NOVA PROSPECT - EP-premier, végighallgatható az 5 tételes Fényhozó

A mai napon jelent meg

2017. december 1. (péntek) 11:48 | utoljára módosítva: 2018. január 30. (kedd) 12:05

Fényhozó címmel a mai napon megjelent az éppen 10 éves kecskeméti Nova Prospect új EP-je, amelynek dalait máris végighallgathatod. Az EP borítóját Kókai Barnabás tervezte.
(Fotó: Szöllősi Sándor)

A Fényhozó című jubileumi EP címadó dala már áprilisban napvilágot látott egy szöveges videó kíséretében. Az EP koncepciója, hogy a Nova Prospect zenei spektrumának két végletét mutassa be, ennek megfelelően a mélyre hangolt Fényhozó tétel a zenekar egyik legkeményebb dala, míg a Vigyázó a szellősebb hangszerelésű, melankolikus és epikus ellenpólus. A Vigyázó számmal a 2018-as A Dal versenyre is neveztek.

 


 

www.facebook.com/NovaProspectHungary


Az idén 10 éves Nova Prospect a még 2015-ben megjelent Szemben az óriás című nagylemeze után decemben 1-jén egy friss dalokat tartalmazó digitális EP-vel jelentkezett. A zenekar néha popos beütésű, helyenként progresszív elemeket is tartalmazó, modern rockzenéjével mára stabil státuszt vívott ki magának a női frontemberrel kiálló underground zenekarok között.

Az  EP-n a Fényhozón és Vigyázón kívül egy további vadonatúj dal, a Vigyázó remixe és a zenekar legelőször megjelent, Főnix című dalának újra felvett, 2017-es verziója kapott helyet.

 

NOVA PROSPECT - Mentsd meg magad (új dal a 2017-es Fényhozó EP-ről)




NOVA PROSPECT - Főnix (2017-es verzió a 2017-es Fényhozó EP-ről)










Spotify: http://spoti.fi/2AOLlma
Apple Music:
http://apple.co/2nk9CL4
Tidal:
http://tidal.com/album/81697529
Google Play:
http://bit.ly/2iwYmcm
Deezer:
http://www.deezer.com/hu/album/52346932
Amazon:
http://amzn.to/2AiI1ys


Kiss József gitáros a Vigyázó című dalról, valamint a 2018-as A Dal nevezésről:


"A Vigyázó című dalhoz is készült egy szöveges videó, melynek érdekes képi világának kiindulópontja a szöveg, amit Bálint (Schautek Bálint szövegíró/billentyű hangszerek) a kislányának születéséről írt, illetve arról, hogy azzal együtt, mennyire félti az ember a gyermekét a világtól, az óhatatlanul megtörténő negatív dolgok azért vannak, hogy tanuljon belőle, és hogy végeredményben jobb legyen. Innen jött az ötlet, hogy ne egy szimpla szöveges videó legyen, hanem a háttér legyen mondjuk egy gyerekszoba.

Egy szolnoki kliprendező sráccal, Firkával dolgoztunk, aki Proving Ground Pictures néven dolgozik. Ő találta ki, hogy legyen egy egysnittes háttér, és mivel Gabi (Besnyő Gabriella énekesnő) civilben óvónéni, jött az ötlet, hogy legyen az egy óvodai csoportszoba. Firka eljött hozzánk Kecskemétre, becuccoltunk az óvodába, szétrobbantottuk az egyik csoportszobát, és egy snittben fel lett véve, ahogy végigmennek a helyiségen, Gabi is feltűnik a háttérben.

 

NOVA PROSPECT - Vigyázó (szöveges videó a 2017-es Fényhozó EP-hez)



Ezzel a dallal, illetve annak 3 percesre editált verziójával neveztünk a Dal 2018 versenyre is. Komoly kihívás volt, hogy a 3 perc 33 másodperces verzióból mit vágjunk ki, hogy megfeleljünk a műsor háromperces terjedelmi korlátainak. Ez egy lassabb dal, ami már a tempójánál fogva eleve hosszabb, ha klasszikus dalszerkezetben dolgozunk. Végül aztán sikerült úgy összevágni, hogy nem maradt ki belőle semmi olyan, amitől megborult volna a dal egysége."

 

 

Idén a Nova Prospect nyerte a Wacken Metal Battle hazai selejtezőjét, így ők képviselhették Magyarországot a németországi Wacken fesztiválon, ahol a 28 zenekaros nemzetközi mezőnyben 10. helyezést értek el, mintegy 5000 fős külföldi közönség és 28 fős nemzetközi zsűri előtt mutathatták meg magukat, magyar (!) nyelven.

A zenekar 2016 őszén a Depresszió őszi turnéjának vendégeként járta körbe az ország klubjait, ebben az évben pedig a Leander Kills 8 állomásos lemezbemutató turnéjának vendégei.

Idén még folytatódik a Leander Kills turné, december 8-án Kazincbarcikán és december 16-án Szentesen lehet velük találkozni, de még idén újra eljutnak Szekszárdra is, ahol a tizedik Heten mint a gonoszok fesztiválon fesztivál keretein belül lépnek fel."

 




 

NOVA PROSPECT - Fényhozó (szöveges videó, 2017)




NOVA PROSPECT - Vigyázó (Sean Darin Radio Remix, a 2017-es Fényhozó EP-ről)








A Cseh Tamás Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.


 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
WOLFHEART - Gyilkos új dal a márciusi EP-ről: Hereditary
2021. március 2. (kedd) 18:27

Skull Soldiers címmel egy 4 tételes és 2 új dalt tartalmazó EP-vel jelentkezik március 5-én a melodikus death metalt különlegesen fagyos hangulattal kísérő finn Wolfheart. A címadó dalt, amelyben egy vendégénekes is hallható, Petro az ukrán Wolfanger zenekarból, már korábban bemutattuk, most pedig a Hereditary nótával is lehet ismerkedni. Tuomas Saukkonen, a Wolfheart frontembere: "Zeneileg a Hereditary egész másmilyen, mint a Skull Soldiers. Az az egyik leginkább death metal-orientált nóta, amit valaha írtam, a Hereditary viszont egy jóval dallamosabb, akár heroikusnak is mondható nóta. Itt is a háború sötét, komor tematikája jelenik meg, mégpedig az a tény, hogy egy válságos vagy szorult helyzetben bárkiből lehet gyilkos, az a gyűlölet mindnyájunkban ott szunnyad." Az új EP két friss dala is a Téli Háborúhoz kapcsolódik, amely a csapat tavalyi Wolves Of Karelia lemezének fő témáját adta. A Skull Soldiers dal arról a...

HELLOWEEN - Ilyen lesz az epikus új daluk, a Skyfall
HELLOWEEN - Ilyen lesz az epikus új daluk, a Skyfall

Még pont egy hónap van hátra, mire megismerhetjük a Skyfall című új Helloween dalt, de a beharangozóját már most közzétették. Egy epikus Kai Hansen-szerzeménnyel, egy Skyfall...

HEALIN' SCARS - Dalpremier a budapesti zenekartól: Lélekharang
HEALIN' SCARS - Dalpremier a budapesti zenekartól: Lélekharang

Lélekharang címmel egy új dallal jelentkezett a Healin' Scars, egy 2017-ben alakult budapesti modern hard rock zenekar "A bandánk 2017-ben alakult és rá egy évre készítettük el a...

PABLO AND THE ESCOBARS - Itt van az új hazai banda teljes első EP-je: Play With My Blues
PABLO AND THE ESCOBARS - Itt van az új hazai banda teljes első EP-je: Play With My Blues

Play With My Blues címmel még január végén mutattunk be egy klippel kísért EP-előzetes dalt egy új hazai blues-rock bandától, a tavaly alakult Pablo and the Escobars-tól. Most már a...

SZIJÁRTÓ ZSOLT - Nyáron jön a második lemez, dalpremier: Túl ezer halálon
SZIJÁRTÓ ZSOLT - Nyáron jön a második lemez, dalpremier: Túl ezer halálon

Nyárra várható Szijártó Zsolt második szólóalbuma, a 2019-es Stoppos a galaxisban lemez utódjáról már itt is van az első dal. Hallgasd meg Túl ezer halálon nótát! "Sziasztok!...

A DAL 2021 - Közönségszavazatokkal döntőbe jutott a Mudfield
A DAL 2021 - Közönségszavazatokkal döntőbe jutott a Mudfield

Tegnap este A Dal 2021 első elődöntőjéből a közönségszavazatoknak köszönhetően a döntőbe jutott a szeghalmi Mudfield. Ezúttal akusztikus verzióban hangzottak el a A Dalba nevezett...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS