SUPER STUPID - Saját szavaikkal mutatják be a Down album dalait

Szombaton koncert a Trafikban

2017. november 21. (kedd) 13:02 | utoljára módosítva: 2018. január 30. (kedd) 11:47

A budapesti Super Stupid tavasszal adta ki a Down című második albumát, a 2014-es The Original Fire debüt folytatását, amelyről bővebben is olvashatsz a novemberi HammerWorld magazinban. Most pedig elolvashatod, hogy mit mondanak a lemez dalairól a srácok - a saját szavaikkal.

Szombaton, november 25-én a budapesti Trafikban játszik a Super Stupid, a vendégük pedig a Gamma Baby lesz.

 



www.facebook.com/superstupidband




A Down című albumot máris hallgathatod: www.reverbnation.com/superstupidband

 


HIT ME SLOWLY

Varga Dávid gitáros: "A dal egy intró, amit a koncerteken is össze szoktunk kötni a lemezen is sorban következő Trip To The Hills nótával - jól passzolnak egymás után: hangnemük, lendületük is azonos. Hamar eldöntöttük a próbákon, hogy a lemezt ezzel a húzós kis párossal nyissuk.

Az instumentális tétel zenéjét én hoztam. Nagyon tömény és sűrű, ilyenre is terveztem, egy energiabombának. Legjobban Keszi jellemzése tetszett róla: csodálatosan szenvedélyes!

A címe poénból lett ez, lehetett volna bármi, az 'Üss meg lassan' duma egy nagykanizsai fellépésünk alkalmával hangzott el, az akkori dobosunkat találta megy egy helyi erő ezzel. Nem akartuk kikukázni mert jól hangzik, ezért nótacím lett belőle. Klip is készült hozzá..."

 

SUPER STUPID - Hit Me Slowly (a 2017-es Down albumhoz)




TRIP TO THE HILLS


VD: "Ennek különösen élveztem a megírását, olyan jól jönnek benne egymás után a témák, viszi a lendület végig. Ötletvihar volt bennem, szinte az volt mit hagyjak ki, még lehetett volna belepakolni, kibontani témákat. De a 'végleges vágással' elégedett vagyok, ez így kerek egész.

A gitárszóló első felében Blackmore-t akartam megidézni azzal a keleties hangulattal, a második felének wah-os dallamos részénél John Norum járt az agyamban. Ezt a két gitárost hallgattam legtöbbet az utóbbi időben, biztos vagyok benne, hogy hatásuk hallatszik itt-ott az albumon."


Boltresz Attis énekes: "Ez a szám pontosan az aminek látszik. Egy betépett utazás, szétcsúszott víziója. Nem több és nem is akar több lenni ennél. Eredetileg csak a refrénje volt meg, amit egy söröscimke hátoldalára írtam le, pont 'Trip To The Hills-es állapotban. Később, amikor ötleteltünk, elég volt az első pár gitár riff és tudtam, hogy erre nem is mehetne más. A verzékhez már elég volt leírni egy vasárnap délutánomat! (nevet) A videoklippel együtt igazán hatásos. Bárki utazhat velünk, még drogok nélkül is, elég ha rákeres a Youtube-on, feltekeri a hangerőt és hátradől a karosszékben.

A videó - eltérően a jelenlegi mezőny klipjeinek vizualitásától - a manapság ritkán látható és nem kicsit melós, stop motion animációs technikával készült. Büszkék vagyunk, hogy egy hazai klip szemlén 2. helyezést ért el és most beválogatták egy mexikói nemzetközi fesztiválra is! Aki még nem látta volna...

 

SUPER STUPID - Trip To The Hills (a 2017-es Down albumhoz)


BIG MACHINE

Keszler János basszusgitáros: "Sajnos vagy nem, mi lusta zenészek a hangszeren 'keresztül' vezetjük le a feszkót is (persze, iszunk is meg minden…). Lehet, futni kéne, ja nem! (nevet) Ott zakatolt a verze a fejemben napokig, az éles kvartos váltásaival. Arra gondoltam finomítani kéne, megy előre mint a gőzös, sok lesz! Csak vitt a lendület és a végén mindig az alapriff jött ki a csövön. Akkor éreztem eldőlt, ez marad! Dávid meg csak dobálta rá az akkordokat próbán, beindította a téma; refrén, elő-refrén, kiállás, kész! Attis gyorsan átérezte a nóta súlyát és ennek megfelelően jött rá a szöveg is. Súly lett ez is – nyugtáztuk."

Attis: "Kétféle módon szoktam dalszöveget írni. Ha erős élmény vagy érzelmi impulzus ér, akkor ami első gondolatként előjön belőlem leírom. Ilyenkor szinte azonnal magától megszületik a szöveg lényege. A második verzió, amikor régóta foglalkoztat valami és ebből táplálkozva, lassan bontakoznak ki a sorok. Ilyenkor sokat rágódom, filozofálok az adott témán és megpróbálom a saját eszközeimmel feldolgozni, megörökíteni.

A Big Machine az utóbbi kategóriába tartozik. A szöveg lényeges részei már készen voltak jóval a szám megszületése előtt. Eredetileg egy mérgesebb, megmondósabb, haragos stílust képzeltem hozzá, de a próbák során egyértelművé vált, hogy a súlyos témához sokkal jobban illik ez a borongósabb, filozofikusabb hangulat."



SIDEWAYS

Dávid: "'Akkora blues-rock, mint az állat!' - mondta a hangmérnökünk, Csészi a stúdióban. És valóban, egy új színfolt. A vicc az, hogy már az első lemez idején kész voltam vele, de éreztem abból a RATM-jellegű világból kilógna, így hát rá a szalicilt a tetejére, fel a polcra, majd elővesszük. Ide már passzolt.

Kivételesen ennek a szövegét is én írtam. Egy kis buddhista beütése van a mondanivalónak, Su-La-ce -t olvastam és megfogott, hogy felteszi a kérdést biztos jó úton vagy, jó vágányon haladsz? Rohanunk, megpróbálunk belesűríteni mindent az időnkbe és a lehető legrövidebb úton akarunk eljutni céljainkhoz. De vajon ez a rohanás, állandó törekvés-akarás a haszonért ez jelentené a tisztán látást, a világ helyes meglátását? Soha nem tudni az elsőre feleslegesnek tűnő kerülőutak, kitérők mire jók! Lassíts le egy percre és próbáld tiszta fejjel végig gondolni a dolgaidat! Az út célja az út maga ahogy mondás szól. Dal a kerülőutak fontosságáról."


Keszi: "Blues – ezzel a műfajjal nem leszünk haverok, gondoltam az elején. Le kell szállni a pokolba, megégetni a seggem, visszajönni és eljátszani ezt a számot, akkor lesz jó! Aztán megtalálod magadban és működik ez is, - mert megtalálod!"




DOWN


Attis: "Egy borongós időszakomban íródott. Pár perc alatt kibukott belőlem és ezt fel is játszottam diktafonra. Nem terveztem hogy valaha is felvételre kerül, de megmutattam a srácoknak és nekik tetszett. Annyira, hogy végül ez lett a címadó dal. Az album készítésének időszaka nehéz periódus volt mindannyiunk számára külön külön és együtt a zenekarnak is. Talán ezért döntöttünk a Down lemezcím mellett. Kicsit kilóg a többi szám közül, de az egyik kedvencem."


Dávid:
"Attis eredeti, 4/4-es lassú, galoppozós gitártémáját áttettem egy még lassabb 3/4-es keringőbe. Azt akartam, hogy minél balladisztikusabb, westernesebb, megrendítőbb legyen. Szerintem így jobban passzol a szöveghez. Hangulatos kis darab lett én is nagyon szeretem."




TIME TO MOVE!

Keszi: "A fejemben már megvoltak a részek, de féltem levinni próbára mert három hangulatilag elég eltérő elemből áll össze a nóta. Arról nem is beszélve, hogy a refrén hangsúlyai nem a megszokott 2/4-en vannak, azt hittem a földbe rúgnak a rokkerek, ha meghallják!:) Ellenkezőleg sült el a dolog, Dávidnak nagyon bejött a döngölős riff, ha jól tudom azóta is ez a kedvence a lemezen, Bandinak, a dobosunknak pedig hamar a kedvenc nótája lett! Éljen a kísérletezés!" (nevet)


Attis: "Számomra problémás és nehéz témákat boncolgatok ebben a szövegben. Évek óta készen volt mire szám lett belőle, ettől függetlenül nagyon aktuálisnak és izgalmasnak gondolom még most is. Több verzió is létezett belőle. Egy darabig úgy volt, hogy nem is tartjuk meg, mert sehogy sem akart összeállni a zene és szöveg egysége. Végül beérett és egy erős, kemény nóta lett a végeredmény."




ENDLESS

Dávid: "Lassan őrlő témák, drop-D hangolás, Seattle és az azt megelőző King's X. Vokálisan is próbáltuk megidézni a vonulatot, bár azokból még pakolhattunk volna, hogy hangsúlyosabb legyen. A szólónál az új Ty Tabor Yamaha gitárom hallatszik, egy másik kedvenc, ihletadó példakép. Próbálkozik az ember. A szám ami végtelennek tűnik és néha végtelen türelem kell hozzá!" (nevet)


Attis:
"A végtelen és mindig kevés idő furcsa szorításában élünk. Szerintem a nyugati civilizáció legnagyobb illúziója a mérhető, beosztható, tervezhető, de valójában soha meg nem értett idő. A valós mostani pillanatokon mindig csak átszáguldunk egy még nem létező jövő és egy már nem létező múlt között. Ebbe a jelenbe, ebbe a mostani pillanatba próbál megtartani ez a szám. Szándékosan belassítva, végtelenre nyújtva, időtlennél téve a hangulatát. Ha ráhangolódsz észre sem veszed, hogy több mint tíz perces!" (nevet)





SHADOWPLAY (Joy Division)

Attis: "Kezdetekben csak feldolgozásokat játszottunk. Az egymástól különböző stílusú számokat a Super Stupid előadásmódja tette egységessé. Ahogy az első lemezre, erre is előkaptunk egyet a régi repertoárból. Olyat ami átdolgozást kíván, stílusban picit eltérő előadótól, hogy izgalmas legyen a feladat.

Ennek nagyon jó példája ez a Joy Division nóta. Eredetileg teljesen más hangulatú, mint amit csináltunk belőle. Ennek ellenére nem vesztette el a karakterét, csak rockosabb, keményebb, modernebb lett. A koncerteken mindig nagy kedvenc volt, ezért úgy döntöttünk, hogy újra elővesszük. November 25-én ti is hallhatjátok a Trafik klubban!"


Dávid: "Sikerült rendesen aláfűtenünk ennek a Joy Division dalnak. Jó visszahallgatni mennyire él a felvétel! A dob-basszus-gitár hármast most is egyben, élőben játszottuk fel ahogy szoktuk, hogy lüktessen az alja faszán. 3 perc 54 másodperc valóság."


Keszi: "Az őserő fekete kabátban, mérgesen kukákat rugdos hajnal felé! Ki ne ismerné ezt az érzést!?"





 




A Cseh Tamás Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.


 

Hammer TV

 
CARCASS - Végighallgatható az új album: Torn Arteries
2021. szeptember 17. (péntek) 07:47

Eredetileg 2020 augusztusában jelent volna meg az új Carcass albun, a 2013-as visszatérő lemezük, a Surgical Steel utódja, de a világjárvány miatt végül egy EP kiadása mellett döntöttek. A 4 dalt rejtő Despicable EP-t 2020 őszén adták ki, a nagylemez pedig, a Torn Arteries a mai napon jelent meg. Máris megismerkedhetsz vele!     www.facebook.com/OfficialCarcass    Jeff Walker basszer/énekes: "Úgy gondolom, hogy hetedik albumunk mind a hangzását, mind a stílusát tekintve kiemelkedik a többi közül. Azt persze határozottan meg lehet mondani, hogy ez a Carcass... amikor a tűt ráengeded a lemezre, amikor meghallod a gitárhangzást, egyből megismered, hogy ez Bill Steer, ugyanakkor minden album mindig a maga korának terméke."   CARCASS - Torn Arteries (a 2021-as album) 01. Torn Arteries 02. Dance Of Ixtab (Psychopomp & Circumstance March No. 1) 03. Eleanor Rigor Mortis 04. Under The...

ENSIFERUM - A Dark Tranquillityvel jönnek hozzánk, és van egy friss klipjük is
ENSIFERUM - A Dark Tranquillityvel jönnek hozzánk, és van egy friss klipjük is

Tavaly nyáron jött ki az epikus folk metalt mesterien nyomató finn Ensiferum új albuma, a Thalassic, amellyel jövő tavasszal turnéra is indulnak majd Európában a Dark Tranquillity...

BRING ME THE HORIZON - Új dal és videoklip: DiE4u
BRING ME THE HORIZON - Új dal és videoklip: DiE4u

DiE4u címmel egy meglehetősen erőszakos klippel kísért új dallal jelentkezett a Bring Me The Horizon. A tavaly őszi Post Human: Survival Horror című EP utódja egy újabb EP lesz, 2022...

CRADLE OF FILTH - Nézd meg az új nóta hivatalos klipjét: Necromantic Fantasies
CRADLE OF FILTH - Nézd meg az új nóta hivatalos klipjét: Necromantic Fantasies

Existence Is Futile címmel október 22-én jelenik meg az új Cradle Of Filth album, a 2017-es Cryptoriana - The Seductiveness of Decay lemez utódja. Ismerkedj meg a második első előzetes...

OZZY OSBOURNE - Újabb komoly műtét vár a legendás énekesre
OZZY OSBOURNE - Újabb komoly műtét vár a legendás énekesre

A Daily Mailnek adott friss interjújában Sharon Osbourne arról is beszámolt, hogy a férje, Ozzy Osbourne egy komoly műtétre készül, mert orvosolni kell a 2019-es esését követő nyak-...

SKILLET - Januárban jön az új album, klippel az első dal: Surviving The Game
SKILLET - Januárban jön az új album, klippel az első dal: Surviving The Game

Dominion címmel január 14-én jelenik meg az új Skillet album, a 2019-es Victorious lemez utódja, első előzetesként pedig a klippel kísért Surviving The Game dallal lehet ismerkedni. Az...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS