FISH! - Új klip a party-rockerektől: Számolj hármat

Március 26., vasárnap - A ráadásbulira is elment már a jegyek kétharmada

2017. március 21. (kedd) 15:34 | utoljára módosítva: 2018. január 30. (kedd) 06:08

A party-rocker Fish! szombati (március 25. - A38) koncertjére már jó ideje nem lehet jegyet kapni, de már a vasárnapi ráadásnapra is elment a jegyek kétharmada. Ennek örömére itt a banda új klipje, a Számolj hármat.

Az Idő van "újrajátszó koncert" megünnepli a hihetetlenül sikeres album első születésnapját, a zenekar faltól falig eltolja a lemezt, utána pedig a legnagyobb slágereket zúzzák el a második felvonásban.
 


www.facebook.com/fishzenekar


"A Fish! zenekar tavaly szintén az A38-on mutatta be diszkográfiája legfrissebb darabját, az Idő van lemezt, amely megdöntötte a Deezer hazai albumhallgatási rekordját. Elővételben el is kelt az összes jegy a lemezbemutatóra, miközben a korong egyik sikernótáját, a Ne is figyelj rám dalt rongyosra játszottak a rádiók.

Idén a Halak rádupláznak a jóra, s mivel a március 25-i koncertjükre már nem lehet jegyet kapni, így másnap is maradnak a Hajón, és pontosan egy évvel a lemezbemutató után még egy bulit tartanak. Az Idő van újrajátszó koncert megünnepli a hihetetlenül sikeres album első születésnapját, a zenekar faltól falig eltolja a lemezt, utána pedig a legnagyobb slágereket zúzzák el a második felvonásban.



'Lehet, hogy nem ez lett a legkerekebb lemezünk, de az biztos, hogy a legfontosabb. Szombaton egy igazán alapos Fish! koncert lesz pár ritkasággal, vasárnap pedig az Idő van megjelenését ünnepeljük, emellett kíméletlen slágerparádé is várható aznap, és a másnapratekintettel kicsit korábban is kezdünk. Szombaton NB barátunk lép fel előttünk, akivel egyébként egy közös dalon dolgozunk, amit hamarosan meg is mutatunk a közönségnek.'

Tavaly ilyenkor még csak sejthető volt, mostanra viszont 100%-ig biztossá vált, hogy a 2016-os év igazi diadalmenet volt a Fish! számára. A márciusi koncert csak a kezdet volt; tavasztól télig bejárták az országot a klub- és fesztiválturnéjuk során, hatalmas tömegek és rengetegszer teltház előtt játszottak a lelkes és hűséges közönségnek.

November 11-én az Akvárium Klub NagyHallját töltötték csordultig rajongókkal, a koncert előtti bő hétben már keresve sem lehetett jegyet találni a Useme-vel és a Sunsettel kiegészült estére. Decemberben debütált klipjüket is itt forgatták a Kockás inges lányok dalhoz.
 



 


Az új és régi rajongók lelkesedése mellett nem maradtak el a szakmai elismerések sem: Comet és Fonogram-díjra is esélyesekként pályázhattak legjobb videó, illetve legjobb dal kategóriákban, a Petőfi zenei díjátadóról pedig az év producerének járó kitüntetést vitték haza."

Jegyek a második estére március 26-ra - katt ide!

Ha újrahallgatnád a lemezt:
Deezer
iTunes
Spotify
 
 



 




A Cseh Tamás Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.


 

Hammer TV

 
GOJIRA - A következő lemez újra keményebb lesz?
2021. november 30. (kedd) 09:40

A 2022 elején startoló Európa-turné keretében Budapestre is eljön majd a Gojira. Az áprilisban megjelent Fortitude lemezük még a pandémia előtt íródott, Joe Duplantier frontember pedig már az utódjáról is szót ejtett a Revolvernek. "Mario totál be van pörögve - mondta a tesójáról, a Gojira dobosáról. - Éjjel-nappal nyomatja nekem az új dobtémáit, én meg mindig azt mondom neki: 'Várj, várj, várj csak, hadd emésszem már meg, amit legutóbb megnézegettünk'. A Fortitude iránti amolyan tiszteletből most még nem akarok egy új albumra gondolni, hiszen hamarosan Európa-turnéra indulunk, és az lesz az egyik legnagyobb turné, amit valaha is csináltunk. Szóval nagyon arra koncentrálok most. Egy dolgot azonban el kell mondanom. Bármennyire is értékelem a dallamokat és a Gojirán belül az új hangzások meg az új hangszínek felfedezését, a szívem mélyén ma is death metalos vagyok, ahogy Mario is. És miután összehoztuk ezt az...

AD INFINITUM - Klip született a zenekar kedvenc dalához: Inferno
AD INFINITUM - Klip született a zenekar kedvenc dalához: Inferno

Chapter I: Monarchy címmel még 2020 tavaszán jött ki a debütáló albuma annak a szimfo-metal csapatnak, az Ad Infinitumnak, amely eredetileg a Rage Of Light éléről ismert svájci...

NEW HORIZON - Himnikus északi power metal Erikkel és Jonával a H.E.A.T.-ből: We Unite
NEW HORIZON - Himnikus északi power metal Erikkel és Jonával a H.E.A.T.-ből: We Unite

Egy New Horizon névre hallgató új power metal projektben fogott össze a H.E.A.T. billentyűse/dalszerzője, a multihangszeres Jona Tee, valamint a csapatból egy éve távozó Erik Grönwall...

THREE DAYS GRACE - Klippel az első dal a májusi albumról: So Called Life
THREE DAYS GRACE - Klippel az első dal a májusi albumról: So Called Life

Explosions címmel május 6-án jelenik meg a kanadai Three Days Grace hetedik albuma, a 2018-as Outsider lemez utódja, első előzetesként pedig már lehet ismerkedni a So Called Life dalukkal....

RUDÁN JOE - Jön az új album, szöveges videóval a harmadik dal: Egy új világ reggelén
RUDÁN JOE - Jön az új album, szöveges videóval a harmadik dal: Egy új világ reggelén

Feketén fehéren címmel érkezik Rudán Joe új albuma december 3-án. A korábban többek között a Pokolgép, a P. Mobil és a Dinamit élén álló legendás énekes új lemezén 12 friss...

LORDS OF BLACK - Klippremier a Rainbow énekes csapatától: Maker Of Nothingness
LORDS OF BLACK - Klippremier a Rainbow énekes csapatától: Maker Of Nothingness

Új videoklip érkezett a Ronnie Romero énekes (Rainbow, Sunstorm, Vandenberg, The Ferrymen stb.) vezette Lords Of Black ötödik albumához, a múlt hónapban kiadott Alchemy Of Souls - Part...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS