ENTER THE VOID - Új EP a budapesti death/doom/sludge csapattól

Következő koncert: április 21., Dürer Pince

2017. április 14. (péntek) 10:13

Tavaly tavasszal egy Cure For Ulcerated Wounds című 6 tételes EP-vel mutatkozott be egy ismerős arcokkal teli régi/új budapesti banda, a death, doom, sludge vonalas Enter The Void, most pedig itt a folytatás, egy 3 dalos EP, az Inner Struggle. Ismerkedj meg vele!

 



Enter The Void a Facebookon


"Végtelen forgás ez, a részek sosem állhatnak össze – talán kevesen vannak, akiknek mindez nem jutott még eszébe a bennünket körülvevő világot szemlélve. Olykor úgy tűnik, hogy kint és bent, közel s távol csak a rendezetlenség és a zűrzavar uralkodik, az apró 'részek', amelyekből összeáll az életnek nevezett valami, mintha nem akarnának a helyükre kerülni.

De ahogy a hazai underground színtér ismert csapatainak (az egykori Dawncore, Penalty Kick és Blood Is Fire, illetve Nadir, Sepoq és Elektrik Wale; utóbbi három banda a jövőben is töretlenül, változatlan felállásban működik majd) tagjaiból verbuválódott Enter The Void az elejétől fogva vallja: az élet mindig, minden körülmények között utat talál magának. Erről szól a zenekar második kislemezének, az Inner Strugglesnak a három szerzeménye (a bevezető mondat egy, a Dried Out szövegéből kiragadott részlet).



Az Inner Struggles EP érettebb, összetettebb anyag az elődjénél, a tavaly megjelent Cure For Ulcerated Woundsnál. A zenekar mélyebbre ásott, és az eredmény egy súlyosabb, sötétebb 'dalcsokor' lett, amely még alaposabb betekintést enged a formáció zenei világába.


Az anyag – az előzőhöz hasonló módon – letölthető az Enter The Void Bandcamp oldaláról és hamarosan valamennyi ismert zenemegosztó oldalon elérhető lesz.



ENTER THE VOID - Inner Struggle EP (2017)






 

 

 

 

Hammer TV

 
PRAYING MANTIS - Januárban jön a Katharsis album, az első dal: Cry For The Nations
2021. november 28. (vasárnap) 17:20

Katharsis címmel január 28-án egy új stúdióalbummal jelentkezik a Brit Heavy Metal Új Hullámának egyik karakteres csapata, a Praying Mantis. A brit hard rockerek legutóbbi lemeze a 2019-es Gravity volt, az utódjának első előzetese pedig a videóval kísért Cry For The Nations dal. A Katharsis anyagot ugyanaz a felállás készítette, mint két elődjét, azaz John 'Jaycee' Cuijpers énekes és Hans in 't Zandt dobos megtalálta a helyét a bandában. A Troy tesók által eredetileg 1973-ban alapított banda első hivatalos felvétele, a kiváló Captured City dal 1980 februárjában jelent meg azon a legendás Metal For Muthas válogatáson, amelyen két korai Iron Maiden felvétel mellett az Angel Witch és a Samson is szerepelt. Az akkori brit pályatársaknál melodikusabb és epikusabb zenét játszó Praying Mantis bemutatkozó albuma 1981-ben jött ki Time Tells No Lies címmel. A '90-es években főként Japánban voltak sikeresek, akkoriban...

BLOOD SPORT - Régisulis speed metal Finnországból, itt az első EP
BLOOD SPORT - Régisulis speed metal Finnországból, itt az első EP

Ha szereted az olyan régisulis finn bandákat, mint a Ranger, a Speedtrap vagy a Satan's Fall, akkor érdemes megismerkedned a Blood Sport bemutatkozó EP-jével. A finn formációt mindössze...

INHALE ME - Érzelmi hullámvasút, új EP a budapesti modern metalosoktól: Cursed
INHALE ME - Érzelmi hullámvasút, új EP a budapesti modern metalosoktól: Cursed

Cursed címmel egy 4 dalt tartalmazó EP-vel jelentkezett a modern metalos budapesti Inhale Me. A borító egy brit tetováló, Craig Dobson (Daggers for Teeth) munkája, a felvételek pedig Tóth...

SION - Teljes album és mellé új videó Howard Jones és Jared Dines közös projektjétől
SION - Teljes album és mellé új videó Howard Jones és Jared Dines közös projektjétől

Azt már az év eleje óta tudjuk, hogy Sion névre hallgat az az új projekt, amelyben az ex-Killswitch Engage frontember, Howard Jones (Light The Torch) fogott össze a metalos youtuberrel, Jared...

CYNIC - Az új album mellé egy új klip is érkezett: Diamond Light Body
CYNIC - Az új album mellé egy új klip is érkezett: Diamond Light Body

Ascension Codes  címmel pénteken jelent meg a prog metal vonalon legendás Cynic új albuma, a Diamond Light Body dalhoz pedig egy videó is született. A csapat legutóbbi lemeze a...

SHAPE OF DESPAIR - Hét év után új album a finn doom császároktól, az első dal: Reflection In Slow Time
SHAPE OF DESPAIR - Hét év után új album a finn doom császároktól, az első dal: Reflection In Slow Time

Hét év után új albummal jelentkezik az atmoszférikus, funeral doom vonalon jól ismert finn Shape Of Despair. A 2015-ös Monotony Fields utódja, az ötödik Shape Of Despair album február...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS