BEATRICE - Rockmusical a baboskendős legendáról: Ricse, Ricse, Beatrice

Lugosi Lacit a fia alakítja majd, Lugosi Dániel

2017. május 31. (szerda) 09:40 | utoljára módosítva: 2018. január 30. (kedd) 08:13

Novemberben lesz a bemutatója az Újszínházban annak a Ricse, Ricse, Beatrice című rockmusicalnek, amely Nagy Feró és Beatrice legendás történetéről szól. A Falussy Lilla szövegkönyvéből írt kétfelvonásos "rock hórukkot" Bozsogi János rendezi, a zenét pedig maga a Beatrice, illetve a színpadon lévő színészek szolgáltatják majd. A fiatal Ferót Kurkó József színész személyesíti meg, de Feró is megjelenik majd a színpadon, és zenészként/színészként a Beatrice 2015-ben elhunyt gitárosának fia, Lugosi Dániel is szerepel a darabban, aki édesapját, Lugosi Lászlót alakítja.

A történetnek a szórakoztatás és a legendás dalok  (Jerikó, Angyalföld, Nagyvárosi farkas, Motorizált nemzedék, Térden állva, Azok a boldog szép napok stb.) felelevenítése mellett egyfajta korfestés is a célja: hogyan tudott egy zenekar hitelesen és szabadon működni a megfigyelések, letiltások korszakában.

 



"A rockmusical középpontjában Nagy Feró és a Beatrice története áll, amely mostanra már rocktörténeti csemege. Nagy Feró évtizedeken keresztül folyamatosan meg tudott újulni, magas művészi színvonalon valósította meg zenei elképzeléseit. Személyisége alkalmas arra, hogy a magyar hőst, az egyszerű 'nép fiát' tárja a nézők elé, aki öntudatosságával, hitével, tehetségével és született színészi képességeivel mindig átlépett az elé gördített akadályokon.

A múlt rendszerben a Beatrice a titkosszolgálat által megfigyelt együttes volt, a Történeti Hivatal dokumentumainak tanúsága szerint folyamatosan jelentettek koncertjeikről és figyelemmel kísérték a zenekar tagjainak életét. A műben elhangzanak a Beatrice emblematikus dalai, mint a Jerikó, Angyalföld, Nagyvárosi farkas, Motorizált nemzedék, Térden állva, Késő már és természetesen a későbbi slágerek, mint az Azok a boldog szép napok."

 


 
 

"Erdélyből származom, ahogyan Feró is - mondta a Ferót alakító Kurkó József a Demokratának. - 1989-ben, amikor betiltottak mindent, titokban a Beatrice dalai szóltak nálunk is, nagy részüket jól ismertük és szerettük. Nem beszélve az István, a királyról, amit meg kitéve-betéve tudott mindenki.

Visszanézve erre az időszakra, ezért is nagyon-nagy megtiszteltetés ez a feladat. És egyben óriási kihívás: egyrészt Nagy Feró utánozhatatlan karaktere miatt, másrészt mert minden szerepemben, így most is az a fő célom, hogy manír és pluszok nélkül természetes maradjak. És ha a végén Feró csak annyit mond, 'jól van, öcsikém, ez már nagyjából megvan', akkor nagyon boldog leszek – mondja a színész.

Hozzátéve: nem csak a szerepformálás, a dalok megtanulása sem lesz egyszerű feladat, a látszólag könnyűnek tűnő Beatrice-nótákhoz ugyanis rengeteg gyakorlás és megalapozott zenei tudás kell."









FALUSSY LILLA
RICSE, RICSE, BEATRICE
– Rock hórukk két felvonásban –



Szereposztás:
Fiatal NAGY FERÓ – KURKÓ JÓZSEF KRISTÓF
NAGY FERÓ – NAGY FERÓ
KUTYI – Feró szerelme – FARKASHÁZI RÉKA
MIKLÓSKA LAJOS – FEHÉRVÁRI PÉTER
LUGOSI LÁSZLÓ – LUGOSI DÁNIEL
DONÁSZY TIBOR – VASS GYÖRGY
GIDÓFALVI ATTILA – SZAKÁCS TIBOR
NYOMOZÓ – KONCZ GÁBOR
CSURKA – CSURKA LÁSZLÓ
KORDA GYÖRGY – ALMÁSI SÁNDOR
DEÁK BILL GYULA – ifj. JÁSZAI LÁSZLÓ
CSUKA MÓNIKA – GREGOR BERNADETT
ERDŐS PÉTER – INCZE JÓZSEF
KISZ BIZOTTSÁG ELNÖKE – OROSZ CSENGE eh.
NŐ – TIMKÓ ESZTER
HORVÁTH BELÜGYMINISZTER – NAGY ZOLTÁN
Rendőrök, KISZ–titkár, KISZ–tag, Lány I., Lány II., táncosok

Díszlet – Jelmez: Húros Annamária
Zenei vezető: Papp Gyula
Ügyelő: Báhner Péter
Súgó: Ádám Dorottya
Asszisztens, koreográfus: Szelőczey Dóra

RENDEZŐ: BOZSOGI JÁNOS

Bemutató: 2017. november


Újszínház - katt!





 




 

 




A Cseh Tamás Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.


 

Hammer TV

 
TEN - Premier a dallamrocker bandától, az első dal a februári lemezről: Fearless
2021. december 6. (hétfő) 17:02

Here Be Monsters címmel február 18-án jelenik meg a Gary Hughes vezette brit dallamrocker Ten új albuma, a 2018-as Illuminati lemez utódja, első előzetesként pedig a Fearless dallal lehet ismerkedni. A Ten nem is egy, hanem két új albumot készített el a világjárvány okozta kényszerpihenő miatt, de a két lemez között nincs kapcsolat, a Here Be Monsters tehát nem amolyan első rész, hanem egy önálló anyag. A producer maga Gary Hughes volt, a keverést és a maszterelést pedig Dennis Ward végezte, akivel már a 2011-es Stormwarning lemez óta együtt dolgoznak.   www.facebook.com/TenOfficial TEN: Gary Hughes - ének Dann Rosingana - gitár Steve Grocott - gitá Steve McKenna - basszusgitár Darrel Treece-Birch - billentyűs hangszerek + Markus Kullman - dobok (vendég)   TEN - Fearless (a 2022-as Here Be Monsters albumról) TEN - Here Be Monsters (02/18 - Frontiers) 01. Fearless...

OMEGA - 78 éves korában elhunyt a legendás énekes, Kóbor János
OMEGA - 78 éves korában elhunyt a legendás énekes, Kóbor János

78 éves korában rövid betegség után meghalt Kóbor János, Mecky, az Omega frontembere, adta hírül a zenekar. Az énekes pár héttel ezelőtt került kórházba. "Rajongók milliói...

P. MOBIL - A Fábry-show vendégei voltak, nézd meg a videót!
P. MOBIL - A Fábry-show vendégei voltak, nézd meg a videót!

Csütörtökön a Fábry-show vendége volt a P. Mobil, ahol a készülő nagylemezről, a Nyugodjál meg-ről a második előzetes dalt - Nagyon nagy a baj - élőben is előadták. Előtte pedig...

COMEBACK KID - Új dal és klip a Gojira frontemberével: Crossed
COMEBACK KID - Új dal és klip a Gojira frontemberével: Crossed

Heavy Steps címmel január 21-én jelenik meg a melodikus hardcore vonalas kanadai Comeback Kid hetedik albuma, a 2017-es Outsider lemez utódja, harmadik előzetesként pedig azzal a klippel...

TONY MARTIN - Az ex-Sabbath énekes első új dala: As The World Burns
TONY MARTIN - Az ex-Sabbath énekes első új dala: As The World Burns

Thorns címmel január 14-én jelenik meg az ex-Black Sabbath énekes, Tony Martin új albuma, első előzetesként pedig a szöveges videóval kísért As The World Burns dallal lehet ismerkedni....

ESKIMO CALLBOY - Pumpálj velük keményen! Új dal és videoklip: Pump It
ESKIMO CALLBOY - Pumpálj velük keményen! Új dal és videoklip: Pump It

A We Got The Moves című nyári bulihimnuszt - és persze a felejthetetlen Hypa Hypát - most egy új klipes dallal igyekszik megfejelni a Ruhr-vidéki electrocore sikerzenekar, az Eskimo Callboy....

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS