STONE TEMPLE PILOTS - Megvan az új énekes, pár éve az amerikai X Factorban szerepelt

Hamarosan be is mutatnak egy új dalt, amelyben már Jeff Gutt énekel

2017. november 15. (szerda) 07:26

Hivatalossá tette a Stone Temple Pilots, hogy megtalálták az új frontemberüket, akit a tengerentúli rajongók az amerikai X Factor 2013-as évadából már jól ismerhettek. Jeff Gutt tavaly szeptemberben volt meghallgatáson a bandánál és már akkortájt elterjedt a hír, hogy ő lesz az új énekes, de a Stone Temple Pilots zenészei akkor azt mondták, hogy a végleges döntést még nem hozták meg. A STP eredeti énekese, Scott Weiland 2015-ben hunyt el, de már 2013-tól a Linkin Park frontembere, Chester Bennington énekelt náluk, aki az anyacsapata miatt szállt ki tőlük 2015 novemberében. Chester az idén nyáron hunyt el.

A Stone Temple Pilots hamarosan egy Meadow című dallal mutatja be az új énekest.

 




Jeff Gutt:

"Hallottam a meghallgatásokról, de akkor éppen a Közel-Keleten turnéztam a bandámmal, szóval jártam a magam útját és mással nem is törődtem. Amikor aztán hazaértem és vezettem a kocsit, megszólalt a rádióban egy dal, már nem tudom, melyik, de egy Stone Temple Pilots nóta volt. Erre felhívtam egy cimborámat New Yorkban, aki mindenkit ismer a zeneiparban, hogy találtak-e már énekest maguknak. Ő erre egyből azt mondta, hogy tudod mit, azonnal elküldöm nekik az anyagodat. És három nap múlva fel is hívtak...

Jeff szerint ami történt, az számára olyan, mintha a Led Zeppelinbe vették volna be, mert "számomra ők a Led Zeppelin".

 








Hammer TV

 
CARCASS - Végighallgatható az új album: Torn Arteries
2021. szeptember 17. (péntek) 07:47

Eredetileg 2020 augusztusában jelent volna meg az új Carcass albun, a 2013-as visszatérő lemezük, a Surgical Steel utódja, de a világjárvány miatt végül egy EP kiadása mellett döntöttek. A 4 dalt rejtő Despicable EP-t 2020 őszén adták ki, a nagylemez pedig, a Torn Arteries a mai napon jelent meg. Máris megismerkedhetsz vele!     www.facebook.com/OfficialCarcass    Jeff Walker basszer/énekes: "Úgy gondolom, hogy hetedik albumunk mind a hangzását, mind a stílusát tekintve kiemelkedik a többi közül. Azt persze határozottan meg lehet mondani, hogy ez a Carcass... amikor a tűt ráengeded a lemezre, amikor meghallod a gitárhangzást, egyből megismered, hogy ez Bill Steer, ugyanakkor minden album mindig a maga korának terméke."   CARCASS - Torn Arteries (a 2021-as album) 01. Torn Arteries 02. Dance Of Ixtab (Psychopomp & Circumstance March No. 1) 03. Eleanor Rigor Mortis 04. Under The...

ENSIFERUM - A Dark Tranquillityvel jönnek hozzánk, és van egy friss klipjük is
ENSIFERUM - A Dark Tranquillityvel jönnek hozzánk, és van egy friss klipjük is

Tavaly nyáron jött ki az epikus folk metalt mesterien nyomató finn Ensiferum új albuma, a Thalassic, amellyel jövő tavasszal turnéra is indulnak majd Európában a Dark Tranquillity...

BRING ME THE HORIZON - Új dal és videoklip: DiE4u
BRING ME THE HORIZON - Új dal és videoklip: DiE4u

DiE4u címmel egy meglehetősen erőszakos klippel kísért új dallal jelentkezett a Bring Me The Horizon. A tavaly őszi Post Human: Survival Horror című EP utódja egy újabb EP lesz, 2022...

CRADLE OF FILTH - Nézd meg az új nóta hivatalos klipjét: Necromantic Fantasies
CRADLE OF FILTH - Nézd meg az új nóta hivatalos klipjét: Necromantic Fantasies

Existence Is Futile címmel október 22-én jelenik meg az új Cradle Of Filth album, a 2017-es Cryptoriana - The Seductiveness of Decay lemez utódja. Ismerkedj meg a második első előzetes...

OZZY OSBOURNE - Újabb komoly műtét vár a legendás énekesre
OZZY OSBOURNE - Újabb komoly műtét vár a legendás énekesre

A Daily Mailnek adott friss interjújában Sharon Osbourne arról is beszámolt, hogy a férje, Ozzy Osbourne egy komoly műtétre készül, mert orvosolni kell a 2019-es esését követő nyak-...

SKILLET - Januárban jön az új album, klippel az első dal: Surviving The Game
SKILLET - Januárban jön az új album, klippel az első dal: Surviving The Game

Dominion címmel január 14-én jelenik meg az új Skillet album, a 2019-es Victorious lemez utódja, első előzetesként pedig a klippel kísért Surviving The Game dallal lehet ismerkedni. Az...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS