GRAND MEXICAN WARLOCK - "Hamarosan szétszéledünk..."

Három koncert még biztosan lesz

2018. június 18. (hétfő) 07:27

Facebook oldalán jelentette be a 2009-ben alakult Grand Mexican Warlock, hogy két idei koncert és egy 2019. januári budapesti buli után bizonytalan időre beszünteti a ténykedését. A csapat legutóbbi albuma, a III címet viselő harmadik, 2016 tavaszán jelent meg.

Drága Barátaink!

Ezúton tudatjuk veletek, hogy hosszas őrlődés után meghoztuk a nehéz, de elkerülhetetlen döntést, hamarosan szétszéledünk. Nem tudjuk mennyi időre, lehet hogy néhány év, lehet hogy örökre, ezt a kérdést szeretnénk nyitva hagyni...


 



Az utóbbi időben mindnyájunkat másfelé sodort az élet, és egyre nehezebbé, majd kis híján lehetetlenné vált, hogy a zenekarnak is szorítsunk egy kis helyet a sok teendő között, így arra jutottunk, hogy nem várjuk meg, míg szép lassan leereszt a lufi, inkább kipukkasztjuk most.

Aki szeretne velünk találkozni, az a nyár folyamán két alkalommal csíphet el minket: június 21-én a Fishing on Orfűn, illetve július 5-én az ópusztaszeri Woodstock az Ugaron fesztiválon. Budapesten pedig 2019 januárjában játszunk egyet utoljára az Akvárium Klub Officialban, erről részletek hamarosan...


Nem lehet szavakba önteni, hogy mit jelentett nekünk a GMW, az együtt töltött idő, a koncertek, a közönség, meg minden, ami ezzel jár...

Hálával tartozunk mindenkinek, aki velünk volt, segített bennünket, részt vett a lemezek munkálataiban, vezette a mikrobuszt, pakolta a cuccainkat, de főként Nektek, hogy kíváncsiak voltatok ránk, hallgattatok minket és eljártatok a koncertjeinkre.

Óriási köszönet a volt tagoknak, Somló Daninak, Maksi Csabinak, Pap Dávidnak és Áron Andrisnak, valamint szervezőnknek, Túri Mónikának, aki annyi mindent tett értünk. Nagyon szeretjük egymást és titeket, köszönet mindenért, így vagy úgy, együtt vagy külön-külön, de találkozunk még! Ölelés!"

Lac, Undos, Maty, Áron, Tomi, Dave


www.facebook.com/grandmexicanwarlock






 

Hammer TV

 
CULT OF LUNA - Videóval az első eposz a februári albumról: Cold Burn
2021. december 2. (csütörtök) 07:36

The Long Road North címmel február 11-én egy új albummal jelentkezik a post-metal vonal egyik ász csapata, a svéd Cult Of Luna, első előzetesként pedig már lehet ismerkedni a videóval kísért Cold Burn eposszal. A Cult Of Luna legutóbbi albuma a 2019-es A Dawn To Fear volt, 2020 elején pedig öttételes EP-t adtak ki The Raging River címmel. Úgy volt, hogy 2021 őszén Európa-turnéra indulnak, mégpedig két amerikai banda, a Caspian és a Holy Fawn társaságában, de a körutat, és így a magyar állomást is, 2022 őszére szervezték át. Johannes Persson énekes/gitáros a februárban érkező kilencedik lemez kapcsán: "A hosszú északi út egyben hosszú út hazafelé is. Amikor útra kell kelned, mert jön a jelzés, hallod a hívást, amely visszhangzik az erdőben. Átszáll minden tó felett, a szél által felerősítve. Amikor elér hozzád, tudod, hogy itt az idő. Ideje továbblépni. Nem tudod, hová vezet az út, de bízol benne. Az út...

BILLYBIO - Új videoklip a Biohazardból ismert Billy Graziadeitől: One Life To Live
BILLYBIO - Új videoklip a Biohazardból ismert Billy Graziadeitől: One Life To Live

BillyBio néven pár éve indított egy szólóprojektet a Biohazard gitáros/énekese, Billy Graziadei (Powerflo), a debütáló szólólemez pedig Feed The Fire címmel jött ki 2018-ban. A...

CORELEONI - Új énekessel érkezik a Gotthard gitáros bandájának harmadik albuma
CORELEONI - Új énekessel érkezik a Gotthard gitáros bandájának harmadik albuma

Még a nyáron jelentette be a Gotthard társalapítója és a Coreleoni gitárosa, Leo Leoni, hogy megtalálták Ronnie Romero énekes utódját; a Coreleoni új frontembere az albán Eugent...

HAMMERFALL - Videoklippel a februári lemez címadó dala: Hammer Of Dawn
HAMMERFALL - Videoklippel a februári lemez címadó dala: Hammer Of Dawn

Február 25-én jelenik meg az új Hammerfall album, a Hammer Of Dawn, a 2019-es Dominion lemez utódja, az első előzetes dallal, az új lemez címadó nótájával azonban már lehet ismerkedni....

WOLFTOOTH - Doom, stoner és epikus heavy metal, új dal: Ahab
WOLFTOOTH - Doom, stoner és epikus heavy metal, új dal: Ahab

Az epikus heavy metalt doomos, stoneres témákkal kísérő richmondi Wolftooth harmadik albuma, a 2020-as Valhalla lemez utódja, december 3-án jön majd ki Blood & Iron címmel. Harmadik...

MOLICS ZSOLT - Tragikus hirtelenséggel hunyt el a magyar színtér egyik legendás énekese
MOLICS ZSOLT - Tragikus hirtelenséggel hunyt el a magyar színtér egyik legendás énekese

53 éves korában elhunyt Molics Zsolt, a Cool Head Klan és a Mamut énekese, aki korábban olyan csapatok frontján állt, mint a Sámán, a Classica, a Seneca, de rövid ideig még a Moby...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS