WITHERFALL - Dalpremier a progos power metal csapattól: Shadows

A második album november 2-án jelenik meg Prelude To Sorrow címmel

2018. október 26. (péntek) 16:59

Az már tavasszal kiderült, hogy a progos power metalt komor dallamokkal, izgalmasan játszó amerikai Witherfall 2017-es, kiválóan sikerült Nocturnes And Requiems debütlemezének lesz majd folytatása, a második album pedig november 2-án jön majd ki A Prelude To Sorrow címmel. A szöveges videóval kísért harmadik előzetes dallal, a Shadows-zal máris megismerkedhetsz. A csapat körüli bizonytalanság oka az volt, hogy még a lemez megjelenése előtt elhunyt Adam Sagan dobos.

Az új lemez producere Chris "Zeuss" Harris volt, a Witherfall tagsága pedig így fest: Joseph Michael énekes, Jake Dreyer gitáros (Iced Earth), Anthony Crawford basszusgitáros, Fili Bibiano gitáros és Steve Bolognese dobos.

 


www.facebook.com/witherfall


 
"Ez egy konceptlemez, bár nem olyan értelemben, ahogy a legtöbben gondolhatják. Ez tehát nem egy komplett sztori, ahol minden dal egy-egy külön fejezet. Az inspirációnk abból a sötét és megmásíthatatlan valóságból táplálkozott, hogy dobosunk és egyik legjobb barátunk, Adam Sagan elhunyt. A Nocturnes And Requiems lemezt Adam emlékének ajánlottuk, az A Prelude To Sorrow-t pedig konkrétan róla és a személyes tragédiájáról írtuk."




WITHERFALL - Shadows (szöveges videó a 2018-as A Prelude To Sorrow albumhoz)




WITHERFALL - Moment Of Silence (a 2018-as A Prelude To Sorrow albumhoz)




WITHERFALL - Ode To Despair (a 2018-as A Prelude To Sorrow albumhoz)





WITHERFALL - Előzetes a 2018-as A Prelude To Sorrow albumhoz






 









WITHERFALL - A Prelude To Sorrow
(11/02 - Century Media)

01. A Prelude To Sorrow
02. We Are Nothing
03. Moment Of Silence
04. Communion Of The Wicked
05. Maridian's Visitation
06. Shadows
07. Ode To Despair
08. The Call
09. Vintage
10. Epilogue




















 

Hammer TV

 
TANKCSAPDA - Véres és brutális, új Tankcsapda klip: Megölni engem
2021. május 18. (kedd) 07:59

Már napok óta hallani arról, hogy jön egy véres/brutális új klip a Tankcsapdától. Most itt is van, íme a Megölni engem. Ez a nóta eredetileg a 2019 őszén kiadott Liliput Hollywood albumon jelent meg. Az új kisfilmet Görög Attila (DeadLens Kult), a főszereplője pedig Csáki Benedek, akit már ismerhetsz az Ülj le mellém klipjéből.   Az indexnek a videó kapcsán: Érdemes egy lemez megjelenése után másfél évvel klipet készíteni egy dalhoz? Fejes Tamás: Miután ez a rohadt Covid-vírus mindent felülírt, mindenképp. A Liliput Hollywood című albumot, illetve a rajta szereplő számokat még meg sem turnéztattuk, a járvány miatt konkrétan egy lemezbemutató koncertsorozatot halasztottunk el, amit most már lassan két éve nem tudunk pótolni. Lukács László: Ez azért még nem olyan rettentően hosszú idő. Mivel ebből egy évet nyugodtan vehetünk teljesen koncertmentesnek, ennek a lemeznek a dalait még...

FIVE FINGER DEATH PUNCH - Nem is egy, hanem két albumot rögzítenek a következő hónapokban
FIVE FINGER DEATH PUNCH - Nem is egy, hanem két albumot rögzítenek a következő hónapokban

Nem is egy, hanem két albumot rögzít a nyár folyamán a Five Finger Death Punch. A csapat terveit Bathory Zoli gitáros vezette elő egy Facebook-videóban. A tavalyi F8 album utódja lesz...

PRETTY MAIDS - Új klip Ronnie Atkins énekestől: Frequency Of Love
PRETTY MAIDS - Új klip Ronnie Atkins énekestől: Frequency Of Love

Az még ősszel derült ki, hogy a dán Pretty Maids énekese, Ronnie Atkins gyógyíthatatlan, négyes stádiumú rákkal harcol, ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy egy szólóalbumot...

KING OF ASGARD - "Quorthon és a Bathory hagyatéka rengeteg zenén átsüt"
KING OF ASGARD - "Quorthon és a Bathory hagyatéka rengeteg zenén átsüt"

Svartrviðr címmel május 28-án jelenik meg a folkos északi death/viking metalt játszó svéd King Of Asgard ötödik albuma, a 2017-es Taudr lemez utódja, amelynek producere Magnus "Devo"...

DREAM THEATER - Megnyitják az archívumot, premier: a Pull Me Under felvétele 2017-ből
DREAM THEATER - Megnyitják az archívumot, premier: a Pull Me Under felvétele 2017-ből

Archív kiadványsorozatot indított a Dream Theater, amelynek elnevezése Dream Theater's Lost Not Forgotten Archives, elsőként pedig egy 2017-es japán koncert felvételét hozzák majd ki...

BRAINSTORM - Nyár végén jön az új album, a Rage főnökével az első klipes dal: Escape The Silence
BRAINSTORM - Nyár végén jön az új album, a Rage főnökével az első klipes dal: Escape The Silence

Wall Of Skulls címmel augusztus 20-án lát napvilágot az Andy B. Franck énekes vezette Brainstorm új stúdióalbuma, a 2018-as Midnight Ghost lemez utódja. Első előzetesként már itt...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS