RALPH SANTOLLA - Ma lekapcsolják a gépről az egykori Death, Obituary, Deicide gitárost

Santolla öröksége a Devil's Highway album lesz

2018. június 6. (szerda) 09:00

Még a múlt hét kedden kapott szívinfarktust az egykori Death, Obituary, Iced Earth és Deicide gitáros Ralph Santolla, a kómába esett zenészt pedig a mai napon lekapcsolják a gépről. A fájdalmas döntést Santolla fia, Dorian Angelo Santolla hozta nyilvánosságra. A zenész édesanyja már a múlt héten úgy fogalmazott, hogy az 1970-es születésű Santolla állapota rendkívül súlyos. Sue Santolla-Rocha szerint a fia jelenlegi csapata, a Devil's Highway, szinte befejezte a régóta várt anyagát, és az még napvilágot fog látni. A Devil's Highway énekese Kyle Thomas (Trouble, Exhorder) volt, vele ki is hoztak négy éve egy előzetes nótát, de Kyle tavaly tavasszal kilépett a zenekarból.

Sue Santolla-Rocha: "Ralph Santolla szervdonor, azaz tovább fog élni. Akik megkapják a szerveit, egészen addig nem fogják tudni, hogy mit is kaptak, amíg váratlanul át nem mennek szarkasztikusba, viccesbe, tetkókat nem rakatnak magukra és el nem kezdenek gitározni. És van még egy dolog, a a Devil's Highway közel járt már az anyagának befejezéséhez. Befejezik majd a lemezt és az lesz Ralph öröksége."

 



A floridai Ralph Santolla 1993-ban lett a Death turnégitárosa, a The Philosopher videóban is szerepelt, de egyetlen Death albumon sem játszott. 2005 és 2011 között a Deicide gitárosa volt, velük három lemezt is készített, 2007-ben pedig az Obituary soraiban lett Allen West utódja. Az Xecutioner's Return (2007), a Darkest Day (2009) albumok mellett a 2008-as Obituary EP-n (Left To Die) is hallható a játéka.

Santolla a dallamrocker Milleniumban is játszott, akárcsak Sebastian Bach zenekarában és az Iced Earth-ben. Egyetlen szólóalbuma 2002-ben jött ki Shaolin Monks In The Temple Of Metal címmel.

 






DEVIL'S HIGHWAY - Blighted House (2014, Kyle Thomas-szal)



DEVIL'S HIGHWAY (2014):

Kyle Thomas - ének
Ralph Santolla - gitár
Matt Brunson - gitár
Steve DiGiorgio - basszusgitár
Tony Laureano - dobok


 

Hammer TV

 
BILLYBIO - Új videoklip a Biohazardból ismert Billy Graziadeitől: One Life To Live
2021. december 2. (csütörtök) 06:43

BillyBio néven pár éve indított egy szólóprojektet a Biohazard gitáros/énekese, Billy Graziadei (Powerflo), a debütáló szólólemez pedig Feed The Fire címmel jött ki 2018-ban. A folytatás is elkészült már, a második BillyBio album március 25-én jön majd ki Leaders And Liars címmel. Most már hivatalos klipje is van az első előzetes dalnak, a One Life To Live-nek, amelyben Billy barátja, Toby Morse (H2O, Hazen Street) a vendég. Az új lemez Los Angelesben készült Graziadei irányításával, a keverést és a masztert azonban Tue Madsenre bízta. Toby Morse mellett a dalokban hallható lesz még: Fred Aching Rios dobos (Powerflo), Ra Diaz basszer (Suicidal Tendencies), Daniele Manca basszer, Dan Palmer gitáros, (Death By Stereo, Zebrahead), Robbie Davidson gitáros (The Exploited), Jennifer Blair énekesnő, Jay Roth énekes. Billy: "Imádom, hogy minden generációnak megvan a maga verziója a YOLO-ról (You only live once). Az élet túl...

CORELEONI - Új énekessel érkezik a Gotthard gitáros bandájának harmadik albuma
CORELEONI - Új énekessel érkezik a Gotthard gitáros bandájának harmadik albuma

Még a nyáron jelentette be a Gotthard társalapítója és a Coreleoni gitárosa, Leo Leoni, hogy megtalálták Ronnie Romero énekes utódját; a Coreleoni új frontembere az albán Eugent...

HAMMERFALL - Videoklippel a februári lemez címadó dala: Hammer Of Dawn
HAMMERFALL - Videoklippel a februári lemez címadó dala: Hammer Of Dawn

Február 25-én jelenik meg az új Hammerfall album, a Hammer Of Dawn, a 2019-es Dominion lemez utódja, az első előzetes dallal, az új lemez címadó nótájával azonban már lehet ismerkedni....

WOLFTOOTH - Doom, stoner és epikus heavy metal, új dal: Ahab
WOLFTOOTH - Doom, stoner és epikus heavy metal, új dal: Ahab

Az epikus heavy metalt doomos, stoneres témákkal kísérő richmondi Wolftooth harmadik albuma, a 2020-as Valhalla lemez utódja, december 3-án jön majd ki Blood & Iron címmel. Harmadik...

MOLICS ZSOLT - Tragikus hirtelenséggel hunyt el a magyar színtér egyik legendás énekese
MOLICS ZSOLT - Tragikus hirtelenséggel hunyt el a magyar színtér egyik legendás énekese

53 éves korában elhunyt Molics Zsolt, a Cool Head Klan és a Mamut énekese, aki korábban olyan csapatok frontján állt, mint a Sámán, a Classica, a Seneca, de rövid ideig még a Moby...

FROZEN CROWN - Klippremier: The Water Dancer
FROZEN CROWN - Klippremier: The Water Dancer

Az még január végi hír volt, hogy váratlanul hárman is távoztak a power metal vonalas olasz Frozen Crownból. A csapat második albuma 2019 tavaszán jött ki Crowned In Frost címmel, a...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS