WHITECHAPEL - Dalpremier a március végi új albumról: Black Bear

Ez lesz Alex Wade-ék hetedik nagylemeze

2018. december 13. (csütörtök) 19:16

The Valley címmel jelenik meg 2019. március 29-én a három gitáros felállásáról és persze a kíméletlen brutalitásáról elhíresült Whitechapel hetedik albuma, a 2016-os Mark Of The Blade lemez folytatása, amelynek második előzeteseként máris meghallgatható a Black Bear című dal. A lemez producere ezúttal is Mark Lewis (Cannibal Corpse, The Black Dahlia Murder stb.) volt, az album címe pedig Hardin Valley-ra (A Tennessee állambeli Knoxville-től nyugatra) utal, ahol az énekes, Phil Boozeman felnőtt.

Alex Wade gitáros: "Phil a múltban is nyíltan beszélt a szövegeiben mindazon nehézségekről, amiken gyerekként átélt, és úgy gondolom, hogy ezen az albumon megpróbáltuk ezt még jobban bemutatni. Úgy érzem, hogy a zenénk segítségével Phil megszabadulhat a múltjától, és remélhetőleg, aki hallja ezeket a dalokat, és hasonló emlékei vannak, némiképp szintén megszabadulhat ezektől."

 


www.facebook.com/whitechapelmetal




WHITECHAPEL - Black Bear (a 2019-es The Valley albumról)




WHITECHAPEL - Brimstone (a 2019-es The Valley albumról)










 








WHITECHAPEL - The Valley
(2019/03/29 - Metal Blade)

01. When A Demon Defiles A Witch
02. Forgiveness Is Weakness
03. Brimstone
04. Hickory Creek
05. Black Bear
06. We Are One
07. The Other Side
08. Third Depth
09. Lovelace
10. Doom Woods

























 

Hammer TV

 
DEEP PURPLE - Megjelent az új lemez, itt a Turning To Crime
2021. november 27. (szombat) 08:19

Megjelent és végig is hallgatható az új Deep Purple lemez, a feldolgozásokat tartalmazó Turning To Crime. "Ez az anyagunk teljesen más, mint bármelyik album, amit a zenekar valaha is rögzített." "A Turning To Crime az első olyan Deep Purple stúdióalbum, amely teljes egészében olyan dalokból áll, amelyeket nem a zenekar írt, amelyeket korábban más művészek rögzítettek. A producer ismét Bob Ezrin volt." A nem éppen nyilvánvaló dalok kapcsán Roger Glover basszusgitáros: "A Deep Purple zenészekből áll, nem csupán hard rockerekből. És hát tudják is rólunk az emberek, hogy képesek vagyunk sok egyébre. Elég szerencsések vagyunk, mert hát tényleg jól tudunk játszani. Minden a zenén múlik. Mi elsősorban zenészek vagyunk...     ...Nem tréfamesterek vagyunk, akik csakis a színpadban gondolkodnak, vagy az alapján választanak dalokat, hogy mások mit várnak el tőlünk. Mindig arra törekedtünk, hogy...

HYPOCRISY - Új videoklip az új album mellé Peter Tägtgrenéktől: Worship
HYPOCRISY - Új videoklip az új album mellé Peter Tägtgrenéktől: Worship

Worship címmel megjelent és végig is hallgatható az új Hypocrisy album, a címadó dalhoz pedig egy friss klip is érkezett. A Pain éléről is ismert Peter Tägtgren death metal...

NEVERLAND - Klippremier az új hazai metal formációtól: Álmodjunk még
NEVERLAND - Klippremier az új hazai metal formációtól: Álmodjunk még

Álmodjunk még címmel mutatta be friss dalát és videoklipjét a Neverland, egy új banda, amelyben az Avenford gitárosa, Szehoffner Péter ismét együtt zenél egykori Metalraines társaival:...

HUMANOISE - Grind és death Esztergomból, itt az első EP: Resurrect Society
HUMANOISE - Grind és death Esztergomból, itt az első EP: Resurrect Society

Resurrect Society címmel és hat dallal jelent meg a grind/death vonalas esztergomi Humanoise első EP-je. Máris megismerkedhetsz vele! "A Humanoise zenekart Csepecz Péter, Németh Bence...

MAJESTICA - Két karácsonyi dal és klip a Sabaton gitáros szimfo-power csapatától
MAJESTICA - Két karácsonyi dal és klip a Sabaton gitáros szimfo-power csapatától

A Christmas Carol címmel tavaly egy karácsonyi power metal albummal jelentkezett a Sabaton gitárosaként is ismert Tommy Johansson szimfonikus power metal bandája. A Majestica két új...

KILLER MENDEZ - Jön az új EP, ismerkedj meg az első dallal: Számok
KILLER MENDEZ - Jön az új EP, ismerkedj meg az első dallal: Számok

Gyomaendrődön nyomja a karcos rockot a Killer Mendez, már 2015 tavasza óta. A Mentes című EP-jük 2020 februárban jött ki, a folytatás pedig Lorem Ipsum címmel érkezik majd. Az új EP...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS