AWS - Nézd végig az idei Rockmaraton koncertjüket!

Siklósi Örssel interjút is találsz a novemberi HammerWorld magazinban

2018. november 25. (vasárnap) 18:22

Az idei Rockmaratonról természetesen nem hiányozhatott az AWS sem, a hivatalos YT-csatornájukra pedig kikerült a teljes koncert felvétele - máris megnézheted!

Idén már csak egyetlen koncertjük lesz, december 27-én az esztergomi Sportalshow-ban, és persze ebben az évben sem marad el a karácsonyi jótékonysági akciójuk, a cipősdoboz gyűjtésük, amelyről a novemberi HammerWorld magazinban megjelent interjúban is beszélt a frontember, Siklósi Örs.

"Idén harmadszorra vonulunk le a Barhole-ba, hogy egy koccintás keretein belül összegyűjtsük az adományainkat az arra rászorulóknak."

 


www.facebook.com/awszenekar





AWS - Rockmaraton 2018 (teljes koncert)


 



Olvastam valahol az Eurovíziós időszakban volt egy coach is, aki foglalkozott veletek.

„Az egy durván intenzív időszak volt, és ez az ötlet a menedzserünktől jött, aki egyben régi jó barátunk is. Én például borzasztóan idegesítő személyiség is tudok lenni. Nem is értem a menyasszonyomat... (nevet) Szóval volt egy ilyen kísérlet, de megmondom őszintén, hogy kidobott pénz volt, szart sem ért! (nevet) Beszélgettünk, rajzolgattunk... Többet ért volna, ha csak mi, öten kikapcsolunk, nem csak az adott feladattal foglalkozunk, hanem minőségi időt töltünk együtt. Nem volt amúgy semmi gáz, inkább csak elővigyázatosságból adódott ez az ötlet. Nehogy bekattanjunk a stressztől. Mert ott aztán tényleg nem volt megállj, mindig volt valami újabb feladat, és sokszor nem is olyasmi, ami szorosan kapcsolódik egy rockbanda mindennapjaihoz. De túléltük, az a lényeg!" (nevet)

A Hammer-interjú első két oldala

 



Gödöllő felé említetted a kocsiban, hogy hiányolod a lázadó szellemiséget a világból, a közéletből, a színpadokról...

„Igen, mert szerintem volna miért lázadni, különösen a fiataloknak. Ma is kellenének Johnny Rottenek, Sid Vicious-ök, akik beszólnak a gépezetnek. Ehelyett azt tapasztalom, hogy a legtöbben besimulnak ebbe a gépezetbe. Én azt utálom a legjobban, hogy megszűnik a párbeszéd, sokan ideológiai meg mindenféle ketrecekbe zárják magukat. Én nem ilyen vagyok. Nekem mindenféle körből vannak barátaim, és mindenkivel nagyon jól el tudok beszélgetni, függetlenül a nézeteitől, a társadalmi helyzetétől. Én így vagyok összerakva, és nagyon dühít, hogy mások meg nem. A lázadás persze öncélú is lehet, talán nem is ez a legjobb kifejezés.

A lényeg, hogy nem szabad beletörődni a rosszba, igyekezni kell javítani a szar dolgokon. Az meg megosztottan, párbeszéd nélkül nem megy. Amikor két fél csak hajtogatja a saját igazát, nem hiszem, hogy bármelyiküknek is igaza lenne. Az igazság mindig valahol középen van, ott kell keresni. Nem akarok egy neohippinek tűnni, de sokkal jobb lenne a világ, ha igazat tudnánk adni a másiknak, ha el tudnánk ismerni, hogy a másiknak is lehet igaza."




Te, mint énekes, egy zenekar szószólója, hangja, azért megteheted a magadét.

„Ezen is vagyok. Igyekszem tudatosan tenni a dolgomat, elmondani, amit gondolok. Lehet, hogy nincs igazam, de hátha mégis. És hátha néhány emberhez eljutnak a gondolataim. De azt persze én sem hirdetem, hogy én vagyok a főokos, aki mindent tud."
 

 

 


A Menedék című új számban mindez szerintem elég jól megjelenik.

„Azt a szöveget Gorkij Éjjeli menedékje ihlette. Az az a hely, ahol összegyűlik a világ 'söpredéke', nekünk mégis az az otthonunk, a menedékünk. Ez sok mindenre érthető, a zenekarra, a koncertekre, de tágabb értelemben is. De érthető az otthonodra is. Már akinek van otthona... A csavargóknak, a hajléktalanoknak nincsen. Borzasztóan dühít, és tehetetlennek is érzem magam, amikor ezek alól az emberek alól, a társadalom számkivetettjei alól még azt a kis menedéket is kihúzzák.

Ha úgy vesszük, rám, de ez igaz az egész zenekarra, jellemző a szociális érzékenység. Annak idején az apukám is vagy harminc alapítványt támogatott, tehát otthonról hozom, meg az egyházi suliból. Személy szerint ugyan nem dolgoztam hajléktalanokkal, én másfajta társadalmi munkát végeztem a suliba, vak és szellemi fogyatékkal élő gyerekekhez mentem el, de ezt a vonalat zenekarilag is igyekszünk továbbvinni. A Barbás koncert bevételéből is megyünk élelmiszert venni, és elvisszük azoknak, akik igazán rászorulnak. Könyveket is gyűjtöttünk a koncerten, szintén adományként juttatjuk el azoknak, akiknek szükségük van rá, árvaházakba.

Az év végén is szoktunk gyűjteni, de ez a dobozos akció is olyasmi, amit még tovább lehet fejleszteni. Meghirdetjük a dolgot a Facebookon, és aki eljön a Barhole-ba, ami amolyan törzshelyünk, hoz egy dobozban hasznos, de számára már felesleges dolgokat. Ruhát, könyvet, tartós élelmiszert... Azzal is be lehet mutatni a világnak, hogy segítesz, ha tudsz."


A teljes interjút megtalálod a HammerWorld novemberi számában.






 

"Kedveskéink!

Idén harmadszorra vonulunk le a Barhole-ba, hogy egy koccintás keretein belül összegyűjtsük az adományainkat az arra rászorulóknak. A tavalyi videót itt találjátok:
 



 



Idén Bátkára visszük a dobozokat, ahová rendkívül sok hátrányos helyzetű családból származó gyerek tanul.

Ahogy tavaly is, idén is személyesen juttatnánk el az ajándékokat, és amellett, hogy csak szimplán átadjuk őket, még lesz lehetőségünk egy kicsit játszani, zenélgetni a srácokkal.

MIRE VAN SZÜKSÉGÜNK?
- játékok, hasznos ajándékok 8-15 éves gyerekeknek
- csokoládé, édességek
- tartós élelmiszerek

Várunk mindenkit szeretettel, azért majd becsapunk 1-2 sört is! :)


AWS-ék

Az esemény Facebook oldala


 

 

Hammer TV

 
ESKIMO CALLBOY - Pumpálj velük keményen! Új dal és videoklip: Pump It
2021. december 3. (péntek) 18:41

A We Got The Moves című nyári bulihimnuszt - és persze a felejthetetlen Hypa Hypát - most egy új klipes dallal igyekszik megfejelni a Ruhr-vidéki electrocore sikerzenekar, az Eskimo Callboy. Kevin Ratajczak énekes: "Ez barátaink, egy hihetetlen utazás kezdetét jelenti a testetek és a lelketek számára! Hallgassátok meg az új dalunkat, tegyétek a napi rutinotok részévé, és érezzétek, ahogy testileg és lelkileg is fejlődni fogtok! Pumpáljátok hangosan, pumpáljátok keményen, érezzétek át az igazi Eskimo Callboy testkultúra szellemét!" Január 12-én a Barba Negrában játszanak, ha minden jól megy... A buli persze már rég teltházas, de ha nagyon akarsz pumpálni velük, talán eladó jegyet még találsz az esemény oldalán.   www.facebook.com/eskimocallboy  

DYNAZTY - Itt a második dal a svédek tavasszal érkező új albumáról: Power Of Will
DYNAZTY - Itt a második dal a svédek tavasszal érkező új albumáról: Power Of Will

2022 április 8-án jelenik meg a modern melodikus metalt játszó svéd Dynazty nyolcadik albuma, a tavalyi The Dark Delight lemez utódja, második előzetesként pedig már itt is van...

SCYTHICON - Az új hazai death metal banda második dala: Whitehell
SCYTHICON - Az új hazai death metal banda második dala: Whitehell

Az még nyári hír volt, hogy befejezte első lemezének munkálatait a Scythicon zenekar, és be is mutattuk a Casus Belli lemez első előzetes dalát, a The Future Tomorrowt, most pedig itt a...

AMORPHIS - Hivatalos klippel a februári lemez első dala: The Moon
AMORPHIS - Hivatalos klippel a februári lemez első dala: The Moon

Halo címmel február 11-én jelenik meg az új Amorphis album, a 2018-as Queen Of Time lemez utódja, a finnek tizennegyedik albumának első előzeteseként pedig már lehet is barátkozni a The...

BLIND GUARDIAN - Ősszel jön az új album, videoklippel egy friss szám: Deliver Us From Evil
BLIND GUARDIAN - Ősszel jön az új album, videoklippel egy friss szám: Deliver Us From Evil

Még a nyáron írtunk arról, hogy befejezte új albumának munkálatait a Blind Guardian, most pedig már itt is van egy vadonatúj daluk, a Deliver Us From Evil. Ez az új szám ízelítő a...

FIT FOR AN AUTOPSY - Januárban érkezik az új album, klippel a harmadik dal: In Shadows
FIT FOR AN AUTOPSY - Januárban érkezik az új album, klippel a harmadik dal: In Shadows

Tavaly februárban, még a pandémia-őrület előtt Budapesten is bemutatta ötödik lemezét az amerikai deathcore fogat, a Fit For An Autopsy. A 2019-es The Sea Of Tragic Beasts lemez...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS