LIV SIN - Gót metal nótává alakított egy ma már klasszikus fémhimnuszt a 69 Eyes énekesével

Április végén jelenik meg az első Liv Sin album

2017. március 24. (péntek) 14:59 | utoljára módosítva: 2017. március 24. (péntek) 15:04

A 2015 novemberében feloszlatott svéd hard rocker Sister Sin énekesnője számára sosem volt kétséges, hogy a pályán marad, így aztán január közepén bemutathattuk Liv "Sin" Jagrell első kislemezdalát, a Let Me Out-ot, majd jött egy közös nóta a Destruction vezér Schmierrel, a legfrissebb lemezelőzetes nóta pedig egy feldolgozás a Rob Halford vezette Fight 1994-es bemutatkozó albumáról. Az Immortal Sin dalban Liv vendége a The 69 Eyes énekese, Jyrki 69.

A bemutatkozó Liv Sin album Follow Me címmel jön majd ki április 28-án. A lemez egyik producere a U.D.O. basszusgitárosa, Fitty Weinhold volt, a másik pedig Stefan Kaufmann (ex-Accept, U.D.O.).

 



www.facebook.com/livsinmusic


"Fel sem merült bennem, hogy felhagyjak az énekléssel. A színpadért és a rajongókért élek. Ma is hiányzik a Sister Sin, de izgatottan dolgozom a saját projektemen, és azt megígérhetem, hogy nem valami lágy pop-rock lesz a lemezemen. A Liv Sin metal deluxe lesz, mert én ilyen vagyok!"

 

LIV SIN feat. Jyrki 69 - Immortal Sin (Fight, a 2017-es Follow Me albumról)

 


LIV SIN feat. Schmier - Killing Ourselves To Live (a 2017-es Follow Me albumról)

 


LIV SIN - Let Me Out (a 2017-es Follow Me albumhoz)

 




 
 








LIV SIN - Follow Me
(04/28 - Despotz Records)

01. The Fall
02. Hypocrite
03. Let Me Out
04. Black Souls
05. Godless Utopia
06. Endless Roads
07. Killing Ourselves To Live (feat. Schmier)
08. I'm Your Sin
09. Emperor Of Chaos
10. Immortal Sin (Fight - feat. Jyrki 69)
11. The Beast Inside
















 

Hammer TV

 
P. MOBIL - A Fábry-show vendégei voltak, nézd meg a videót!
2021. december 4. (szombat) 09:32

Csütörtökön a Fábry-show vendége volt a P. Mobil, ahol a készülő nagylemezről, a Nyugodjál meg-ről a második előzetes dalt - Nagyon nagy a baj - élőben is előadták. Előtte pedig Schuster Lórival beszélgetett Fábry Sándor. És már az indítás remek volt... Fábry Sándor: "...A zacskós tejet már beadtuk, mint hungarikumot. Szeretnénk téged is beadni, mert úgy vagy rock-ikon, zenekarvezető, hogy se nem énekelsz, se nem zenélsz. És mégis... Ez a világon egyedülálló." Lóri: "...Annak idején, az Országos Rendező Iroda és más egyéb cégek azt mondták, hogy szervező csak az lehet, aki a zenekar tagja. Mert a szervező vagy a menedzser, az egy rohadt kapitalista ármány. Az kizsákmányolja a zenészeket... Így aztán levizsgáztam kongából..." A P. Mobil ma este Gyöngyösön játszik, az idei év utolsó Mobil-koncertje pedig a klubjukban lesz, az Analogban december 11-én. És még egy hír, már vinylverzióban is...

COMEBACK KID - Új dal és klip a Gojira frontemberével: Crossed
COMEBACK KID - Új dal és klip a Gojira frontemberével: Crossed

Heavy Steps címmel január 21-én jelenik meg a melodikus hardcore vonalas kanadai Comeback Kid hetedik albuma, a 2017-es Outsider lemez utódja, harmadik előzetesként pedig azzal a klippel...

TONY MARTIN - Az ex-Sabbath énekes első új dala: As The World Burns
TONY MARTIN - Az ex-Sabbath énekes első új dala: As The World Burns

Thorns címmel január 14-én jelenik meg az ex-Black Sabbath énekes, Tony Martin új albuma, első előzetesként pedig a szöveges videóval kísért As The World Burns dallal lehet ismerkedni....

ESKIMO CALLBOY - Pumpálj velük keményen! Új dal és videoklip: Pump It
ESKIMO CALLBOY - Pumpálj velük keményen! Új dal és videoklip: Pump It

A We Got The Moves című nyári bulihimnuszt - és persze a felejthetetlen Hypa Hypát - most egy új klipes dallal igyekszik megfejelni a Ruhr-vidéki electrocore sikerzenekar, az Eskimo Callboy....

DYNAZTY - Itt a második dal a svédek tavasszal érkező új albumáról: Power Of Will
DYNAZTY - Itt a második dal a svédek tavasszal érkező új albumáról: Power Of Will

2022 április 8-án jelenik meg a modern melodikus metalt játszó svéd Dynazty nyolcadik albuma, a tavalyi The Dark Delight lemez utódja, második előzetesként pedig már itt is van...

SCYTHICON - Az új hazai death metal banda második dala: Whitehell
SCYTHICON - Az új hazai death metal banda második dala: Whitehell

Az még nyári hír volt, hogy befejezte első lemezének munkálatait a Scythicon zenekar, és be is mutattuk a Casus Belli lemez első előzetes dalát, a The Future Tomorrowt, most pedig itt a...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS