PADDY AND THE RATS - Videóval egy vadonatúj dal: Drunk And Fucked Up

2 estés szuperbulijuk lesz december közepén a Barba Negrában

2018. november 8. (csütörtök) 09:42 | utoljára módosítva: 2019. január 7. (hétfő) 10:59

Kerek évfordulót ünnepel idén a Paddy and the Rats, melynek apropójából egy nagyszabású koncertkörútra indultak, valamint egy friss nótával is előrukkoltak. A Drunk And Fucked Up című számhoz egy szöveges klip is készült - a zenekar 10 éves történetének legemlékezetesebb pillanataiból válogatva.

Paddy: "December közepéig összesen 14 városban lépünk fel Magyarországon, hogy a közönséggel együtt, méltóképp megemlékezzünk az elmúlt 10 évről. Egy meglepetéssel is készültünk a rajongók számára: töretlen hűségüket egy új dallal szeretnénk megköszönni, amit egyébként a turné minden állomásán eljátszunk majd."

 


www.facebook.com/paddyrats



"Pályafutásának eddigi legmozgalmasabb évét zárja idén a Paddy and the Rats. A zenekar tagjai számára 2018 több szempontból is mérföldkőnek számít: amellett, hogy a sorban ötödik, Riot City Outlaws című albumuk a Napalm Records gondozásában világszerte megjelent, a kiadó támogatásával nemzetközi szinten is még nagyobb figyelmet kaptak, és lényegesen több koncertet adtak külföldön, mint ahogy azt a közönség a korábbi években megszokhatta tőlük.

A csapat ráadásul idén kerek évfordulót ünnepel, mely a sok teendő ellenére sem merült feledésbe: október végén a zenészek jubileumi turnéra indultak, végigjárva az ország legnépszerűbb klubjait.


 

PADDY AND THE RATS - Drunk And Fucked Up (szöveges videó, 2018)







A Drunk And Fucked Up című friss nótát, amellyel a zenészek a Paddy and the Rats 10 éves történetét igyekeztek összefoglalni, október 31-én, a kaposvári Hang-Ár Music Pubban hallhatta először élőben a közönség. Ez egyébként az egyetlen olyan szerzemény, amely biztosan elhangzik az országjáró körút összes koncertjén, annak ellenére, hogy a műsor állomásonként folyamatosan változik.

A banda frontembere előzetesen még annyit ígért: a turné során legalább egyszer minden dalukat eljátsszák majd. Kaposvár, Pécs, Veszprém és Győr után november 10-én Kiskunfélegyházán, majd Egerben, Székesfehérváron, Tatabányán, Szegeden, Sopronban, Szombathelyen, Miskolcon és Debrecenben is fellép a Paddy and the Rats.

A jubileumi koncertsorozat a budapesti Barba Negrában zárul, ahol december 14-én és 15-én egy két estén át tartó szuperbulival koronázza meg 10 éves fennállását a zenekar.

A dupla koncertre a banda kétféle műsorral készül: a Pirate Night névre keresztelt eseményen főként a kalózos, a Celtic Night alkalmával pedig az ír, folk punk nóták lesznek terítéken. A tematikus estek színpadképe is ennek megfelelően alakul, két külön világba kalauzolva a közönséget.
"

 









 



A Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.


 

 

Hammer TV

 
LORDS OF BLACK - Klippremier a Rainbow énekes csapatától: Maker Of Nothingness
2021. november 29. (hétfő) 14:13

Új videoklip érkezett a Ronnie Romero énekes (Rainbow, Sunstorm, Vandenberg, The Ferrymen stb.) vezette Lords Of Black ötödik albumához, a múlt hónapban kiadott Alchemy Of Souls - Part II.-hoz, a 2019-es lemezük második részéhez. Akárcsak az első Alchemy lemezt, az újat is Roland Grapow (Masterplan, ex-Helloween gitáros) produceri irányításával rögzítette a melodikus, progos metal csapat, a keverés és a maszter is Roland munkája. Tony Hernando gitáros szerint az új anyag súlyosabb és komorabb hangulatú lett: "Mindenki ismeri a régi mondást: 'Egy második rész sosem olyan jó, mint az első...',  de őszintén szólva, azt hiszem, hogy ez a lemez kivételnek számít. Roppant erős dalok gyűjteménye ez, különféle elemekkel kiegészítve, amelyek összességében ismerőssé, mégis mássá teszik ezt a második részt. Minden album varázsa az egyediségében rejlik, és végső soron ez volt a célunk: az, hogy ne ismételjük...

BETHLEHEM - Onielar énekesnő teljes mellrákkezelésen esett át
BETHLEHEM - Onielar énekesnő teljes mellrákkezelésen esett át

A német black metal színtéren 1997 óta aktív Darkened Nocturn Slaughtercult alapító gitárosa/énekesnője, aki egyben 2014 óta a Bethlehem énekesnője is, Onielar a közösségi...

ESCAPE MY SHADOWS - Klippel a fiatal metal ötös harmadik dala: Látszat
ESCAPE MY SHADOWS - Klippel a fiatal metal ötös harmadik dala: Látszat

Hamarosan megjelenik a fiatal srácokból álló modern metalos Escape My Shadows bemutatkozó albuma, a Minden szóval, harmadik előzetesként pedig itt a klippel kísért Látszat daluk. "Mi...

IMÁGÓ - Klippremier: Lapot a húszra
IMÁGÓ - Klippremier: Lapot a húszra

A februári számunk extra CD-mellékleteként jelent meg az Imágó zenekar első nagylemeze, és annak második dalához - Lapot a húszra - készült el a csapat friss klipje. "Minden...

MINA - Új videoklip a nyíregyházi triótól: Fődút
MINA - Új videoklip a nyíregyházi triótól: Fődút

2022 tavaszára várható a nyíregyházi Mina második nagylemeze, a Vadgender, az új klipjük azonban még a tavasszal kiadott Kár beléd lemez Fődút dalához készült el. Máris...

PRAYING MANTIS - Januárban jön a Katharsis album, az első dal: Cry For The Nations
PRAYING MANTIS - Januárban jön a Katharsis album, az első dal: Cry For The Nations

Katharsis címmel január 28-án egy új stúdióalbummal jelentkezik a Brit Heavy Metal Új Hullámának egyik karakteres csapata, a Praying Mantis. A brit hard rockerek legutóbbi lemeze a...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS