THE POODLES - Ilyen volt a dallamrock est a Barba Negra Trackben

Bp., Barba Negra Track, 2018. szeptember 19.

2018. október 4. (csütörtök) 15:18

Családias hangulatúra sikeredett a Barba Negra Track szezonzárója; a svéd The Poodles koncertje annak ellenére is csupán mintegy kétszáz főt vonzott, hogy a dallamrocker társulatnak ez volt az első önálló show-ja Budapesten, így aztán a Terrace-nak nevezett kisszínpadra szorultak. De a hírek szerint még így is jóval nagyobb volt rájuk az érdeklődés, mint előző este Pozsonyban.
(Fotók: Gyuricza Ferenc)




A két előzenekarba elegendő volt csupán belekóstolni, pillanatok alatt felmérhette az ember, hogy bár magabiztos a hangszeres tudásuk, s az énekeseik teljesítménye is képes megugrani egy átlagot, a múzsa azonban egyiküket sem csókolta homlokon. A szívmelengetően dallamos zenét játszó svájci hard rocker Swissmayd tagjai vélhetően a korai Bon Jovi lemezeken nevelkedtek, míg az immár négy albummal büszkélkedő svéd Degreed a nyolcvanas évek melódiáiból, az ezredforduló utáni skandináv dallamrock irányzatból (lásd: H.E.A.T., Work Of Art vagy éppen The Poodles), valamint az európai power metalból alkotott magának valami sajátos keveréket, amit egy réges-régi Pretty Maids dal (Savage Heart) előadásával igyekezett még tovább színesíteni. Ilyen minőségű zenébe bárhol, bármikor belebotolhat az ember, annyira azonban egyik csapat sem volt jó, hogy késztetést éreztem volna miattuk hosszabb időt eltölteni a színpad előtt.

Nem úgy a The Poodles esetében, ők tényleg a világot jelentő deszkákra születtek. Ahogy a színpadra vezető lépcsőre léptek, már azon látszott, hogy ez egy teljesen más liga, a zenéről nem is beszélve. Pedig a három csapatnak valahol azonosak a gyökerei, ám a The Poodles legénysége – ellentétben a másik két zenekar tagjaival – nem csinálni akarja a produkciót, hanem együtt él, együtt lélegzik vele, gyakorlatilag ők maguk jelentik a show-t.

 



Az egykori Talisman dobosból frontemberré előlépett Jakob Samuel karizmája szinte olyan erős, mint a Royal Hunt frontember DC Cooperé, a szimpatikus szőke énekes gesztusaiban, széles mozdulataiban, meghatározó színpadi jelenlétében, a közönség (annak is főként a hölgytagjai) felé mutatott közvetlen (meta)kommunikációjában legalábbis többször véltem Cooper szellemiségét felfedezni. Még a hangszínük is közel hasonló, a The Poodles zenéje azonban nem követel olyan finom megoldásokat, mint a Royal Hunt dallamvilága, ezért aztán Jakob Samuel sokkal több energiát tud a mozgásra fordítani.

 



A show-ban leginkább a gitáros Henrik Bergqvistet tartósabb ideje helyettesítő és a Danger Dangerből ismert Rob Marcello volt méltó partnere. Játéka nemcsak magabiztos, de néha kifejezetten látványos volt, bár olykor-olykor az új fiú, a bőgős Germain Leth is elengedte magát, főleg akkor húzódott a jobb szélről a színpad közepe felé, amikor Jakob akrobatikus mutatványokkal szórakoztatta a publikumot. Egyedül a másik alapító, a másik „szöszi”, a dobjai mögött megbúvó Christian Lundqvist került ki a látókörből.

 



A program szerencsére csak annyiban épült a nem túl erősre sikeredett aktuális kiadványuk dalaira, amennyit egy hétlemezes zenekartól egy lemezbemutató szigorúan megkövetel. A zömében pop- és soul feldolgozásokat tartalmazó Prisma lemezről így mindössze négy dal került elő, ezek egyikét (a Crazy Horses-t a The Osmonds-tól) rögtön a koncert elején ellőtték, David Guetta nyilván mindenki által hallott Love is Gone-jának átiratát viszont meghagyták a ráadásra.

Amit a kettő között kaptunk, az igazi best of show-nak is felfogható, gyakorlatilag az összes ismert dalát eljátszotta a zenekar, az első lemezes Night Of Passion-től a 2015-ös Crack In The Wall-ig. A legnagyobb ovációt természetesen a szintén első albumos Metal Will Stand Tall váltotta ki a közönségből, az már a zenekar szerencsétlensége, hogy azóta sem tudtak hozzá fogható „slágert” írni.

 



A publikumot amúgy csak dicséret illeti, mert bár nem volt túl izmos az érdeklődés a koncert iránt, a jelenlévők azonban tényleg ismerték a The Poodles munkásságát, nem volt olyan dal, amelynek legalább a refrénjét ne énekelte volna együtt Jakobbal a „tömeg”. A koncert ívét a három dalt tartalmazó akusztikus blokk sem törte meg, kellemes színfoltja volt a műsornak, tényleg jól illett a programba.

Gyuricza Barbi




 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
FATAL ERROR - Dupla lemezük született, új dal és videoklip: Veled más a helyzet
2021. május 5. (szerda) 17:28

Művirágok karneválja címmel júniusban jelenik meg a Fatal Error negyedik nagylemeze, pontosabban az első fele, ugyanis egy dupla lemezanyaguk készült el. Friss előzetesként a klippel kísért Veled más a helyzet dallal lehet ismerkedni. "Íme, a legújabb klipünk és dalunk, a Veled más a helyzet! Az egyik különlegessége, hogy énekfronton Mirtse Kori közreműködik benne a Kontraszt zenekarból." (Fotó: Bikali Sándor)   www.facebook.com/fatalerrorzenekar   "A 2021-es év tartalmasnak ígérkezik a Fatal Error számára, ugyanis egy dupla lemezzel készülnek Művirágok Karneválja címmel. A lemez első fele júniusban lát napvilágot, most ennek egy előfutárát hozták el Veled más a helyzet címmel;n megszületett az első duett a zenekar történetében. Rimóczi Zsola frontember: 'Amikor megírtuk a dalt, a témája és a dinamikája miatt eleve női énekkel képzeltük el, Korit évek óta ismerjük, a tavalyi...

HAVARIA HONKAKKA - Új dal és videó Hajdú-Biharból: Idealizálj
HAVARIA HONKAKKA - Új dal és videó Hajdú-Biharból: Idealizálj

Idealizálj címmel tette közzé videóval kísért legújabb dalát a Havaria Honkakka zenekar. "Zenekarunk 2009-ben alakult Hajdú-Bihar megyében, azon belül Berettyóújfaluban, ami...

LANTLÔS - Hét év után új album érkezik, klippel az első dal: Lake Fantasy
LANTLÔS - Hét év után új album érkezik, klippel az első dal: Lake Fantasy

Wildhund címmel július 30-án jelenik meg a Lantlős post rock/metal vonalas német Lantlős ötödik albuma, a 2014-es Melting Sun lemez utódja, első előzetesként pedig a videoklippel...

LEPONEXX - Új lemezelőzetes dal és klip a köröstarcsai csapattól: Nem adom
LEPONEXX - Új lemezelőzetes dal és klip a köröstarcsai csapattól: Nem adom

Nagylemezre gyúr a köröstarcsai Leponexx zenekar, friss előzetesük a Nem adom című tétel "Mi vagyunk a Leponexx zenekar Köröstarcsáról. A zenénk leginkább amolyan dallamos groove...

DAMNATION - Új dal a tavaly alakult hazai old school death metal csapattól: The Colossal Dread
DAMNATION - Új dal a tavaly alakult hazai old school death metal csapattól: The Colossal Dread

A banda új, 2020 nyarán állt össze a brigád Makón, mégpedig az ex-Thy Catafalque gitáros, Juhász János irányításával. A zene régisulis death metal, a bemutatkozó EP pedig május...

ALESTORM - Jön a koncert DVD, friss előzetes: Drink
ALESTORM - Jön a koncert DVD, friss előzetes: Drink

Live In Tilburg címmel egy koncertanyaggal jelentkezik május 28-án a kalózmetalos Alestorm, Bodor Máté csapata. A CD/DVD/BluRay kiadvány legfrissebb előzetese a Drink nóta felvétele....

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS