LEPROUS - Egy hét múlva új album, új dal és klip: Illuminate

Novemberben koncert az A38 Hajón

2017. augusztus 18. (péntek) 04:46

Malina címmel augusztus 25-én jelenik meg a prog metalos norvég Leprous ötödik albuma, amit november 19-én be is mutatnak majd nekünk az A38 Hajón. Az őszi turné vendége az izlandi Agent Fresco lesz, valamint az ausztrál AlithiA és a norvég Astrosaur.

A Malina lemez első előzetes dalát, a klipes From The Flame-et már bemutattuk korábban, aztán jött a Stuck dal egy rádiósra nyesett változata, most pedig itt a harmadik előzetes dal, az Illuminate - klippel együtt.
 



www.facebook.com/leprousband



"November 19. a progresszív rock nagy ünnepe lesz: a Budapesten februárban Devin Townsend előtt elsöprő koncertet adó Leprous a nagyszabású európai turnéja keretében tér vissza, hogy bemutassa a nyár végén megjelenő új lemezét, a Malinát.

 

LEPROUS - Illuminate (a 2017-es Malina albumhoz)




LEPROUS - Stuck (rádiós verzió, a 2017-es Malina albumhoz)




LEPROUS - From The Flame (a 2017-es Malina albumhoz)


 


A zenekar műfaji-zenei határokat folyamatosan feszegető, mégis szórakoztatóan sokszínű és befogadható világához pedig tökéletesen passzolnak a vendégek: a túlzás nélkül zseniális izlandi Agent Fresco, az ausztrál AlithiA és a honfitárs Astrosaur fellépése garantálja, hogy a stílus rajongói teljes képet kapnak majd nem csak a műfaj jelenéről, de a jövőjéről is.

 



A tizenkét évvel ezelőtt megalakult Leprous 2006-ban jelentette meg az áttörést meghozó második nagylemezét, a Tall Poppy Syndrome-ot, amelynek dalai a méltán legendás svéd The Abyss falain belül kerültek rögzítésre Jonas Kjellgren (Scar Symmetry, Katatonia) irányítása mellett.

A kiadvány formabontó mivolta előre is vetítette a zenekar útját, hiszen a Leprous zenéjében lételem a határfeszegetés: legyen szó a műfaji-zenei határok átlépéséről, vagy úgy általában a hangulati játékokról, az alapvetően progresszív metal közegben tökéletesen megférnek a hetvenes évek progresszív rockjának és fúziós jazz-életének sajátos dallamszerkezetei, gazdag hangszerelése, és mindez egy Mr. Bungle-i cabaret-hatással elegyedik.

 



Nem is véletlen, hogy a zenekar három legnagyobb kortárs hatásként a Porcupine Tree-t, az Opeth-t és általában Mike Pattont jelöli ki – hiszen bármilyen sajátos atmoszférát is teremtsen a Leprous kalandozó jellegű, sokfelé bolyongó zenei világa, az előbbi hármas tagjai tényleg valós referenciát adnak azok számára, akik korábban az Amorphis, a Therion vagy Devin Townsend vendégeként nem látták a Century Media szárnyai alatt ténykedő formációt.

 




A zenekar ősszel már az ötödik nagylemezével, a Malinával tér vissza hozzánk, amelyről az énekes-billentyűs Einar Solberg a következőt nyilatkozta:


"Ez a lemez tökéletes példája annak, hogy van egy elképzelésed, a végeredménynek viszont semmi köze hozzá. Úgy indultunk neki, hogy tökéletesítsjük a The Congregationt jellemző hangzást és munkamódszert. Utóbbi hasonlóan zajlott, de ahogy haladtunk, egyre inkább azt érztük, hogy vannak olyan megoldások az előző lemezen, amit most másképp csinálnánk. (...)

Rájöttünk, hogy ennek az albumnak élőbbnek, dinamikusabbnak és organikusabbnak kell lennie. Minél tovább voltunk próbateremben, annál inkább ezt éreztük. Egyeztettünk David Castilloval és beköltöztünk a Ghostward stúdióba. (...) Úgy érezzük, hogy a Malina egy természetesen hangzó, organikus album lett, remek dalokkal, ami mégis modernnek hat. Az organikus nem feltétlenül jelent egyet a 'retróval'. Bár a zenénk még mindig inkább önmagunkra hasonlít leginkább, szerintem a Malina inkább egy rockzenekarként definiál minket, nem metal bandaként."

 



Ezt pedig a magyar közönség az elsők között tapasztalhatja majd meg, hiszen a Leprous november 19-én ismét Budapesten bizonyítja majd, hogy miért ők a kurrens progresszív színtér egyik legtöbbre hivatott zenekara.

Nehéz jelzőket találni az izlandi progresszív rock-matekmetal kvartettre, az Agent Frescóra. A fantasztikus technikai tudású zenészekből összeállt, egészen egyedülálló hangzású zenekar Izland egyik legkülönlegesebb produkciója. A nagyszabású progrock-témákat csilingelős-visszhangos posztrock megszólalással, bonyolult kompozíciókkal ötvöző, az énekes Arnór Dan egyedülálló hangjával megkoronázó, finom elektronikával elmélyítő együttes tavaly jelentette meg harmadik nagylemezét.

A Destrier totális kritikai és közönségsiker volt, az Agent Fresco aratott a tavalyi Icelandic Music Awardson és az A38 Hajón is. Tegyük hozzá, teljesen megérdemelten. Nagyon nehéz az Agent Frescóéhoz hasonló bonyolult, rafkós, ugyanakkor mélyen érzelmes, személyes és megható ‒ ne féjünk a szótól ‒ muzsikát találni. Az Ólafur Arnaldsszal is együtt dolgozó Arnór Dan fantasztikusan hajlékony és sokoldalú énekhangja, a különleges megszólalás egészen egyedivé teszi az Agent Fresco zenéjét.

A multiinstrumentalista zenészek magától értetődő természetességgel lavíroznak a matekmetal, a prog- és posztrock, az artpop, a folk-rock és a elektronika határvidékén, helyenként egészen operai hatásokkal dolgozva ‒ az egyik kritikus még 'emo-rockereknek' sem átallotta nevezni őket. Az Agent Fresco az amúgy sem egyhangú izlandi színtér egyik legváltozatosabb és legkülönlegesebb formációja, tökéletes felvezetés a Leprous elé."

Jegyár: 4900 Ft, elővételben: 4200 Ft.

Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón. A jegyelővétel pénteken (május 19.) kezdődik.


A koncert Facebook oldala
 



 
 









LEPROUS - Malina
(08/25 - InsideOut)

01. Bonneville
02. Stuck
03. From The Flame
04. Captive
05. Illuminate
06. Leashes
07. Mirage
08. Malina
09. Coma
10. The Weight Of Disaster
11. The Last Milestone





















 

Hammer TV

 
GOJIRA - A következő lemez újra keményebb lesz?
2021. november 30. (kedd) 09:40

A 2022 elején startoló Európa-turné keretében Budapestre is eljön majd a Gojira. Az áprilisban megjelent Fortitude lemezük még a pandémia előtt íródott, Joe Duplantier frontember pedig már az utódjáról is szót ejtett a Revolvernek. "Mario totál be van pörögve - mondta a tesójáról, a Gojira dobosáról. - Éjjel-nappal nyomatja nekem az új dobtémáit, én meg mindig azt mondom neki: 'Várj, várj, várj csak, hadd emésszem már meg, amit legutóbb megnézegettünk'. A Fortitude iránti amolyan tiszteletből most még nem akarok egy új albumra gondolni, hiszen hamarosan Európa-turnéra indulunk, és az lesz az egyik legnagyobb turné, amit valaha is csináltunk. Szóval nagyon arra koncentrálok most. Egy dolgot azonban el kell mondanom. Bármennyire is értékelem a dallamokat és a Gojirán belül az új hangzások meg az új hangszínek felfedezését, a szívem mélyén ma is death metalos vagyok, ahogy Mario is. És miután összehoztuk ezt az...

AD INFINITUM - Klip született a zenekar kedvenc dalához: Inferno
AD INFINITUM - Klip született a zenekar kedvenc dalához: Inferno

Chapter I: Monarchy címmel még 2020 tavaszán jött ki a debütáló albuma annak a szimfo-metal csapatnak, az Ad Infinitumnak, amely eredetileg a Rage Of Light éléről ismert svájci...

NEW HORIZON - Himnikus északi power metal Erikkel és Jonával a H.E.A.T.-ből: We Unite
NEW HORIZON - Himnikus északi power metal Erikkel és Jonával a H.E.A.T.-ből: We Unite

Egy New Horizon névre hallgató új power metal projektben fogott össze a H.E.A.T. billentyűse/dalszerzője, a multihangszeres Jona Tee, valamint a csapatból egy éve távozó Erik Grönwall...

THREE DAYS GRACE - Klippel az első dal a májusi albumról: So Called Life
THREE DAYS GRACE - Klippel az első dal a májusi albumról: So Called Life

Explosions címmel május 6-án jelenik meg a kanadai Three Days Grace hetedik albuma, a 2018-as Outsider lemez utódja, első előzetesként pedig már lehet ismerkedni a So Called Life dalukkal....

RUDÁN JOE - Jön az új album, szöveges videóval a harmadik dal: Egy új világ reggelén
RUDÁN JOE - Jön az új album, szöveges videóval a harmadik dal: Egy új világ reggelén

Feketén fehéren címmel érkezik Rudán Joe új albuma december 3-án. A korábban többek között a Pokolgép, a P. Mobil és a Dinamit élén álló legendás énekes új lemezén 12 friss...

LORDS OF BLACK - Klippremier a Rainbow énekes csapatától: Maker Of Nothingness
LORDS OF BLACK - Klippremier a Rainbow énekes csapatától: Maker Of Nothingness

Új videoklip érkezett a Ronnie Romero énekes (Rainbow, Sunstorm, Vandenberg, The Ferrymen stb.) vezette Lords Of Black ötödik albumához, a múlt hónapban kiadott Alchemy Of Souls - Part...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS