PAIN OF SALVATION - Ragnar távozott, de visszatért Johan Hallgren

Oprimista nyilatkozatokban nincs hiány ezúttal sem

2017. május 1. (hétfő) 14:35

Hiába dicsérte a Pain Of Salvation főnöke, Daniel Gildemlöv a csapatába 2013-ban érkezett izlandi születésű gitáros/énekest, Ragnar Zolberget, a szerelemnek vége, a Pain Of Salvation Ragnar nélkül megy tovább.

Ragnar a Facebook oldalán közölte, hogy kiszállt a zenekarból, amit már 4 éve is megtett egyszer. Daniel azonban akkor visszahívta, együtt írták meg az idén kiadott In The Passing Light Of Day lemezt, de ahogy elkészült az anyag, Daniel ismét elkezdett úgy viselkedni, mint korábban. Ragnar azt írja, hogy 1000 eurót kapott a két éven át tartó munkájáért, ami még az utazási költségeit sem fedezte, és hogy méltánytalannak tartotta a minimálbért, miközben teltházas bulikat adtak a turnén. Amikor mindezt szóvá tette, Daniel kitessékelte a bandából.

 



A Pain Of Salvation nemrég kiadott egy közleményt, reagálva Ragnar posztjára:


"Néhány évnyi közös munka után úgy érzem, eljött egy pont, amikor szükségessé vált, hogy Ragnarral külön utakon folytassuk. Nagyon szomorú ez, mert egy hatalmas énekest és színpadi egyéniséget veszítettünk el vele. Klassz volt együtt megírni az új albumot és nagyon hálás vagyok ezért az időszakért. Mindannyian azok vagyunk. De idővel világossá vált, hogy igazából nem itt van a helye. Zeneileg jól működött a dolog, de ahhoz, hogy egy banda erős és stabil legyen, sok minden más is kell. 

Most nem a bizonytalanság korszaka jön, hanem a tudatos változásé. Van egy remek kiadónk, van remek menedzsmentünk/szervezőnk, és mindenki azt mondta, hogy megértik a döntésünket, maximálisan támogatnak is minket. A meghirdetett bulikat mind meg is tartjuk. Hogyan? Nos, örömmel jelentjük be, hogy Johan Hallgren mától ismét teljes jogú tagként tért vissza a bandába - ezerrel fogunk hasítani előre. Boldogok vagyunk, hogy Johan ismét itt van a fedélzeten, és abban is biztosak vagyunk, hogy ti is tárt karokkal fogadjátok majd őt.

Egy dolgot nagyon várunk: azt hogy többet találkozzunk, gyakrabban próbáljunk, ami annak idején a legfőbb oka volt annak, hogy elkezdtem zenélni. Egy kicsi, elkötelezett törzsre van szükség és hogy ott álljunk az összeizzadt próbateremben, megosztva ezt a lökött álmot. És hogy ezt meg is valósítsuk.

Szóval, egy új fejezet ez a Pain Of Salvation életében, de mégsem az. Történnek sérülések, aztán gyógyulunk és felemelkedünk. És közben folyamatosan hozzuk, amit kell, ez egy ígéret. Reméljük, hogy szeretettel fogtok  támogatni minket ebben. Ragnarnak köszönetet akarunk mondani az együtt töltött jó évekért és a legjobbakat kívánjuk neki a jövőben. És még egyszer: ismét üdvözöljük Johant a családban!

Béke, Daniel és a Pain Of Salvation."


Johan Hallgren, a 2011-ben kiszállt gitáros/énekes:

"Már amikor kiszálltam a csapatból, akkor is azt éreztem, hogy valójában vissza akarok jönni. Ez pokoli jó móka és tiszta erőből vetem bele magam, jöjjön aminek jönnie kell! Ígéretet tettem magamnak, hogy minden várakozást felül fogok múlni. Ehhez nagyon értek, jó vagyok benne. Mi több, nagyon hiányoztak is mindannyian - ez egy csodás brigád!"
 

 


 

Hammer TV

 
TEN - Premier a dallamrocker bandától, az első dal a februári lemezről: Fearless
2021. december 6. (hétfő) 17:02

Here Be Monsters címmel február 18-án jelenik meg a Gary Hughes vezette brit dallamrocker Ten új albuma, a 2018-as Illuminati lemez utódja, első előzetesként pedig a Fearless dallal lehet ismerkedni. A Ten nem is egy, hanem két új albumot készített el a világjárvány okozta kényszerpihenő miatt, de a két lemez között nincs kapcsolat, a Here Be Monsters tehát nem amolyan első rész, hanem egy önálló anyag. A producer maga Gary Hughes volt, a keverést és a maszterelést pedig Dennis Ward végezte, akivel már a 2011-es Stormwarning lemez óta együtt dolgoznak.   www.facebook.com/TenOfficial TEN: Gary Hughes - ének Dann Rosingana - gitár Steve Grocott - gitá Steve McKenna - basszusgitár Darrel Treece-Birch - billentyűs hangszerek + Markus Kullman - dobok (vendég)   TEN - Fearless (a 2022-as Here Be Monsters albumról) TEN - Here Be Monsters (02/18 - Frontiers) 01. Fearless...

OMEGA - 78 éves korában elhunyt a legendás énekes, Kóbor János
OMEGA - 78 éves korában elhunyt a legendás énekes, Kóbor János

78 éves korában rövid betegség után meghalt Kóbor János, Mecky, az Omega frontembere, adta hírül a zenekar. Az énekes pár héttel ezelőtt került kórházba. "Rajongók milliói...

P. MOBIL - A Fábry-show vendégei voltak, nézd meg a videót!
P. MOBIL - A Fábry-show vendégei voltak, nézd meg a videót!

Csütörtökön a Fábry-show vendége volt a P. Mobil, ahol a készülő nagylemezről, a Nyugodjál meg-ről a második előzetes dalt - Nagyon nagy a baj - élőben is előadták. Előtte pedig...

COMEBACK KID - Új dal és klip a Gojira frontemberével: Crossed
COMEBACK KID - Új dal és klip a Gojira frontemberével: Crossed

Heavy Steps címmel január 21-én jelenik meg a melodikus hardcore vonalas kanadai Comeback Kid hetedik albuma, a 2017-es Outsider lemez utódja, harmadik előzetesként pedig azzal a klippel...

TONY MARTIN - Az ex-Sabbath énekes első új dala: As The World Burns
TONY MARTIN - Az ex-Sabbath énekes első új dala: As The World Burns

Thorns címmel január 14-én jelenik meg az ex-Black Sabbath énekes, Tony Martin új albuma, első előzetesként pedig a szöveges videóval kísért As The World Burns dallal lehet ismerkedni....

ESKIMO CALLBOY - Pumpálj velük keményen! Új dal és videoklip: Pump It
ESKIMO CALLBOY - Pumpálj velük keményen! Új dal és videoklip: Pump It

A We Got The Moves című nyári bulihimnuszt - és persze a felejthetetlen Hypa Hypát - most egy új klipes dallal igyekszik megfejelni a Ruhr-vidéki electrocore sikerzenekar, az Eskimo Callboy....

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS