BUDAPEST MUSIC EXPO 2018 - Idén is több tízezren élvezték a zenét az Expón

Az év zenésze Köteles Leander lett

2018. október 8. (hétfő) 10:21 | utoljára módosítva: 2019. január 7. (hétfő) 10:37

Véget ért tegnap kora este a 13. Budapest Music Expo. A Hungexpo G és F csarnokában három napon keresztül szólt a zene. Rengetegen érkeztek a rendezvényre azért, hogy kipróbálhassanak hangszereket, megnézzenek bemutatókat és rész vegyenek szakmai előadásokon.

A Budapest Music Expóra több tízezer ezer ember látogatott ki.
 



A három nap alatt nyitástól zárásig szóltak a gitárok, a dobok, a zongorák és egyéb hangszerek, kütyük. A rendezvény ideje alatt közel háromszáz hangszerbemutató és koncert zajlott. A Budapest Music Expón zárult az Öröm a Zene országos tehetségkutató döntője.

A versenyt a Fangler's nyerte, így a zenekar a Hangszeresek Országos Szövetsége (Hanosz) jóvoltából 1 millió forint értékű hangtechnikai felszereléssel, a Hangfoglaló Program felajánlásának köszönhetően pedig 2 milliót érő egyedi pályázattal gazdagodott.


Mellettük három együttes kimagasló tehetségét ismerte el a zsűri különdíjjal, ők a Nene, a Ruby Harlem és a Carson Coma.

 


 




A Hanosz idén is kiosztotta az Öröm a Zene Díjat 12 kategóriában.

Ezzel a hangszeres-élőzene népszerűsítése iránti elkötelezett személyeket kívánta elismerni. Az év zenésze Köteles Leander, az év helyszíne az Analog Music Hall, az év zenepedagógusa díjat idén nem egy tanár, hanem egy intézmény, a Kőbányai Zenei Stúdió kapta.


Az év felfedezettjei Berkes Olivér és Závodi Marcell, az év hangmérnöke Mohai György, az év hangtechnikusa Bácskay Gábor, az év fény- és látványtechnikusa Magony Zoltán, az év hangszerjavítója Medgyesi Tibor, az év zenei újságírója Hegedűs István, az év különdíjasa Jantyik Zsolt, a Budapest Music Expo különdíjas terméke a Pearl MinicPro Dobmodul és Pearl E-merge elektromos dob lett.  


 

 



 

A Budapest Music Expóra idén is több tízezer zeneszerető ember látogatott ki.

"A 13. expó számomra jelenleg a legkedvesebb az összes eddigi közül, mivel az idei évben számtalan olyan jelentős történést sikerült megvalósítanunk, amit ezelőtt még senki sem csinált Magyarországon – mondta Andrásik Remo főszervező. - Ilyen például a Magyar Gitárosok Fala, amivel tiszteleghettünk számos ma élő és alkotó gitáros előtt, vagy az oktatási szekció, amely páratlan összefogással jött létre. De említhetném a 93 szakmai programot is."

Az Expót idén 13. alkalommal rendezték meg, és a szervezők szeretnék jövőre is tető alá hozni.
 








 



A Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.


 

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
METALLICA - James Hetfield sok barátja már megkapta az oltást, ő még egy kicsit szkeptikus
2021. május 9. (vasárnap) 19:49

A Metallica frontembere, James Hetfield még március végén volt vemdége a The Fierce Life podcastnek, ahol többek között arról is beszélt, hogy miért nem döntött még arról, hogy beoltatja-e magát. Az oltás témája akkor merült fel, amikor az idei turnézás lehetősége került szóba: "Fogalmam sincs. Ez nem rajtam múlik. Ez a biztonság kérdése, mindenki bizonságáé, nemcsak a rajongóké, hanem a stábunké és a miénk is. Nem vagyok biztos abban, hogy ez mit is jelent a jövőben, már ami a vakcinákat illeti. Egy kicsit szkeptikus vagyok az oltakozással kapcsolatban, de látszólag ez rendben halad, az emberek megkapják az oltásokat és van egy csomó barátom, aki már meg is kapta. Én magam nem vagyok még biztos a dologban...   ....De azt remélem, hogy nem jön el a pillanat, amikor szükséges lesz, hogy legyen egy Covid-pecsét vagy ilyesmi az útleveledben, hogy bárhova elutazhass. De ha ez mégis bekövetkezik, akkor...

ROAD - Videoklippel az első dal a júniusi albumról: Igazi testvér
ROAD - Videoklippel az első dal a júniusi albumról: Igazi testvér

Pár napja derült ki, hogyí Tóth Tamás (Mytra, Nomad, ex-Wisdom stb.) lett a Road zenekar új dobosa, a friss stúdióalbum pedig június 11-én jelenik meg Senki kedvéért nem fékezünk...

NEMZETI HANG - Új dal és videó az Encsi Városi SC felkérésére: Bajnok leszel
NEMZETI HANG - Új dal és videó az Encsi Városi SC felkérésére: Bajnok leszel

Bajnok leszel címmel egy videóval kísért új dallal jelentkezett a Nemzeti Hang zenekar. "Az Encsi Városi Sport Club vezetőitől felkérést kaptunk a klub hivatalos indulójának...

SAXON - Biff projektje és lemeze a fiával, jön a Heavy Water albuma, videóval a címadó dal
SAXON - Biff projektje és lemeze a fiával, jön a Heavy Water albuma, videóval a címadó dal

Ha olvastad már a májusi HammerWorld magazinban a Saxon frontemberével készült interjút, akkor nem ér meglepetésként, hogy Biff Byford egy komplett nagylemezt készített el a fiával,...

ARTILLERY - Új klip a friss album mellé: In Your Mind
ARTILLERY - Új klip a friss album mellé: In Your Mind

X címmel tegnap megjelent a dán thrasher Artillery új stúdióalbuma, az In Your Mind dalhoz pedig egy friss videó is született. Az új anyagot a koppenhágai Medley stúdióban vették...

RISE AGAINST - Új dal és klip a június elején érkező lemezről: The Numbers
RISE AGAINST - Új dal és klip a június elején érkező lemezről: The Numbers

Az még tavaly szeptemberben történt, hogy három év után egy klippel kísért vadonatúj dallal jelentkezett a Rise Against. Azóta kiderült, hogy a Broken Dream, Inc. nóta is felkerül az...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS