozom az oviban. Belekerültünk a köztudatba, komolyabban vesznek minket. És most már a családjaink is értik, hogy miért csináljuk. Mert a legtöbb embernek nehéz elképzelni, hogy lehet valamit tisztán szerelemből csinálni, még akkor is, ha nem kapsz érte pénzt."



A Szemben az óriás albumról így utólag zeneileg, produkció szempontjából mit gondoltok?


K.J.: "A dalok nagy része az én kicsi gyerekem. Általában a Nova Prospectről, mint zenekarról is azt szoktam mondani, hogy maximálisan az én elképzeléseim szerint való. Általában, aki zenél, az köt kompromisszumokat. Én, mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nekünk nem kell kompromisszumokat kötnünk. Az előző album ráadásul azért is volt fontos, mert újra pályára állított minket.

A zenekar most már tizenkettedik éve működik. Az elején jól beindultunk, de aztán bele kényelmesedtünk, nem erőltettük a dolgot. Az első nagylemez után két digitális kislemezzel jelentkeztünk. Kipróbáltuk, hogy az ingyenes letöltés mennyire hatékony. Hirtelen sokan is nézték meg, de valahogy nem alakított ki olyan kötődést az emberekben, mint egy fizikailag is létező album."



Az új lemez előzeteseként megjelent Egyetlen című klipnek milyen volt a fogadtatása?

K. J.: „Érdekes ez a videós kérdés. 2016-ban csináltunk egy klipet az Itt az idő című dalhoz. Ez egy filmes, monumentális valami volt, hosszú, talán túl hosszú ideig is készült, ennek ellenére nagyon gyengén alakult a nézettsége. Ehhez képest a szintén az előző albumhoz készült Amíg van benned élet nótát csak úgy kitettük egy háttérképpel, és ez az egyik legnézettebb videónk azóta is. Én ebből azt látom, hogy a zene az igazán fontos. És egy jó időben kirakott ütős szám képes akkora hype-ot generálni, mint egy egész album. A mostani, Egyetlen című dalra készült egyszerű videót pedig néhány hét alatt arányaiban egész sokan megnézték."
 



NOVA PROSPECT - Az Egyetlen (a 2018-as Jövő kilátással albumhoz)



Sok olyasmit csináltatok ebben a három évben, amit előtte soha.


K.J.: "Igen, bevállaltunk olyan dolgokat, amelyek ellen én korábban eléggé ágáltam. Elmentünk a Depresszió és a Leander Kills elé játszani a turnéikra. Sokáig nem hittem az előzenekaros turnézásban, de most már látom, hogy volt értelme. Részt vettünk a Wacken Metal Battle vetélkedőn és kijutottunk a fesztiválra játszani. És A Dal tévés vetélkedőben is szép eredményt értünk el."



A Dal vetélkedőt belülről hogyan láttátok?

K.J.: "Sosem gondoltam volna, hogy saját erőből be tudunk jutni. Mindig azt gondoltam, hogy ezeket a vetélkedőket a kiadók intézik egymás között, le van beszélve az eredmény. Ehhez képest három-négy metal produkció is bejutott. Az is bebizonyosodott, hogy a metalnak széles, országos rajongótábora, támogatottsága van. És hogy nem csak ismertebb előadók tudnak eredményesek lenni, hanem a szinte teljesen ismeretlen művészek is."



Újra megpróbáljátok?


K.J.: "Ezen sokat gondolkodtunk. Nem tudom, hogy most már lenne-e további értelme? És az az igazság, hogy az a közeg nem a mi világunk. Én már korábban is azt vallottam, hogy a zene nem egy sport. Itt az ember megkapja a pontszámát a zsűritől. És feltettem a kérdést magamnak, hogy én most tényleg azon izguljak, hogy a másik kevesebb pontot kapjon, hogy én továbbjuthassak?"

 




Gabi, téged, női frontembert elfogadott a közönség?

B.G.: "Rengeteg pozitív visszajelzést kapok. Bár most valaki megjegyezte, hogy miért viselek nejlon harisnyát az Egyetlen című klipben, mert hogy az nem fér bele a metalba, de egyébként tetszik az embereknek, amit csinálunk. Bulik után ki szoktam menni a merchpulthoz és mindig mondom a többieknek, hogy mennyi energiát, szeretetet kapok vissza a közönségtől. Nem feltétlenül akarnám a rajongás szót használni, de az emberek olyan sztorikat mesélnek el, hogy mennyi erőt adott nekik, az amit tőlem kaptak a színpadon. Sokszor gondolom, hogy ha még tudatosabban odafigyelnék erre, akkor egész messzire lehetne jutni mindezzel, csak akkor már nem lenne annyira ösztönös."



Már megismernek titeket a kecskeméti utcákon?

B.G.: "Inkább azt mondanám, hogy sejtik, hogy kik vagyunk. Ha rákérdeznek, akkor megmondom. És akkor már el tudják helyezni a térképen a zenekart. Őszintén megmondom, én megőrülnék attól a túlzott népszerűségtől, ha országszerte mindenki mindenhol felismerne. Én ezért nem is jelentkeztem önállóan tehetségkutatókra. Nem vagyok szólista, zenekari tagnak tartom magam. És nem hiszem, hogy fel tudnám dolgozni azt a furcsa imádatot, azt a fanatizmust, ami egy ilyen pozíciót körülvesz. Akkor már nincs életed, azt is megnézik, hogy van-e rajtad sapka vagy bugyi! Ami nyilván van rajtam! (mindenki nevet) Az szerintem nagyon frusztráló lehet, amikor már nem a zenéddel foglalkoznak, hanem elkezdik boncolgatni a személyiségedet."

K.J.: "A zenekar egyik fő vonz­ereje a színpadon Gabi, a női énekes. Már csak azért is, mert kevés igazán jó rock énekesnő van a színtéren. Nekem a legtöbb női énekes csalódás a színpadon. Nem is azért, mert nem énekel esetleg pontosan, hanem azért, mert nem elég erőteljes a hangja, egy helyben áll ott fent, nem igazán tud magával mit kezdeni. Nálunk ez nagyon működik, és úgy érzem, hogy rengeteg potenciál van még benne."

 




Az új album ugyanúgy készült, mint az előző vagy vetettetek be más munkamódszereket?


K.J.:
"Sokat beszélgettünk, hogy milyen irányba kéne elmenni. Régen hoztam a zenét, Danival és Bálinttal összeraktuk, aztán Gabi ráénekelte az általa kitalált énekdallamot kamu angol szöveggel. Ez viszont nagyon meg tudja kötni a szövegíró kezét, hiszen már megvannak a szótagszámok, egy kötött dallam és prozódia. Ezért most kb. felesben úgy csináltuk, hogy a zenei alapot odaadtuk Bálintnak, a szövegírónak és ő oda és azt írt, amit jónak látott.

Az volt a cél, hogy így a szöveg legyen erősebb, ne egy előre kitalált szótagszám korlátozza a mondanivalót. Sokszor megkapjuk, hogy túl bonyolult a zenénk, nem elég fogós. Én úgy érzem, hogy alapvetően dalokban gondolkodom. Most már azért van olyan, hogy ha két verzió van egy témára, akkor az egyszerűbbet választjuk. Nem mindig, de előfordul."



Az album címe bír-e valamilyen különös mondanivalóval?


K.J.: "Az együttes nevét akartam tovább gondolni, azt szerettem volna, ha a címben tükröződik valamilyen módon. A prospect szó azt jelenti, hogy kilátás. Oroszországban is vannak ezek a sugárutak és azért nevezik őket prospectnek, mert kilátás nyílik róluk a tengerre. Én ezt gondoltam tovább a Jövő kilátással címben."



A szövegek egy bizonyos koncepció köré épültek, reflektálnak a címre?


K.J.: "Ez nem volt tudatos törekvés. A szövegeket sokféleképpen lehet érteni, magyarázni."

B.G.: "Volt olyan szöveg, amiről megkérdeztem Bálintot, hogy most akkor ezt rólam írtad? Vagy Jocóról? Mire mondta, hogy dehogy, ez a politikáról szól."
 




A következő albumig újabb három év telik majd el? Hogy működik nálatok a dalírás?


K.J.: "Egy ilyen lemezfelvétel után én az adott albumot már nem hallgatom. Ha a kezembe veszem a gitárt, akkor vagy a lemez dalait tanulom a koncertekre vagy már új dalokat írok. Ezeket folyamatosan rögzítem. Az otthoni stúdió alkalmas arra, hogy már szinte végleges felvételeket készítsek, így tulajdonképpen már most azt mondhatom, hogy vannak új témák, félkész állapotban lévő dalok. Most arról beszélgettünk, hogy megpróbálunk havonta összeülni és megcsinálni egy nótát. Nem olyan koncentráltan stúdiózunk majd, mint a mostani album esetében, hanem kicsit széthúzzuk, elosztjuk a munkát, lényegében folyamatosan dolgozunk majd új anyagokon."



Van konkrét elképzelésetek, hogy mit szeretnétek még elérni, meddig jusson el a zenekar?

K.J.: "Azt szerintem nagyon nehéz megvalósítani, hogy csak a zenélésből éljen meg a csapat. Ha annyit el tudunk érni, hogy a Nova Prospectnek lesz egy stabil státusza a magyar zenei színtéren, rendszeresen tudunk önállóan turnézni, és a napi munkánk mellett azt csinálhatjuk, amit szeretünk, kompromisszummentesen írhatunk zenét és van lojális, állandó közönségünk, akkor szerintem elégedettek lehetünk."


Az interjú eredetileg a HammerWorld magazin novemberi számában jelent meg.




2019. február 8. - Budapest, Akvárium
AWS, Nova Prospect









A FÉNY NYOMÁBAN TURNÉ 2019
Tales Of Evening - Nova Prospect - Leecher
* + Within Silence

Február 15. Fehérvár, Ikon Klub
Február 16. Esztergom, Sportalsó
Február 22. Békéscsaba, Narancs Rock
Február 23. Debrecen, Kaptár *
Március 08. Győr, Dongó
Március 09. Szombathely, Végállomás
Április 12. Pécs, Ti-ti-tá
Április 13. Szekszárd, Est
Május 3. Zalaegerszeg, Atlantis
Május 4. Sopron, Hangár


 







A Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.





 

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
CADAVER - Újdonság a Megadeth dobosával feltámadt norvég death brigádtól
2020. november 28. (szombat) 09:16

Új szöveges videóval jelentkezett az 1988-ban alakult norvég death metal brigád Cadaver. Az alapító/gitáros Neddo (Anders Odden) mellé még 2014-ben sorakozott fel Dirk Verbeuren dobos (Megadeth, ex-Soilwork), 16 év után pedig megjelent a negyedik nagylemezük is. A 2004-es Necrosis lemez utódja Edder & Bile címmel jött ki, és végig is hallgatható. Az albumon két vendég is hallható: Jeff Becerra, a legendás Possessed főnöke, valamint Kam Lee, a floridai Massacre énekese, aki az egészen korai Death-ben is dobolt és hörgött.   www.facebook.com/cadavertheband Neddo: "Dirkkel még 2014-ben találkoztam, amikor a 70000 Tons Of Metal fesztiválon a Satyriconban helyettesítette Frostot. Gyorsan kiderült, hogy hatalmas rajongója a Cadavernek, én pedig akkoriban már dolgoztam pár új dalon, amelyeket egy esetleges szólóalbumra szántam. De aztán jött az ötlet, hogy Dirkkel összehozhatnánk a Cadaver harmadik...

HATEBREED - Itt az új album, és mellé egy friss videó is
HATEBREED - Itt az új album, és mellé egy friss videó is

Megjelent és végig is hallgatható a Hatebreed nyolcadik nagylemeze, a Weight Of The False Self. Eredetileg májusban jött volna ki az új lemez, amit Chris Zeuss Harris producerrel (Rob...

SCOUR - Hivatalos videoklip Phil Anselmo extrém, blackes projektjétől: Doom
SCOUR - Hivatalos videoklip Phil Anselmo extrém, blackes projektjétől: Doom

Phil Anselmo blackes, extrém metalos projektje, a Scour tegnap adta ki a három részből álló EP-sorozatának harmadik darabját, a Blacket. A 6 tételes EP-t végig is hallgathatod, a Doom...

VOIVOD - Itt az új koncertlemez, videópremier: Overreaction
VOIVOD - Itt az új koncertlemez, videópremier: Overreaction

Már dolgozik a 2018-as The Wake album folytatásának dalain a kanadai Voivod, a mai napon viszont egy koncertlemezzel jelentkeztek. A Lost Machine - Live című anyagot máris...

VOLBEAT - Megjelent az új koncertlemez, videópremier: Sorry Sack Of Bones
VOLBEAT - Megjelent az új koncertlemez, videópremier: Sorry Sack Of Bones

Rewind, Replay, Rebound: Live In Deutschland címmel egy koncertanyaggal jelentkezett a Volbeat, nézd meg a legfrissebb élő videójukat, a Sorry Sack Of Bones felvételét - Stuttgartból....

THE NIGHT FLIGHT ORCHESTRA - Új klipes dal az elfojtott, de felszínre törő érzelmekről: Paper Moon
THE NIGHT FLIGHT ORCHESTRA - Új klipes dal az elfojtott, de felszínre törő érzelmekről: Paper Moon

Aeromantic címmel még február végén jelentkezett egy új albummal a Soilwork énekes Björn "Speed" Strid és az Arch Enemy basszer Sharlee D'Angelo (ld. Spiritual Beggars)...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS