METEORA - Szöveges videó a budapesti szimfo-metal csapattól: After The Civil War

Az első album még a nyáron jelent meg

2017. november 9. (csütörtök) 10:08

Még a nyáron jelent meg a 2010-ben alakult budapesti Meteora zenekar első nagylemeze, az Our Paradise, az After The Civil War dalukhoz pedig nemrég készült el egy szöveges videó. Az énekesnős szimfonikus metalt játszó csapat a kedvencei közé olyanokat sorol, mint az Epica, a Xandria, a Sirenia, a Nightwish vagy az After Forever. Már dolgoznak a második album előmunkálatain, az Our Paradise album pedig teljes egészében végighallgatható.

"A 2010-es alapítótagok közül Fülöp Máté (basszus/hörgés) és Király Atilla (ex-gitár, szintetizátor) maradtak a csapatban, s kiegészültek Holló Noémivel (ének), Solymosi Csabával (szólógitár) és Kása Gáborral (dobok). A zenénket nehezen tudnánk besorolni egyetlen kategóriába; Noémi lágy női énekhangját állítjuk szembe Máté hörgésével, és ezt vegyítjük power, gót és szimfonikus elemekkel. Price Of Salvation című első EP-nk 2014-ben jelent meg, még a korábbi tagokkal, 2017-ben pedig napvilágot látott az első nagylemezünk."



www.facebook.com/meteorabandhungary




METEORA - Our Paradise (a 2017-es album)

 



Az Our Paradise albumon közreműködő tagok:
Holló Noémi - főének
Fülöp Máté - basszusgitár, hörgés, dalszövegek
Kurucz Ádám Attila - ex-szólógitáros
Solymosi Csaba - szólógitár
Krajczár Márió - ex-dobos
Király Atilla - szintetizátor, dalszövegek, zeneszerzés

A zenekar gyakran lép fel budapesti klubokban, és ha lehetőség adódik rá, a fővároson kívül is.


 





METEORA - After The Civil War (szöveges videó a 2017-es Our Paradise albumhoz)


 





 

Hammer TV

 
DAVE ELLEFSON - A második dal a The Lucid nevű új bandától: Damned
2021. szeptember 23. (csütörtök) 06:34

A Megadethből kitett Dave Ellefson basszusgitárosa pár hete mutatta be új zenekarát, a The Lucidot, a Maggot Wind című első dal után pedig most itt a második nóta is, ennek Damned a címe. Ellefson mellé a michigani Sponge énekese, Vinnie Dombroski, Drew Fortier gitáros, valamint a Fear Factory dobosa, Mike Heller sorakozott fel. A debütáló album október 15-én lát majd napvilágot. Dave Ellefson: "Igazán nagyszerű volt elkészíteni a lemezt ezekkel a srácokkal, és azt kell mondjam, felüdülés számomra az új zenei ösvények felfedezése... Egy kicsit kiléphettünk így abból, amit mindannyian csináltunk az eddigi pályafutásaink során. Egyfajta könnyed szinergia jött létre a közös dalok megalkotásakor, ami mindig csodálatos, amikor az ember új társakkal dolgozik. Alig várom, hogy mindenki megismerhesse az anyagot!"     www.facebook.com/thelucidband thelucidofficial.bandcamp.com THE LUCID - Damned (a...

NECROFIER - Dallamos black Texasból, klipes új dal az októberi lemezről: Betrayal Of The Queen
NECROFIER - Dallamos black Texasból, klipes új dal az októberi lemezről: Betrayal Of The Queen

Prophecies Of Eternal Darkness címmel október 22-én jelenik meg a melodikus black metalt nyomató texasi Necrofier négyes első nagylemeze, harmadik előzetesként pedig a klippel kísért The...

OMNIUM GATHERUM - Klippel a finnek második lemezelőzetes dala: Reckoning
OMNIUM GATHERUM - Klippel a finnek második lemezelőzetes dala: Reckoning

Origin címmel november 5-én jelenik meg a melodikus death metalt nyomató finn Omnium Gatherum új albuma, a 2018 nyarán kiadott The Burning Cold  lemez utódja, amelynek második...

1914 - Dalpremier az első világháború-mániás bandától: Pillars Of Fire
1914 - Dalpremier az első világháború-mániás bandától: Pillars Of Fire

Where Fear And Weapons Meet címmel október 22-én jelenik meg az első világháborút death/black stílusban megéneklő ukrán 1914 harmadik albuma, a 2018-as The Blind Leading The Blind lemez...

DREAM THEATER - Videoklip is született a második új dalhoz: Invisible Monster
DREAM THEATER - Videoklip is született a második új dalhoz: Invisible Monster

A View From The Top Of The World címmel október 22-én lát napvilágot a Dream Theater új stúdióalbuma, a 2019-es Distance Over Time utódja, második előzetesként pedig az Invisible...

OBSCURA - Új dal és klip a progos, technikás death metal brigád novemberi lemezéről: Devoured Usurper
OBSCURA - Új dal és klip a progos, technikás death metal brigád novemberi lemezéről: Devoured Usurper

A Valediction címmel november 19-én jelenik meg a progos, technikás death metalt játszó német Obscura hatodik albuma, a 2018-as Diluvium lemez utódja, harmadik előzetesként pedig a...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS