PALMETTA - Megjelent a Kavalkád című jubileumi album

Online is elérhető valamennyi népszerű platformon

2018. december 8. (szombat) 09:47 | utoljára módosítva: 2019. január 7. (hétfő) 11:34

Kavalkád címmel megjelent az idén 10 éves jubileumát ünneplő Palmetta zenekar hatodik sorlemeze. Az ünnepi album digipack csomagolásban jött ki, és megrendelhető a metalshop.hu oldalon, illetve a zenekar honlapján is. Online valamennyi népszerű platformon (Spotify, Tidal, Deezer, Amazon, Google Play) elérhető.

"Az album címe is arra utal, hogy az előzőekhez képest a dalokat egy kicsit más felfogásban álmodták meg. A Kavalkád lemez egy igazán változatos (rock, akusztikus dalokkal és népzenei betétekkel tűzdelt) kiadványra sikeredett, megannyi vendégénekessel, vendégzenésszel. Az album igényes digipack csomagolásban érkezik. A lemezen a zenekartól már jól megszokott 13 dal lesz hallható, melyből 10 új, a felvételek pedig a szolnoki Denevér Hangstúdióban készültek Boros Béla irányítása alatt. A dalokat Cserfalvi 'Töfi' Zoltán keverte és a masztert is ő készítette. A borító és a korong grafikája Salamon Roland és Boros Béla munkája."

 


www.facebook.com/palmettazenekar
 


"Hogy egy kicsit érintsük az elmúlt 10 évet is, előző lemezeinkről egy-egy dalt újra hangszereltünk. Ami rock volt, azt akusztikusan, ami akusztikus volt, azt pedig rockba dolgoztuk át a mai kor igényeinek megfelelően, de meghagyva a dal eredeti szerkezetét.

Több vendég művészt is meghívtunk hazai ismert zenekarokból. Az elmúlt 10 évben megjelent 5 Palmetta lemezen szándékosan nem voltak hallhatóak népi hangszerek, ellenben most a Berbence népi zenekar is tiszteletét tette Délvidékről, Temerinből különleges hangulatot adva a színvonalhoz. Összegezve, ezen a lemezen a húzós rocktól a finoman hangszerelt akusztikus dalok és a csodálatos népzene is egységet alkotva szólalnak meg! Ajánljuk mindenkinek kortól, nemtől függetlenül, valljuk, hogy mindenki megtalálja a lemezen a szívéhez legközelebb álló dalokat!"

Vendégzenészek: Laczik Fecó (Beatrice), Binder Laura (Dalriada), Ficzek András (Dalriada), Nagy László (Örökség), Szíjjártó Zsolt (Kárpátia), Cserfalvi "Töfi" Zoltán, Bimbó Brigitta, Jekkel Judit, Szolnoki Népdalkör, Berbence népzenekar.
 
















Palmetta - Kavalkád az online felületeken:
songwhip.com/album/palmetta/kavalkad 

Palmetta - Kavalkád rendelés a metalshop.hu felületén:
www.metalshop.hu/product_info.php?products_id=20812 

Palmetta - Kavalkád rendelés a zenekar honlapján:
palmettazenekar.hu/termek/palmetta-kavalkad-jubileumi-cd/













 

"Esztendőre vagy kettőre… címmel jelent meg Magyarország első népi gyermekfoglalkoztató könyve, hozzá ajándék Palmetta gyermek CD-vel. A könyvben a gyermekek számára figyelemfelkeltő és érdekes formában elevenítik fel a Kárpát-medence különböző tájainak jellegzetes öltözékeit, használati tárgyait, a magyar állat- és növényvilág kiemelkedő szereplőit.

 



A zenei CD-n tizenhárom népi gyermekdal hallható zenekari kísérettel, a könyvben a dalokhoz kapcsolódó képek és feladatok várják a gyermekeket, valamint két népmese is helyet kapott rajta. Lehet énekelni, eddig ismeretlen dalokat tanulni, mindeközben jókedvűen rajzolni, színezni, kézműveskedni, számolni és amihez csak kedvünk támad."


Esztendőre vagy kettőre… gyermekkönyv és CD rendelés: palmettazenekar.hu/termek/esztendore-vagy-kettore-gyermekkonyv-cd
 
Ízelítő a könyvből - katt ide!

 


 


A Palmetta októberben Amerikában is járt, az utazásról pedig videóban számoltak be.

"2017 őszén kaptunk meghívást a XII. Sarasotai Magyar Fesztiválra, ahová hosszú szervezési munka után, 2018. október 10-én, nem kevés izgalommal indultunk el. Floridában töltött 10 napunk alatt adtunk két sikeres koncertet Sarasotában, valamint szabadidőnkben megtekinthettük többek között a Miami Beach-et, Tampa városát, Lido Key Beach-et, Siesta Key-t, valamint száguldozhattunk az Everglades Nemzeti Parkban. Érdekes és izgalmas utazásunkról készítettünk egy összefoglaló videót, tele élményekkel, mókával és érdekességgel."






 



A Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.


 

 








PALMETTA - Kavalkád
(11/30 - Hammer/HÚK)

01. Hej tulipán, tulipán
02. Szép holdvilág volt az este...
03. Esik eső szép csöndösen csöpörög...
04. Átvezető
05. Túl a vízen...
06. Látod édesanyám...
07. Indulj el egy úton...
08. Árvalányhaj lengedez...
09. Úgy elmenyek arra helyre...
10. Csillagok, csillagok...
11. Átvezető
12. Édes-kedves feleségem...
13. Szivárványos az ég alja...
14. Átvezető
15. Ha kimegyek a doberdói harctérre...
16. Nincsen rózsa... (népzene)






















 


 

Hammer TV

 
DEEP PURPLE - Megjelent az új lemez, itt a Turning To Crime
2021. november 27. (szombat) 08:19

Megjelent és végig is hallgatható az új Deep Purple lemez, a feldolgozásokat tartalmazó Turning To Crime. "Ez az anyagunk teljesen más, mint bármelyik album, amit a zenekar valaha is rögzített." "A Turning To Crime az első olyan Deep Purple stúdióalbum, amely teljes egészében olyan dalokból áll, amelyeket nem a zenekar írt, amelyeket korábban más művészek rögzítettek. A producer ismét Bob Ezrin volt." A nem éppen nyilvánvaló dalok kapcsán Roger Glover basszusgitáros: "A Deep Purple zenészekből áll, nem csupán hard rockerekből. És hát tudják is rólunk az emberek, hogy képesek vagyunk sok egyébre. Elég szerencsések vagyunk, mert hát tényleg jól tudunk játszani. Minden a zenén múlik. Mi elsősorban zenészek vagyunk...     ...Nem tréfamesterek vagyunk, akik csakis a színpadban gondolkodnak, vagy az alapján választanak dalokat, hogy mások mit várnak el tőlünk. Mindig arra törekedtünk, hogy...

HYPOCRISY - Új videoklip az új album mellé Peter Tägtgrenéktől: Worship
HYPOCRISY - Új videoklip az új album mellé Peter Tägtgrenéktől: Worship

Worship címmel megjelent és végig is hallgatható az új Hypocrisy album, a címadó dalhoz pedig egy friss klip is érkezett. A Pain éléről is ismert Peter Tägtgren death metal...

NEVERLAND - Klippremier az új hazai metal formációtól: Álmodjunk még
NEVERLAND - Klippremier az új hazai metal formációtól: Álmodjunk még

Álmodjunk még címmel mutatta be friss dalát és videoklipjét a Neverland, egy új banda, amelyben az Avenford gitárosa, Szehoffner Péter ismét együtt zenél egykori Metalraines társaival:...

HUMANOISE - Grind és death Esztergomból, itt az első EP: Resurrect Society
HUMANOISE - Grind és death Esztergomból, itt az első EP: Resurrect Society

Resurrect Society címmel és hat dallal jelent meg a grind/death vonalas esztergomi Humanoise első EP-je. Máris megismerkedhetsz vele! "A Humanoise zenekart Csepecz Péter, Németh Bence...

MAJESTICA - Két karácsonyi dal és klip a Sabaton gitáros szimfo-power csapatától
MAJESTICA - Két karácsonyi dal és klip a Sabaton gitáros szimfo-power csapatától

A Christmas Carol címmel tavaly egy karácsonyi power metal albummal jelentkezett a Sabaton gitárosaként is ismert Tommy Johansson szimfonikus power metal bandája. A Majestica két új...

KILLER MENDEZ - Jön az új EP, ismerkedj meg az első dallal: Számok
KILLER MENDEZ - Jön az új EP, ismerkedj meg az első dallal: Számok

Gyomaendrődön nyomja a karcos rockot a Killer Mendez, már 2015 tavasza óta. A Mentes című EP-jük 2020 februárban jött ki, a folytatás pedig Lorem Ipsum címmel érkezik majd. Az új EP...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS