PEARLS OF LONG LOVED YEARS - Friss dal Polonkai Tamás új csapatától: Inside

2018-ban megjelenik a debütáló album is

2017. december 17. (vasárnap) 08:50

Inside címmel egy új dallal jelentkezett a Polly Is Deadből, a Bálnalovasból és a Napok Romjaiból jól ismert Polonkai Tamás új bandája, a Pearls Of Long Loved Years. A csapat harmadik nyilvános nótája egyben a 2018-ban megjelenő bemutatkozó album előzetese is.

"A szám egyik érdekessége, hogy vendégszerepel benne Horváth Krisztián a Pregnant Whale Pain-ből - mondta Tamás a Lángolónak. - Amikor elkezdtem az Inside énekdallamaival foglalkozni, jött az ötlet, hogy milyen jól szólhatna a refrén előtti rész egy oktávval magasabban. Már az első próbálkozásoknál éreztem, hogy ez így rendben lesz, de ide egy más hangszín kellene. Az utóbbi időkben fedeztem fel magamnak a Pregnant Whale Pain-t, nyilván a bálna motívum a zenekar és a régi, Bálnalovas zenekarom nevében egyből közös nevező volt, de a zenéről és Krisztián hangjáról nem is beszélve. Az Inside kapcsán beugrott Krisz hangja, egyből írtam is neki, hogy lenne-e kedve elénekelni ezt a részt, és szerencsére nagy örömmel tette."

 


www.facebook.com/pearlsoflonglovedyears

 

Pearls Of Long Loved Years:

Polonkai Tamás – ének
Mészáros-Komáromy Dénes – basszusgitár
Kleinheincz Zoltán – gitár
Pap Dávid „Page” – dobok


 

PEARLS OF LONG LOVED YEARS - Inside (a 2018-as album előzeteseként)




PEARLS OF LONG LOVED YEARS - Sacred (2017-es dal és klip)



 

A hazai grunge vonal egyik legkiemelkedőbb zenésze hosszú idő után állt újra frontemberként a mikrofon mögé. Tamás egy rövid interjú keretében pár gondolatot is megosztott velünk a bandáról és az új kezdetről.

"Mészáros-Komáromy Dénessel (Bálnalovas, Slowmesh) és Kleinheincz Zoltánnal (Bálnalovas, Doomsday Funk) már nyolcadik éve zenélünk együtt, és nagyon összeforrott kis csapatot alkotunk. Ehhez az egységhez csatlakozott Pap Dávid “Page” (Dereng, Doomsday Funk), aki dobolt még a Grand Mexican Warlockban, és segédkezett Isten Háta Mögött koncerteken is. A Jósolni bélbőlt általában ő dobolta, mikor Hortobágyi kijött billentyűzni. Page játéka egy új dimenziót nyitott számunkra, és sokat hozzátett a bemutatkozó dal végleges formájához.

A bemutatkozó dalban sikerült integrálni az eddigi munkáim legjavát, nagyon büszke vagyok rá! Mire is gondolok? A Polly Is Dead 'feelingjére', a Napok Romjai 'súlyára', a Bálnalovas 'spiritualitására', illetve az akusztikus dolgaim 'szépségére' is, és úgy, hogy mégis sikerült valami teljesen újszerű dolgot alkotnunk, hála a zenész társaim kreativitásának! (nevet) A felvételek nagyon jó hangulatban teltek, életünk egyik legjobb stúdió élménye volt, és reményeim szerint ez tükröződni is fog a felvételen. Már nagyon várom, hogy élőben is játszhassuk az új dalokat."

A teljes beszélgetéshez
kattints ide!
 
 

PEARLS OF LONG LOVED YEARS - Gift (2017-es dal)




 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
TOXIC TWINS PROJECT - A Pityesszel készült első dalukat hallottad már?
2021. március 6. (szombat) 09:23

Megközelíthetetlen címmel, egy videó kíséretében mutatta be első dalát még január végén a tavaly óta létező Toxic Twins Project, március közepén pedig érkezik majd a második nótájuk is. A Toxic Twins Projectben két gitáros fogott össze, Jozzy (The Hellfreaks, Live Life Hard, Ghymes, ex-Leander Rising, ex-Wendigo) és Kozó "Kozy" Tamás (ex-Wendigo, ex-Da Capo), az első dalukban Pityesz (ex-Neck Sprain, ex-FreshFabrik) énekel. "A zenei projektet 2020-ban hívtuk életre, hogy számunkra kedves zenét írjunk, és hogy olyan énekesekkel készítsünk dalokat, akiket nagyra becsülünk. Természetesen lesznek azért instrumentálisan hangszerelt zenéink is. 2004 és 2010 között a Fonogram-díjas Wendigo zenekarban játszottunk együtt, majd útjaink szétváltak. A barátság szerencsére megmaradt, így csak idő kérdése volt, hogy a szálak a zenei pályánkon is újra összefussanak..."   www.facebook.com/toxictwinsproject...

HELO ZEP! - Új dal és klip: Éltünk-e tényleg?
HELO ZEP! - Új dal és klip: Éltünk-e tényleg?

Életünk-e tényleg? címmel egy klippel kísért új dallal jelentkezett a Helo Zep! zenekar. A srácok második lemeze, a Mutass valami ujjat 2020 tavaszán jött ki, a friss nótát a világban...

APOCALYPTICA - A Papa Roach énekesével egy klasszikus rock nóta: White Room
APOCALYPTICA - A Papa Roach énekesével egy klasszikus rock nóta: White Room

A Papa Roach énekesével, Jacoby Shaddix-szel készítette el új felvételét a csellómetalos finn Apocalyptica. Nem saját szerzeményről van szó, hanem a legendás Cream zenekar nem...

SAXON - Jön az Inspirations album, új szöveges videó: Paperback Writer
SAXON - Jön az Inspirations album, új szöveges videó: Paperback Writer

Azt még tavaly jelentette be a brit heavy metal intézmény Saxon, hogy egy feldolgozásokat rejtő albummal kíván tisztelegni a számukra fontos inspirációt jelentő zenekarok és előadók...

WITHERFALL - Albumpremier és friss videoklip az amerikai prog-power brigádtól
WITHERFALL - Albumpremier és friss videoklip az amerikai prog-power brigádtól

Curse Of Autumn címmel megjelent és végig is hallgatható a progos power metalt komor dallamokkal, izgalmasan játszó amerikai Witherfall harmadik albuma, a 2018-as A Prelude To Sorrow lemez...

AGENT STEEL - Hamarosan itt az új album, dalpremier: Outer Space Connection
AGENT STEEL - Hamarosan itt az új album, dalpremier: Outer Space Connection

Ahogy ősszel már jeleztük, az Agent Steel egy új album kiadására készül: az UFO-megszállott eredeti énekes, John Cyriis vezette kultikus speed metal banda lemeze No Other Godz Before Me...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS