WALL OF SLEEP - Új verzióban egy ismert dal, már Bátky Zoli hangjával

Élő bemutatkozás: május 26., Showbarlang

2017. március 9. (csütörtök) 09:06

Még január végén derült ki, hogy a Wall Of Sleep új frontembere Bátky Zoltán lett, a 2001-ben alakult doom csapat új felállása pedig május 26-án mutatkozik be a Showbarlangban.

A Stonehenge, a Wendigo, az At Night I Fly, és az After Crying éléről is ismert BZ-vel a Wall Of Sleep most közzétette a 2014-es No Quarter Given albumon szerepelt Burst Into Flames nóta 2017-es verzióját.
Szöveges klip is készült hozzá, ismerkedj meg vele!

 



www.facebook.com/wallofsleep


A májusi koncert Facebook oldala



A Wall Of Sleep első három nagylemezén még Holdampf Gábor énekelt, akivel a Wall Of Sleep vezér Füleki Sándor gitáros előtte a Moodban játszott együtt, a negyedik és ötödik album pedig már Cselényi Csabával készült. Az új felállás, Bátky Zolival, májusban lép majd először színpadra.



 

"Ha mindenáron kell közös pontot találni a május 26-i estében, az legyen a doom, de ez is inkább hangulatban, mint egyértelmű zenei stílusban értendő.

A Wall Of Sleep ezt a zenei világot tágítja egyre szélesebbre, míg a Nadir és a Clue két különböző oldalról közelít ehhez. A Wall Of Sleep nemrég találta meg új énekesét Bátky Zoltán (BZ) személyében, akivel az eddigi hagyományok megtartása mellett még szerteágazóbb irányokba kalandozik a csapat.

A Nadir ez alkalommal mutatja be The Sixth Extinction című lemezét, míg a Clue eddigi kislemezeiről és tavaly megjelent első albumáról szemezgetve nyitja az estét."

 

WALL OF SLEEP - Burst Into Flames (szöveges videó, 2017-es verzió BZ-vel

 
 

Hammer TV

 
ESKIMO CALLBOY - Pumpálj velük keményen! Új dal és videoklip: Pump It
2021. december 3. (péntek) 18:41

A We Got The Moves című nyári bulihimnuszt - és persze a felejthetetlen Hypa Hypát - most egy új klipes dallal igyekszik megfejelni a Ruhr-vidéki electrocore sikerzenekar, az Eskimo Callboy. Kevin Ratajczak énekes: "Ez barátaink, egy hihetetlen utazás kezdetét jelenti a testetek és a lelketek számára! Hallgassátok meg az új dalunkat, tegyétek a napi rutinotok részévé, és érezzétek, ahogy testileg és lelkileg is fejlődni fogtok! Pumpáljátok hangosan, pumpáljátok keményen, érezzétek át az igazi Eskimo Callboy testkultúra szellemét!" Január 12-én a Barba Negrában játszanak, ha minden jól megy... A buli persze már rég teltházas, de ha nagyon akarsz pumpálni velük, talán eladó jegyet még találsz az esemény oldalán.   www.facebook.com/eskimocallboy  

DYNAZTY - Itt a második dal a svédek tavasszal érkező új albumáról: Power Of Will
DYNAZTY - Itt a második dal a svédek tavasszal érkező új albumáról: Power Of Will

2022 április 8-án jelenik meg a modern melodikus metalt játszó svéd Dynazty nyolcadik albuma, a tavalyi The Dark Delight lemez utódja, második előzetesként pedig már itt is van...

SCYTHICON - Az új hazai death metal banda második dala: Whitehell
SCYTHICON - Az új hazai death metal banda második dala: Whitehell

Az még nyári hír volt, hogy befejezte első lemezének munkálatait a Scythicon zenekar, és be is mutattuk a Casus Belli lemez első előzetes dalát, a The Future Tomorrowt, most pedig itt a...

AMORPHIS - Hivatalos klippel a februári lemez első dala: The Moon
AMORPHIS - Hivatalos klippel a februári lemez első dala: The Moon

Halo címmel február 11-én jelenik meg az új Amorphis album, a 2018-as Queen Of Time lemez utódja, a finnek tizennegyedik albumának első előzeteseként pedig már lehet is barátkozni a The...

BLIND GUARDIAN - Ősszel jön az új album, videoklippel egy friss szám: Deliver Us From Evil
BLIND GUARDIAN - Ősszel jön az új album, videoklippel egy friss szám: Deliver Us From Evil

Még a nyáron írtunk arról, hogy befejezte új albumának munkálatait a Blind Guardian, most pedig már itt is van egy vadonatúj daluk, a Deliver Us From Evil. Ez az új szám ízelítő a...

FIT FOR AN AUTOPSY - Januárban érkezik az új album, klippel a harmadik dal: In Shadows
FIT FOR AN AUTOPSY - Januárban érkezik az új album, klippel a harmadik dal: In Shadows

Tavaly februárban, még a pandémia-őrület előtt Budapesten is bemutatta ötödik lemezét az amerikai deathcore fogat, a Fit For An Autopsy. A 2019-es The Sea Of Tragic Beasts lemez...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS