PEARLS OF LONG LOVED YEARS - The 47th Parallel North

Uzseka Norbert írása a friss HammerWorldben jelent meg

2018. december 19. (szerda) 15:40 | utoljára módosítva: 2019. január 7. (hétfő) 11:49

December-januári számunkban egy s más tévesen jelent meg a P.O.L.L.Y. albumáról, így itt olvashatjátok a teljes és helyes kritikát.



PEARLS OF LONG LOVED YEARS
The 47th Parallel North
(Grungery Records)


 



A Pearls Of Long Loved Years annak a Polonkai Tamásnak az új zenekara, akit a Polly Is Dead frontembereként ismertem a ’90-es évek második felében. Az egri csapat úttörő volt a hazai grunge ill. stoner színtéren. 2013-ban aztán a Bálnalovas nevű bandában láthattuk Polont. Egyetlen albumuk, a Holdraforgó azóta szépen beépült az örök magyar kedvenceim közé, és nagyon sajnáltam, hogy két éve feloszlottak. Ám Polonban annyi zene van, hogy csak visszatért, és a P.O.L.L.Y. rövidítésű új csapat ugyanazt az utat folytatja, amit 25 éve elkezdett Tamás.

Sőt, részben a társak is ugyanazok, mint a Bálnalovasban: Kleinheincz Zoltán a gitáros és Mészáros-Komáromy Dénes a basszusgitáros. Polon újra énekel, a dobokat pedig Pap Dávid „Page" (Dereng, Doomsday Funk, Grand Mexican Warlock) üti, ritka húzósan. Változott az is, hogy most Tamás énekel, s ráadásul angolul. Előbbit nem bánom, mert mindig szerettem az ő lágyabb, finomabb stílusát, de elfogadom, ha valakinek nem elég rockos. Utóbbit viszont bánom, mert a Bálnalovasban csodajó magyar szövegei voltak, most meg olyan letisztult, esszenciális formában fogalmazta meg a gondolatait, hogy kár, hogy nem fogják érteni, akik nem tudnak angolul. Tamás jó ideje olyan szellemiséget képvisel, ami nagyon kevesek sajátja a magyar rock/metal színtéren, békéről, szeretetről, Istenről énekel, de se nem szájbarágós, se nem térítős módon. Tőle hitelesnek hatnak ezek az ősi bölcsességgel teli sorok, melyek csak még különlegesebbé teszik a POLLY-t. Melynek a zenéje a grunge-Tool vonalhoz kapcsolódik leginkább, amiben pont nem a pozitív világszemlélet a jellemző… Mégis működik. És a lemez címe is arra a szélességi körre utal, melyhez közel megtaláljuk Seattle-t, Budapestet és Egert is.

A nyitó Gift finom, szinte táncoló riffre épül. A szöveg rímel arra az ima-szerűségre, amit keresztény és ezoterikus honlapokon egyaránt láttam már, és a lényege, hogy „Semmit sem kaptam, amit akartam. Megkaptam mindent, amire szükségem volt.” És nem tudom, hogy csinálják, de tényleg átjön rajta a hála érzése. Van benne egy kicsi a pszichedelikusabb King’s X-ből és a Tribe After Tribe-ból is. A Sacred borongósabban indul, ám a Pearl Jam Vs korszakát idézően felszabadult dallá válik, miközben úgy ragyog át rajta az üzenet (minden élet szent), hogy érzem, hogy igaz.

Következik az album legkeményebb dala, a grunge-hősök halála felett érzett tehetetlen haragból született Rise. Zseniális, ahogy felfokozzák, s ahogy Tamás kiereszti a hangját. Aztán a Dream és az Awake párosa jön, az előbbi akusztikus, szép és rövid, az utóbbiban meg visszatér a refrénje, mely nagyon erős. Bár melyik nem? Polonnak elképesztő dallam- és dalszerzői érzéke van, most is úgy szövi a témákat, hogy ha Seattle-be születik, ünnepelt sztár lenne.

Az Inside egy frankó, groove-osabb, középtempós riffre épül, a másfél perces Threadben pedig elhangzik a lemez címe is, de olyan összefüggésben, hogy attól a hideg futkározik a hátamon, jó értelemben. Majd jön a sodróbb, gyorsabb Lotus, bár ebben is van valami lebegős pszichedelia. A finoman induló Free-t Dénessel együtt írta Polon, és ahogy felfokozódik, ahogy egyre kinyílik, az tényleg maga a boldogító szabadság.

Végül az Alice In Chains akusztikus dolgaival rokon, két perc sincs záró Lightban azt énekli Polon, hogy végül mind fénnyé leszünk. Mindössze 36 perc az album, mégis olyan kerek egész, amihez foghatóval alig találkozni. Már csak azért is, mert a szépséges dallamok és húzós témák mellé elképesztő mennyiségű pozitív erőt is ad a hallgatónak.

U.N. 9
 



A fontosabb digitális felületeken (iTunes, Spotify, Deezer) meghallgatható az anyag, a digipak kiadású CD-t pedig a polly.grungery@gmail.com email címen rendelheted meg.

 
www.facebook.com/pearlsoflonglovedyears

 

Pearls Of Long Loved Years:

Polonkai Tamás – ének
Mészáros-Komáromy Dénes – basszusgitár
Kleinheincz Zoltán – gitár
Pap Dávid „Page” – dobok


 

PEARLS OF LONG LOVED YEARS - Thread (a 2018-as albumhoz)









PEARLS OF LONG LOVED YEARS - Inside (a 2018-as album előzeteseként)




PEARLS OF LONG LOVED YEARS - Sacred (2017-es dal és klip)



 



A Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.


 

 

Hammer TV

 
DEEP PURPLE - Megjelent az új lemez, itt a Turning To Crime
2021. november 27. (szombat) 08:19

Megjelent és végig is hallgatható az új Deep Purple lemez, a feldolgozásokat tartalmazó Turning To Crime. "Ez az anyagunk teljesen más, mint bármelyik album, amit a zenekar valaha is rögzített." "A Turning To Crime az első olyan Deep Purple stúdióalbum, amely teljes egészében olyan dalokból áll, amelyeket nem a zenekar írt, amelyeket korábban más művészek rögzítettek. A producer ismét Bob Ezrin volt." A nem éppen nyilvánvaló dalok kapcsán Roger Glover basszusgitáros: "A Deep Purple zenészekből áll, nem csupán hard rockerekből. És hát tudják is rólunk az emberek, hogy képesek vagyunk sok egyébre. Elég szerencsések vagyunk, mert hát tényleg jól tudunk játszani. Minden a zenén múlik. Mi elsősorban zenészek vagyunk...     ...Nem tréfamesterek vagyunk, akik csakis a színpadban gondolkodnak, vagy az alapján választanak dalokat, hogy mások mit várnak el tőlünk. Mindig arra törekedtünk, hogy...

HYPOCRISY - Új videoklip az új album mellé Peter Tägtgrenéktől: Worship
HYPOCRISY - Új videoklip az új album mellé Peter Tägtgrenéktől: Worship

Worship címmel megjelent és végig is hallgatható az új Hypocrisy album, a címadó dalhoz pedig egy friss klip is érkezett. A Pain éléről is ismert Peter Tägtgren death metal...

NEVERLAND - Klippremier az új hazai metal formációtól: Álmodjunk még
NEVERLAND - Klippremier az új hazai metal formációtól: Álmodjunk még

Álmodjunk még címmel mutatta be friss dalát és videoklipjét a Neverland, egy új banda, amelyben az Avenford gitárosa, Szehoffner Péter ismét együtt zenél egykori Metalraines társaival:...

HUMANOISE - Grind és death Esztergomból, itt az első EP: Resurrect Society
HUMANOISE - Grind és death Esztergomból, itt az első EP: Resurrect Society

Resurrect Society címmel és hat dallal jelent meg a grind/death vonalas esztergomi Humanoise első EP-je. Máris megismerkedhetsz vele! "A Humanoise zenekart Csepecz Péter, Németh Bence...

MAJESTICA - Két karácsonyi dal és klip a Sabaton gitáros szimfo-power csapatától
MAJESTICA - Két karácsonyi dal és klip a Sabaton gitáros szimfo-power csapatától

A Christmas Carol címmel tavaly egy karácsonyi power metal albummal jelentkezett a Sabaton gitárosaként is ismert Tommy Johansson szimfonikus power metal bandája. A Majestica két új...

KILLER MENDEZ - Jön az új EP, ismerkedj meg az első dallal: Számok
KILLER MENDEZ - Jön az új EP, ismerkedj meg az első dallal: Számok

Gyomaendrődön nyomja a karcos rockot a Killer Mendez, már 2015 tavasza óta. A Mentes című EP-jük 2020 februárban jött ki, a folytatás pedig Lorem Ipsum címmel érkezik majd. Az új EP...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS