ALLSUCKALL - Vadonatúj dal az egri power rockerektől: A végét megírták

Álszakállék májusra tervezik az első nagylemezt

2017. március 1. (szerda) 14:12 | utoljára módosítva: 2018. január 30. (kedd) 05:40

A tavaly egy 3 tételes EP-vel bemutatkozó egri power rocker AllSuckAll jelenleg a Road vendégeként koncertezik országszerte, az első albumuk pedig májusra várható. Ennek előzeteseként máris megismerkedhetsz egy új nótájukkal, a szöveges videóval kísért A végét megírták dallal.
 


www.facebook.com/allsuckall



"Pontosan egy éve hangzott el először, hogy 'Színpadon az Álszakáll zenekar Egerből!!!' Kereken egy éve annak, hogy megálmodtunk valamit, ami lassan teljesülni látszik! A tavaly őszi turné után, amit a Road előzenekaraként csináltunk végig, úgy döntöttünk, hogy a 2017-es évet azzal kezdjük, hogy egy nagylemezzel örvendeztetünk meg benneteket!

A lemezünk előreláthatóan májusra várható és már fel is vettünk egy dalt. Ezt az album beharangozójának szánjuk és készült hozzá egy szöveges videó is. Magyar Dániel barátunk készítette a videót, amit ezúton is köszönünk neki! Nézzétek, hallgassátok, szeressétek és keressetek minket minden fórumon!

Az AllSuckAll zenekar jelenleg is úton van; találkozhattok velünk a múlt hétvégén startolt 2017-es Túlzó Kámfor Tour állomásain a Road zenekar előtt!" - Az igazi Álszakáll.



ALLSUCKALL - A végét megírták (a 2017-es album előzeteseként)








ALLSUCKALL - Ott dübörög benned (a 2016-es EP-hez)




ALLSUCKALL - Megáll a szél (a 2016-es EP-hez)




ALLSUCKALL - Ha megint akarnék (a 2016-os EP-ről)





A Cseh Tamás Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.


 

Hammer TV

 
TEN - Premier a dallamrocker bandától, az első dal a februári lemezről: Fearless
2021. december 6. (hétfő) 17:02

Here Be Monsters címmel február 18-án jelenik meg a Gary Hughes vezette brit dallamrocker Ten új albuma, a 2018-as Illuminati lemez utódja, első előzetesként pedig a Fearless dallal lehet ismerkedni. A Ten nem is egy, hanem két új albumot készített el a világjárvány okozta kényszerpihenő miatt, de a két lemez között nincs kapcsolat, a Here Be Monsters tehát nem amolyan első rész, hanem egy önálló anyag. A producer maga Gary Hughes volt, a keverést és a maszterelést pedig Dennis Ward végezte, akivel már a 2011-es Stormwarning lemez óta együtt dolgoznak.   www.facebook.com/TenOfficial TEN: Gary Hughes - ének Dann Rosingana - gitár Steve Grocott - gitá Steve McKenna - basszusgitár Darrel Treece-Birch - billentyűs hangszerek + Markus Kullman - dobok (vendég)   TEN - Fearless (a 2022-as Here Be Monsters albumról) TEN - Here Be Monsters (02/18 - Frontiers) 01. Fearless...

OMEGA - 78 éves korában elhunyt a legendás énekes, Kóbor János
OMEGA - 78 éves korában elhunyt a legendás énekes, Kóbor János

78 éves korában rövid betegség után meghalt Kóbor János, Mecky, az Omega frontembere, adta hírül a zenekar. Az énekes pár héttel ezelőtt került kórházba. "Rajongók milliói...

P. MOBIL - A Fábry-show vendégei voltak, nézd meg a videót!
P. MOBIL - A Fábry-show vendégei voltak, nézd meg a videót!

Csütörtökön a Fábry-show vendége volt a P. Mobil, ahol a készülő nagylemezről, a Nyugodjál meg-ről a második előzetes dalt - Nagyon nagy a baj - élőben is előadták. Előtte pedig...

COMEBACK KID - Új dal és klip a Gojira frontemberével: Crossed
COMEBACK KID - Új dal és klip a Gojira frontemberével: Crossed

Heavy Steps címmel január 21-én jelenik meg a melodikus hardcore vonalas kanadai Comeback Kid hetedik albuma, a 2017-es Outsider lemez utódja, harmadik előzetesként pedig azzal a klippel...

TONY MARTIN - Az ex-Sabbath énekes első új dala: As The World Burns
TONY MARTIN - Az ex-Sabbath énekes első új dala: As The World Burns

Thorns címmel január 14-én jelenik meg az ex-Black Sabbath énekes, Tony Martin új albuma, első előzetesként pedig a szöveges videóval kísért As The World Burns dallal lehet ismerkedni....

ESKIMO CALLBOY - Pumpálj velük keményen! Új dal és videoklip: Pump It
ESKIMO CALLBOY - Pumpálj velük keményen! Új dal és videoklip: Pump It

A We Got The Moves című nyári bulihimnuszt - és persze a felejthetetlen Hypa Hypát - most egy új klipes dallal igyekszik megfejelni a Ruhr-vidéki electrocore sikerzenekar, az Eskimo Callboy....

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS