SICK OF IT ALL - Szöveges videó a novemberi album címadó dalához: Wake The Sleeping Dragon!

A borítót Ernie Parada készítette

2018. október 26. (péntek) 08:26

Wake The Sleeping Dragon! címmel november 2-án jelenik meg a New York hardcore veterán Sick Of It All új stúdióalbuma, amelynek címadó tételéhez egy szöveges videó is született. A 2014-es The Last Act Of Defiance lemez folytatását a Nova Studio-ban (Staten Island, NY) rögzítették két és fél hét alatt, a producer pedig Jerry Farley (Every Time I Die, Demon Hunter stb.) volt. A borítót Ernie Parada készítette, a keverést és a masztert pedig Tue Madsen. Az albumon vendégként felbukkan majd a Rise Against frontembere, Tim McIlrath, valamint a Hot Water Music frontembere, Chuck Ragan.

"Az új lemezünk címadója egy keménykötésű szám a 'nagy testvérről', aki betolakodik az életünkbe, de a valóság felismeréséről is szól, azaz arról, hogy nekünk, A Népnek, megvan az erőnk ahhoz, hogy megállítsuk. Az egység ez az erő. Szóval húzd ki a fejed a seggedből és gondolkozz okosan! Izgatottan várjuk, hogy hallhassátok az új lemezt, mert szerintünk ez az eddigi legjobb!"

 


www.facebook.com/sickofitallny
 



SICK OF IT ALL - Wake The Sleeping Dragon (szöveges videó a 2018-as Wake The Sleeping Dragon! albumhoz)




SICK OF IT ALL - Inner Vision (szöveges videó a 2018-as Wake The Sleeping Dragon! albumhoz)












SICK OF IT ALL - Wake The Sleeping Dragon!
(11/02 - Century Media)

01. Inner Vision (01:54)
02. That Crazy White Boy Shit (02:05)
03. The Snake (Break Free) (01:57)
04. Bull's Anthem (02:02)
05. Robert Moses Was A Racist (01:28)
06. Self Important Shithead (00:58)
07. To The Wolves (01:39)
08. Always With Us (02:26)
09. Wake The Sleeping Dragon (02:02)
10. 2+2 (01:49)
11. Beef Between Vegans (02:12)
12. Hardcore Horseshoe (01:52)
13. Mental Furlough (02:16)
14. Deep State (01:53)
15. Bad Hombres (02:01)
16. Work The System (01:46)
17. The New Slavery (02:38)































 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
FATAL ERROR - Dupla lemezük született, új dal és videoklip: Veled más a helyzet
2021. május 5. (szerda) 17:28

Művirágok karneválja címmel júniusban jelenik meg a Fatal Error negyedik nagylemeze, pontosabban az első fele, ugyanis egy dupla lemezanyaguk készült el. Friss előzetesként a klippel kísért Veled más a helyzet dallal lehet ismerkedni. "Íme, a legújabb klipünk és dalunk, a Veled más a helyzet! Az egyik különlegessége, hogy énekfronton Mirtse Kori közreműködik benne a Kontraszt zenekarból." (Fotó: Bikali Sándor)   www.facebook.com/fatalerrorzenekar   "A 2021-es év tartalmasnak ígérkezik a Fatal Error számára, ugyanis egy dupla lemezzel készülnek Művirágok Karneválja címmel. A lemez első fele júniusban lát napvilágot, most ennek egy előfutárát hozták el Veled más a helyzet címmel;n megszületett az első duett a zenekar történetében. Rimóczi Zsola frontember: 'Amikor megírtuk a dalt, a témája és a dinamikája miatt eleve női énekkel képzeltük el, Korit évek óta ismerjük, a tavalyi...

HAVARIA HONKAKKA - Új dal és videó Hajdú-Biharból: Idealizálj
HAVARIA HONKAKKA - Új dal és videó Hajdú-Biharból: Idealizálj

Idealizálj címmel tette közzé videóval kísért legújabb dalát a Havaria Honkakka zenekar. "Zenekarunk 2009-ben alakult Hajdú-Bihar megyében, azon belül Berettyóújfaluban, ami...

LANTLÔS - Hét év után új album érkezik, klippel az első dal: Lake Fantasy
LANTLÔS - Hét év után új album érkezik, klippel az első dal: Lake Fantasy

Wildhund címmel július 30-án jelenik meg a Lantlős post rock/metal vonalas német Lantlős ötödik albuma, a 2014-es Melting Sun lemez utódja, első előzetesként pedig a videoklippel...

LEPONEXX - Új lemezelőzetes dal és klip a köröstarcsai csapattól: Nem adom
LEPONEXX - Új lemezelőzetes dal és klip a köröstarcsai csapattól: Nem adom

Nagylemezre gyúr a köröstarcsai Leponexx zenekar, friss előzetesük a Nem adom című tétel "Mi vagyunk a Leponexx zenekar Köröstarcsáról. A zenénk leginkább amolyan dallamos groove...

DAMNATION - Új dal a tavaly alakult hazai old school death metal csapattól: The Colossal Dread
DAMNATION - Új dal a tavaly alakult hazai old school death metal csapattól: The Colossal Dread

A banda új, 2020 nyarán állt össze a brigád Makón, mégpedig az ex-Thy Catafalque gitáros, Juhász János irányításával. A zene régisulis death metal, a bemutatkozó EP pedig május...

ALESTORM - Jön a koncert DVD, friss előzetes: Drink
ALESTORM - Jön a koncert DVD, friss előzetes: Drink

Live In Tilburg címmel egy koncertanyaggal jelentkezik május 28-án a kalózmetalos Alestorm, Bodor Máté csapata. A CD/DVD/BluRay kiadvány legfrissebb előzetese a Drink nóta felvétele....

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS