BURNING WITCHES - Heavy metal boszorkányok Svájcból, dalpremier: Executed

Ezúttal is Havancsák Gyula készítette a lemezborítójukat

2018. augusztus 31. (péntek) 14:54

Hexenhammer címmel november 9-én jelenik meg az öt metal csajból álló, 2015-ben alakult svájci Burning Witches második albuma, amelynek első előzetes dala az Executed. Máris megismerkedhetsz a szöveges videóval kísért tétellel. Az új album borítóját is Havancsák Gyula készítette, akárcsak a tavalyi első lemezét.

A klasszikus heavy/power metalt játszó lányok a 3 számos demójukkal már 2016-ban felkeltették a figyelmet, többek között a Rock Hard és a német Hammer is a Hónap demója címet adományozta nekik, a tavalyi bemutatkozó lemezt pedig V.O. Pulver (Panzer, Destruction, Pro-Pain stb.) és Schmier (Destruction) producerkedésével rögzítették, de az új album is velük készült.

 


www.facebook.com/burningwitches666

 


BURNING WITCHES - Executed (a 2018-as Hexenhammer albumhoz)




BURNING WITCHES - Előzetes a 2018-as Hexenhammer albumhoz











BURNING WITCHES:
Romana Kalkuhl - gitár
Jeanine Grob - basszusgitár
Seraina Telli -ének
Lala Frischknecht - dobok
Sonia Nusselder - gitár












BURNING WITCHES - Hexenhammer
(11/09 - Nuclear Blast)

01. The Witch Circle
02. Executed
03. Lords Of War
04. Open Your Mind
05. Don't Cry My Tears
06. Maiden Of Steel
07. Dungeon Of Infamy
08. Dead Ender
09. Hexenhammer
10. Possession
11. Maneater
12. Holy Diver

Bónuszdalok:
13. Self Sacrifice
14. Don't Cry My Tears (akusztikus verzió)



































 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
CADAVER - Újdonság a Megadeth dobosával feltámadt norvég death brigádtól
2020. november 28. (szombat) 09:16

Új szöveges videóval jelentkezett az 1988-ban alakult norvég death metal brigád Cadaver. Az alapító/gitáros Neddo (Anders Odden) mellé még 2014-ben sorakozott fel Dirk Verbeuren dobos (Megadeth, ex-Soilwork), 16 év után pedig megjelent a negyedik nagylemezük is. A 2004-es Necrosis lemez utódja Edder & Bile címmel jött ki, és végig is hallgatható. Az albumon két vendég is hallható: Jeff Becerra, a legendás Possessed főnöke, valamint Kam Lee, a floridai Massacre énekese, aki az egészen korai Death-ben is dobolt és hörgött.   www.facebook.com/cadavertheband Neddo: "Dirkkel még 2014-ben találkoztam, amikor a 70000 Tons Of Metal fesztiválon a Satyriconban helyettesítette Frostot. Gyorsan kiderült, hogy hatalmas rajongója a Cadavernek, én pedig akkoriban már dolgoztam pár új dalon, amelyeket egy esetleges szólóalbumra szántam. De aztán jött az ötlet, hogy Dirkkel összehozhatnánk a Cadaver harmadik...

HATEBREED - Itt az új album, és mellé egy friss videó is
HATEBREED - Itt az új album, és mellé egy friss videó is

Megjelent és végig is hallgatható a Hatebreed nyolcadik nagylemeze, a Weight Of The False Self. Eredetileg májusban jött volna ki az új lemez, amit Chris Zeuss Harris producerrel (Rob...

SCOUR - Hivatalos videoklip Phil Anselmo extrém, blackes projektjétől: Doom
SCOUR - Hivatalos videoklip Phil Anselmo extrém, blackes projektjétől: Doom

Phil Anselmo blackes, extrém metalos projektje, a Scour tegnap adta ki a három részből álló EP-sorozatának harmadik darabját, a Blacket. A 6 tételes EP-t végig is hallgathatod, a Doom...

VOIVOD - Itt az új koncertlemez, videópremier: Overreaction
VOIVOD - Itt az új koncertlemez, videópremier: Overreaction

Már dolgozik a 2018-as The Wake album folytatásának dalain a kanadai Voivod, a mai napon viszont egy koncertlemezzel jelentkeztek. A Lost Machine - Live című anyagot máris...

VOLBEAT - Megjelent az új koncertlemez, videópremier: Sorry Sack Of Bones
VOLBEAT - Megjelent az új koncertlemez, videópremier: Sorry Sack Of Bones

Rewind, Replay, Rebound: Live In Deutschland címmel egy koncertanyaggal jelentkezett a Volbeat, nézd meg a legfrissebb élő videójukat, a Sorry Sack Of Bones felvételét - Stuttgartból....

THE NIGHT FLIGHT ORCHESTRA - Új klipes dal az elfojtott, de felszínre törő érzelmekről: Paper Moon
THE NIGHT FLIGHT ORCHESTRA - Új klipes dal az elfojtott, de felszínre törő érzelmekről: Paper Moon

Aeromantic címmel még február végén jelentkezett egy új albummal a Soilwork énekes Björn "Speed" Strid és az Arch Enemy basszer Sharlee D'Angelo (ld. Spiritual Beggars)...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS