POKOLGÉP - 30 éve ezen a napon: robbanás a Pecsa színpadán

A zenekar nem volt hibás a pirotechnikai hibáért

2017. december 28. (csütörtök) 10:31 | utoljára módosítva: 2017. december 28. (csütörtök) 10:37

Napra pontosan 30 évvel ezelőtt volt az a Pokolgép lemezbemutató koncert a Petőfi Csarnokban, amikor a buli legelején robbanás történt a színpadon. Mint később megállapították, ezt a szabálytalanul alkalmazott pirotechnikai anyag okozta, a színpad előtt állól közül ketten életveszélyesen, ketten súlyosan, négyen pedig könnyebben megsérültek.

 



A Pokoli színjáték című második Pokolgép albumot bemutató 1987. december 28-i - a robbanás miatt elmaradt - koncertre Szabó Gyula egy személyes hangvételú posztban számolt be a Facebook oldalán.


"30. éve történt - Az ominózus koncert, ahol a zenekar neve is valóban testet öltött és hatalmas robbanás történt. Ez volt az 1987-es Metal Karácsony. Rettentően készültünk Dorog és környékéről egy egész szerelvényt megtöltöttünk. Külön élmény volt és fokozta a az extázisomat, hogy drága gyerekkori barátom, Farkas Attila is megjelent a dorogi állomáson. Kinca augusztusban vonult katonának és még együtt kiélveztük a nyarat és nagyon sajnáltam, hogy be kellett vonulnia. Ő 4 évvel korábbi korosztály volt tőlem, de országos nagy cimbik voltunk.

Rendszeresen leveleztünk is a katonaideje alatt. Karácsony előtt írta, hogy nem biztos elengedik, de végül csak haza jöhetett és a koncertet sem akarta kihagyni. Az égiek akarták így, mert az akkori örömömben nem is sejthettem, hogy mekkora szerencsém volt a jelenléte. Egy igazi őselem volt, akiről a mi korunkban lehetett elmondani mindazt, amit Szent Lászlóról tartottak a régi krónikáink, miszerint egy vállal magasodott mindenki fölé. Amolyan Herkules-termet volt, egyben hihetetlen jó humorú ember, akinek a társasága garantált nyerítést hozott a köreinkben. Egy pillanatig sem mozdultunk egymás mellől.

 

POKOLGÉP - Petőfi Csarnok 1987 (a nyári buli)

 



Végig traccsoltuk az utat és mivel ideje-korán felértünk Pestre, volt idő randalírozni a Városligetben is. Betértünk egy kis presszóba is sörözgetni, majd a ligeti műjégpályán is csusszantunk egy jót. A Petőfi Csarnok nagyszínpada előtt elfoglaltuk helyünket, kiváló pozícióban. A hatalmas tömeg süvített és nagyon várta mindenki a kezdést. Farki hirtelen ötlettel állt elő, mondván a kezdésig belefér még egy sör. Átverekedtük magunkat a tömegen és egész gyorsan ki is szolgáltak bennünket. Már mentünk is vissza a helyünk felé söröspohárral a kezünkben, amikor elsötétült minden és felcsendült a Carmina Burana nyitánya, mint minden rendes Pokolgép koncert felvezetőjeként.

Nyomultunk egyre előrébb, s amikor a zenekar kirajzott a színpadra és hatalmas fényeffektek közepette belecsaptak a nyitó dalukba még a terem közepe felé jártunk. Sörrel a kézben főleg lehetetlen volt tovább haladni és tekintve onnan is kitűnően láttunk és hallottunk mindent, lecövekeltünk és adtuk volna át magunkat a zenének. Ekkor bődületes robaj és fényhatás, villózás a színpadon és mi teljesen abban voltunk, hogy mind ez a show része. Farki meg is jegyezte örvendezve, hogy fantasztikus színpadi hatás. Ekkor viszont érezni lehetett, hogy valami nem egészen frankó.

A zene kezdett elöbb összeolvadni, majd vékonyodni és rezonálni. Kisvártatva le is állt minden, csak fene furcsa füstszag terjengett. Pár pillanatra rá már világos volt, hogy valami katasztrófa történt. Megszoktuk ugyan, hogy a magunkfajtákat simán lecsürhéztek mindig és a legrosszabbakat tételezte fel rólunk a külvilág. Mégis azt kell mondanom, hogy nem volt igazi pánik. Mindenki emberül viselkedett. Az emberek egymást segítették és amikor megérkeztek a rohammentők, szabad utat biztosítottak számukra. A zenekar is tájékoztatta a nagyérdeműt a szerencsétlenségről és nagyon együtt működött mindenki.

A fényeket felkapcsolták a csarnokban és mi előre mentünk egészen és éppen, ahol eredetileg álltunk, pontosan odavágódtak a repeszek jó része. Rengeteg vér a padlózaton, közte egy méretes összefüggő vértócsa, azonosíthatatlan cafatszerűségekkel. Könnyen meglehet, hogy mi kaptuk volna mindezt, ha nem megyünk ki sörözni. Természetesen a koncert egyből le lett fújva, de minden bizonnyal a technikai berendezés is elfüstölt, így nem is lehetett volna használni.

 



Kukovecz Gabi, a zenekar vezetője, egy szál gitárral és minimális alaperősítőn eljátszott néhány dalt a repertoárból és a többezres tömeg együtt énekelte Kalapács Józseffel. Több sérültje is volt a robbanásnak, közte a legsúlyosabb egy fiú, akinek alaposan átszabta az arcát a detonáció. Később a kórházban felkeresték és riport is készült vele. A srác meghökkentette a firkászokat, mert kérdésükre nem várt választ adott, miszerint minden vágya, hogy mielőbb Pokolgép koncerten lehessen újra.

Szerencsére később mindenki maradandó sérülés nélkül gyógyult, legalábbis az én információim szerint. Úgy tudni, hogy a végzetes robbanást egy technikus okozta, aki minden feltételezés szerint nem engedélyezett pirotechnikai anyagot is használt. A Pokolgép jó időre visszavonult, s úgy tudom külföldön szerepeltek egy darabig, viszont 1988. tavaszán az első hazai koncertjük egyikén, Tatabányán már ott voltam."




POKOLGÉP - Petőfi Csarnok 1987 (a nyári buli)

 




Fehér Bertalan fotós (a recorder blognak):

"...egy pirotechnikai eszköz véletlenül felrobbant, konkrétan az történt, hogy belegyömöszöltek valamit egy csőbe, ami nem kifelé lőtt ki, ahogyan azt tervezték, hanem szétrobbantotta a csövet, bombaként viselkedett. Gyakorlatilag az ő karrierjükben is nagy visszaesést jelentett, de számomra is meghatározó volt.

Az orrom előtt történt az eset, de nagy mázlim volt, mert elkerültek a szilánkok, repeszek, csak az arcomba égett bele egy apró fekete pötty, viszont annyira közel voltam, hogy utána egy hónapig semmit sem hallottam. Nagyon fura volt, mert egyszer csak hirtelen csend lett. Ez volt az első, amit érzékeltem. Felkapcsolták a lámpákat, nyilvánvaló volt, hogy emberek sérültek meg.

Bementünk egy irodába, ahova behozták a sérülteket, állt a vér a padlón, az egyik srácnak egy szilánk letépte az arcát, a másiknak a koponyája is nagyon csúnyán nézett ki, mindketten nagyon súlyosan megsérültek. De, hogy pontosan hányan sérültek, azt nem tudom, mert engem is elvitt a mentő, a hallásom megszűnése miatt már nem is tudtam kiszállni belőle, elvesztettem az egyensúlyérzékemet, napokig feküdtem kórházban.

Nagyon szar helyzet volt, mert senki nem akart semmi rosszat és mégis a lehető legrosszabb valósult meg egy hülye balesetben. Ez eléggé betett a Pokolgép karrierjének. De az eset persze rossz volt mindenkinek, a műfajnak is, a Petőfi Csarnoknak is.

 

POKOLGÉP - Petőfi Csarnok 1987 (a nyári buli)

 




Korabeli beszámoló egy szemtanútól

Bosznai Csaba, a Madách gimnázium első osztályos tanulója jelen volt a Petőfi Csarnokban, a december 28-i tragikus koncerten.


"A harmadik sorban álltam, körülöttem kiabáltak, fütyültek az emberek, várták már a zenekart. Áramlani kezdett a füst, működni kezdtek a reflektorok, meg az efféle hatáskeltő eszközök. Durrogtak a petárdák. A füstfelhő közepén, a színpadon hirtelen feltűnt Kalapács Józsi, az énekes, és megjelentek a többiek is. A közönség őrjöngött, egyre nagyobb, vadabb lett a hangzavar. Régen hallottam akkora hangorkánt heavy metal koncerten, mint ami ott volt.

Kalapács Józsi a mikrofonhoz lépett hirtelen és azt mondta nagyon mély hangon: Tökfej!

...És akkor robbant.

Hatalmas szikraesőt láttam, egy nagy durranást hallottam, mint amikor egy csomó lufi egyszerre pukkan ki. Valaki felordított. Egy fiú a földön feküdt, arcát a kezébe temette. Az egyik hangfal kigyulladt, több berendezési tárgy eldőlt. Senki sem tudta, mi történt, de ösztönszerűen hátrébb húzódtunk.

A színpadon teljes volt a felfordulás. Kalapács több métert repült, és a vezetékek között kötött ki. Tarcza Laci kezéből kirepültek a dobütől és beszakadt a dob. Kukovecz Gabi ijedtében elejtette a gitárját, és hirtelen leült. Besiettek a rendezők és a mentők is megérkeztek. Mi meg csak álltunk, és vártunk összebújva, Aztán segítettünk kivinni néhány sebesültet. Az egyik eszméletlen volt.

Engem az előttem álló srác mentett meg. Az ő arcát kapta el egy szilánk, felszakadt a szája. Ha nincs ott, most én fekszem talán a kórházban.

 


POKOLGÉP - Petőfi Csarnok 1987 (a nyári buli)

 



Egyébként nem hiszek abban, amit itt-ott rebesgetnek, hogy bomba robbant volna. Talán valaki - abnormális heccből - bedobott egy erősebb petárdát a színpadra, és éppen eltalálta az egyik hangfalat, ami berobbant vagy ilyesmi.

Én szeretem a Pokolgép együttest. Jó zenéje van, és a fiúkat nem tartom hibásnak. Nem tehetnek róla, hogy vannak vadállat rajongóik is. És ha engem kérdezel, hogy legközelebb elmegyek-e a Pokolgép koncertekre, azt válaszlom, hogy: igen!"

 


POKOLGÉP - Petőfi Csarnok 1987 (a nyári buli)

 




 



Korabeli Pokolgép interjú a robbanás kapcsán:


Hibásnak érzitek magatokat?

"Nem, de nagyon bánt bennünket a dolog."

Zaklatnak benneteket?

"Áh, dehogy. Csak annak ellenére, hogy lezárult a vizsgálat, amely kiderítette, hogy nem vagyunk vétkesek a balesetben, sokan még mindig azt hiszik: a banda tehet mindenről."

Úgy látom, eléggé kiborultatok.

"Igen. Egyrészt megviseltek bennünket is az események, másrészt a gyanakvás és az előítéletek miatt egy sor koncertünket visszamondták, s kimaradtunk egy televíziós műsorból is. Az emberek nagy része azt hiszi, hogy a Pokolgép anarchisták gyülekezete, mindegyikünk egy csőbombával megy fel a színpadra, s alig várjuk, hogy ezeket a közönség közé dobhassuk... Baromság, de hát éppen ezek ellen lehet a legnehezebben harcolni."




POKOLGÉP - Petőfi Csarnok 1987 (a nyári buli)

 



Olvasta a fenti tudósítást az egész zenekar. Így történt minden?

"Nem egészen. Senki sem esett el közülünk, senki sem sérült meg, csak Nagyfi kapott egy szilánkot. Tarcza Laci sem ejtette le a dobverőket, nem szakadt be a dob, csak a dörrenést hallottuk. Tarcza Laci például még tovább is játszott, nem értette, mi történt, úgy kellett leállítani. S nem petárda robbant, hanem egy pirotechnikai berendezés."

No és a nézőtér?


"Az ember nyolcszáz wattos reflektorokkal áll szemben a színpadon. Tulajdonképpen még az első sorokat sem látom..."

Sokan állítják, hogy nektek azért ellenőriznetek kellett volna a pirotechnikai berendezéseket a koncert előtt, elvégre egy "bulin" mégis csak a zenész a főnök...

"A koncert költségeinek fedezésére mi nyolcvanhatezer forintot fizettünk a Petőfi Csarnoknak. Ebben benne volt a pirotechnikai trükk is, szolgáltatásként. A Csarnok feladata annak engedélyeztetése, a tűzvédelmi szakemberüknek kell ellenőriznie a berendezést. Ellenőrizni már csak azért sem tudtuk volna, mert közülünk senki sem ért a pirotechnikához."

 


POKOLGÉP - Petőfi Csarnok 1987 (a nyári buli)

 



Talpra tud állni még valaha ez a "banda"?

"Igen, talpra kell állnia. Ez a szerencsétlen eset nemcsak a Pokolgépnek ártott, hanem az egész szalmának. Régi, holtnak hitt előítéletek, gyanakvások éledtek újjá, mintha megint azt hallanám: megront ez a zene. A sérültekkel együttérzünk, meg is látogattuk őket, képzeld, többen is azzal fogadtak bennünket, hogy mikor lesz újra Pokolgép "buli"... Már csak ezért is talpra kell állnunk."

Meddig élhet még az a vélemény, hogy pokol volt a Pokolgép "bulija"?

"Nem tudom, de nekünk be kell bizonyítanunk, hogy ez csak zene. Zene, ami nem felelhet technikai hibákért, mások fegyelmezetlenségéért, lazaságáért... Be kell bizonyítanunk, hogy nem egy gitárakkord a veszélyes, hanem egy rossz kapcsolás az elektromos rendszerben..."


 

POKOLGÉP - Petőfi Csarnok 1987 (a nyári buli)













 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
TODD LA TORRE - Új videoklip a Queensryche énekesétől: Hellbound And Down
2021. február 25. (csütörtök) 15:10

Rejoice In The Suffering címmel a hónap elején jelent meg a Queensryche énekesének első szólóalbuma, amelynek Hellbound And Down dalához készült el Todd La Torre új videoklipje. Ahogy tavaly tavasszal lehetetlenné vált a turnézás, Todd La Torre Floridában nekilátott befejezni a régóta tervezett szólólemezét, amelyen régi barátjával, Craig Blackwell gitáros/billentyűssel (aki a 2019-es Queensryche albumon, a The Verdict-en is játszott vendégként), az anyag producere Chris "Zeiss" Harris volt.     www.facebook.com/Official.ToddLaTorre TODD LA TORRE - Hellbound And Down (a 2021-es Rejoice In The Suffering albumhoz) TODD LA TORRE - Rejoice In The Suffering (a 2021-es album) 01. Dogmata 02. Pretenders 03. Hellbound And Down 04. Darkened Majesty 05. Crossroads To Insanity 06. Critical Cynic 07. Rejoice In The Suffering 08. Vexed 09. Vanguards Of The Dawn Wall 10. Apology Bónuszdalok (Deluxe...

MOONSPELL - Holnap jelenik meg az új album, dal- és klippremier: The Hermit Saints
MOONSPELL - Holnap jelenik meg az új album, dal- és klippremier: The Hermit Saints

Hermitage címmel holnap jelenik meg az új Moonspell album, a 2017 őszén kiadott 1755 lemezük utódja, utolsó előzetesként pedig már itt is van a videoklippel kísért The Hermit Saints...

CANNIBAL CORPSE - Új gitáros, új album, itt az új videoklip: Inhumane Harvest
CANNIBAL CORPSE - Új gitáros, új album, itt az új videoklip: Inhumane Harvest

Pár hete mutattunk be egy vadonatúj Cannibal Corpse dalt, az idei Violence Unimagined album első előzetesét, akkor egy korhatáros videót is közzétettek az Inhumane Harvest nótához, most...

DEEZ NUTS - 35 éves korában elhunyt Sean Kennedy basszusgitáros
DEEZ NUTS - 35 éves korában elhunyt Sean Kennedy basszusgitáros

35 éves korában elhunyt Sean Kennedy, az I Killed The Prom Queen volt basszusgitárosa, a Deez tagja. A tragikus hírek szerint az ausztrál zenész öngyilkos lett. Sean Kennedy 2003 és 2007...

SMITH / KOTZEN - Videoklipes új dal Adrian Smith-től és Richie Kotzentől: Scars
SMITH / KOTZEN - Videoklipes új dal Adrian Smith-től és Richie Kotzentől: Scars

Ismerkedj meg az Iron Maiden gitáros, Adrian Smith és a The Winery Dogs frontember, Richie Kotzen (ex-Mr. Big, ex-Poison) közös dalához született friss klippel!. Annak már pár hónapja...

EINHERJER - Norvég viking metal, dalpremier animációs videóval: West Coast Groove
EINHERJER - Norvég viking metal, dalpremier animációs videóval: West Coast Groove

North Star címmel február 26-án, pénteken jelenik meg a Napalm kiadóhoz szerződött norvég Einherjer új stúdiólemeze, a 2018-as Norrøne Spor album utódja. Harmadik előzetesként már...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS