VINNIE PAUL - Álmában hunyt el az egykori Pantera dobos

Nyugodj békében, Vinnie Paul!

2018. június 24. (vasárnap) 06:33 | utoljára módosítva: 2018. június 24. (vasárnap) 06:35

Vinnie Paul halálának oka továbbra sem ismert, de az ex-Pantera dobos családja arról számolt be a TMZ-nek, hogy Vinnie álmában hunyt el, a Las Vegas-i otthonában. Hamarosan egy vizsgálat kideríti majd, hogy mi is okozta az 54 éves dobos halálát, Vinnie Paul temetése pedig Texasban lesz, ahol édesanyja és testvére mellett helyezik majd örök nyugalomra.

Nem sokkal a halála előtt Vinnie Paul még feldobolta a Hellyeah hatodik albumának témáit a Las Vegas-i The Hideout stúdióban, azt azonban jelenleg még nem tudni, hogy a felvételek napvilágot látnak-e majd.

 



Vinnie Paul a testvérével, a néhai Dimebag Darrell gitárossal együtt alakította meg a Panterát 1981-ben. A csapat a második énekesével, Phil Anselmóval lett igazán sikeres, pályafutásuk során négy Grammy-díjat kaptak, 9 lemezük szerepelt a Billboard-listán, az 1994-ben kiadott Far Beyond Driven egyenesen az első helyen debütált.

A Pantera feloszlása után Dimebag és Vinnie a Damageplan zenekart hozta össze, 2004. december 8-án az Ohio állambeli Columbusban adott koncert közben egy őrült a színpadon lőtte le Dimebag Darrellt.

2006 óta Vinnie Paul a Hellyeah dobosa volt, a csapatban együtt játszott a Mudvayne énekes Chad Gray-jel és Tom Maxwell (Nothingface) gitárossal.

 


 

Vincent Paul Abbott aka Vinnie Paul has passed away.
Paul is best known for his work as the drummer in the bands
Pantera...

Posted by Pantera on Friday, June 22, 2018

 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 

 

Goodbye my friend, sad to see you go. @vinniepaul3

A post shared by David Vincent (@officialdavidvincent) on

 

 

Our deepest condolences go out to the friends, fans, family, and loved ones of our friend, Vinnie Paul.

Our hearts are...

Posted by Disturbed on Friday, June 22, 2018

 

 

RIP Vinnie Paul.
Brothers together again...
Cowboys Raisin’ Hell in Heaven!

Posted by Obituary on Friday, June 22, 2018

 

 

I like to cherish and remember those who have passed. He came to see us in Vegas and bought a CD (Mixi said: I can die...

Posted by Stitched Up Heart on Friday, June 22, 2018

 

 

On behalf of the entire Great White family, we would like to extend our deepest condolences to the family and friends of...

Posted by Great White [Band] on Friday, June 22, 2018

 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 

R.I.P. Vinnie Paul.
Epic brothers. Both gone now. Loved watching PANTERA live back in the day...a true force of nature.

#vinniepaul #pantera #dimebagdarrel #rip

Posted by Michael Amott on Saturday, June 23, 2018

 

 

I am utterly heart broken to have heard of the passing of Vinnie Paul. VP was one of the best souls and most talented...

Posted by Iced Earth on Saturday, June 23, 2018

 

 


 

 

 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

Tags:  

 

Hammer TV

 
GOJIRA - A következő lemez újra keményebb lesz?
2021. november 30. (kedd) 09:40

A 2022 elején startoló Európa-turné keretében Budapestre is eljön majd a Gojira. Az áprilisban megjelent Fortitude lemezük még a pandémia előtt íródott, Joe Duplantier frontember pedig már az utódjáról is szót ejtett a Revolvernek. "Mario totál be van pörögve - mondta a tesójáról, a Gojira dobosáról. - Éjjel-nappal nyomatja nekem az új dobtémáit, én meg mindig azt mondom neki: 'Várj, várj, várj csak, hadd emésszem már meg, amit legutóbb megnézegettünk'. A Fortitude iránti amolyan tiszteletből most még nem akarok egy új albumra gondolni, hiszen hamarosan Európa-turnéra indulunk, és az lesz az egyik legnagyobb turné, amit valaha is csináltunk. Szóval nagyon arra koncentrálok most. Egy dolgot azonban el kell mondanom. Bármennyire is értékelem a dallamokat és a Gojirán belül az új hangzások meg az új hangszínek felfedezését, a szívem mélyén ma is death metalos vagyok, ahogy Mario is. És miután összehoztuk ezt az...

AD INFINITUM - Klip született a zenekar kedvenc dalához: Inferno
AD INFINITUM - Klip született a zenekar kedvenc dalához: Inferno

Chapter I: Monarchy címmel még 2020 tavaszán jött ki a debütáló albuma annak a szimfo-metal csapatnak, az Ad Infinitumnak, amely eredetileg a Rage Of Light éléről ismert svájci...

NEW HORIZON - Himnikus északi power metal Erikkel és Jonával a H.E.A.T.-ből: We Unite
NEW HORIZON - Himnikus északi power metal Erikkel és Jonával a H.E.A.T.-ből: We Unite

Egy New Horizon névre hallgató új power metal projektben fogott össze a H.E.A.T. billentyűse/dalszerzője, a multihangszeres Jona Tee, valamint a csapatból egy éve távozó Erik Grönwall...

THREE DAYS GRACE - Klippel az első dal a májusi albumról: So Called Life
THREE DAYS GRACE - Klippel az első dal a májusi albumról: So Called Life

Explosions címmel május 6-án jelenik meg a kanadai Three Days Grace hetedik albuma, a 2018-as Outsider lemez utódja, első előzetesként pedig már lehet ismerkedni a So Called Life dalukkal....

RUDÁN JOE - Jön az új album, szöveges videóval a harmadik dal: Egy új világ reggelén
RUDÁN JOE - Jön az új album, szöveges videóval a harmadik dal: Egy új világ reggelén

Feketén fehéren címmel érkezik Rudán Joe új albuma december 3-án. A korábban többek között a Pokolgép, a P. Mobil és a Dinamit élén álló legendás énekes új lemezén 12 friss...

LORDS OF BLACK - Klippremier a Rainbow énekes csapatától: Maker Of Nothingness
LORDS OF BLACK - Klippremier a Rainbow énekes csapatától: Maker Of Nothingness

Új videoklip érkezett a Ronnie Romero énekes (Rainbow, Sunstorm, Vandenberg, The Ferrymen stb.) vezette Lords Of Black ötödik albumához, a múlt hónapban kiadott Alchemy Of Souls - Part...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS