SAMHAINFEST - Pénteken a Kvltban két orosz, egy lengyel és két hazai csapattal

Fantasy & folk minifesztivál

2016. október 31. (hétfő) 10:58

Két orosz és egy lengyel csapat játszik november 4-én a Kvlt színpadán, a SamhainFest elnevezésű fantasy & folk minifesztivál hazai fellépői: Eravistae (Eluveitie tribute), NoamutheN. A rendezvény szervezője az Old Buso Productions.

 



SamhainFest a Facebookon


"Samhain idején elhalványulnak a világok közti határok, az ősi mágia pedig pogány muzsika képében születik újjá november 4-én a budapesti Kvlt színpadán. Az Old Buso Productions első koncertje 3 külföldi és 2 hazai zenekar közreműködésével igazi fantasy & folk minifesztivál lesz mindössze 1500 forintért!

Az idei SamhainFestet a fiatal, fővárosi Eluveitie tribute zenekar, az Eravistae nyitja, akik tavaszi indulásuk óta immár többször bizonyították elhivatottságukat a modern vonalas kelta folk metal és annak zászlóvivői irányába. Ezúttal is nagyszerű bemelegítésre számíthatunk!

A felvezetés után Magyarországon debütál az itthon kevéssé ismert, de hazájában, Oroszországban nagy népszerűségnek örvendő Woodscream. Hegedűvel dúsított folk metaljukban kitűnően ötvözik a szláv és nyugat-európai, kelta melódiákat, ebből kaphat ízelítőt ezúttal a hazai közönség.

A szentpéterváriak táncra perdítő témái után epikus zúzás következik. Az est második magyar fellépője a fantasy tematikára építkező szimfonikus extrém metalos NoamutheN lesz, akik nemrégiben megjelent első nagylemezük, a The Beginning bemutatójával érkeznek a SamhainFestre.

Az est egyik headlinere a márciusi teltházas bulija után ezúttal új setlisttel érkező moszkvai Kalevala lesz!

A keleti szláv és finnségi népzene, dallamos metal és elbűvölő női ének keveréke egyszer már elvarázsolta a hazai közönséget – ha legutóbb ott voltál, azért; ha akkor kimaradt, azért lesz érdemes megnézni a csapatot!

Másik headlinerként pedig büszkén jelentjük be a lengyel Percivalt, akik ezúttal egy exkluzív akusztikus műsorral látogatnak fővárosunkba!


 

PERCIVAL - The Trail, Silver For Monsters, Lazare


 

Ki ne ismerné a Witcher-sorozatot, melynek legutóbbi videojátéka 2015-ben elnyerte az Év Játéka címet? A díjnyertes műnek a nagyszerű játékélményén túl a zenéje is kitűnő, a dalok túlnyomó többsége pedig a Percival muzsikusainak szerzeménye. E bulin Lengyelországon kívül első alkalommal fog élőben felhangzani a The Witcher live-szett!

A közönség pedig a koncertek közti szünetben sem fog unatkozni: a merch-pultban a zenekarok cuccain túl a Lightning Dark , Suzanne Monster és Phoenix design fantasy ihletésű kézművestermékei is jelen lesznek, így a CD-k és pólók vásárlásán túl ékszerek, ruhák, kiegészítők beszerzésére is lesz lehetőség.

A SamhainFestre elővételben speciális módon, kizárólag a november 3-i Witcher Night rendezvényen lehet majd jegyet vásárolni a Barcraft 2 esport bárban (VI. ker., Bajcsy-Zsilinszky út 59.). Minden jegyvásárló ingyenes kóstolót kap a bár új italából, melyet a Witcher III elixírjei ihlettek, ráadásul az első 50 vásárló Witcher-farkasfejmedált kap ajándékba koncertbelépője mellé!

Ráadásul a Witcher Night egy komplex felvezetőrendezvény lesz, hiszen egyszerre lesz a Percival zenekar közönségtalálkozója és a Witcher-fanok találkozója is. Természetesen másnap a koncert helyszínén is lesz lehetőség jegyvásárlásra!"

A SamhainFest 2016 tervezett menetrendje:


19.00 - kapunyitás
19.30 - Eravistae
20.15 - Woodscream (RUS)
21.10 - NoamutheN
22.05 - Kalevala (RUS)
23.20 - Percival (PL)


(A rendezvények házigazdája az Old Buso Productions, támogatója a BarCraft csapata, promóciós partnere a Folk Metal Hungary és a HammerTime Cafe. A grafikákért köszönet az Autumnwind Designnak és a Nergal-Artnak!)

 

 

Hammer TV

 
TEN - Premier a dallamrocker bandától, az első dal a februári lemezről: Fearless
2021. december 6. (hétfő) 17:02

Here Be Monsters címmel február 18-án jelenik meg a Gary Hughes vezette brit dallamrocker Ten új albuma, a 2018-as Illuminati lemez utódja, első előzetesként pedig a Fearless dallal lehet ismerkedni. A Ten nem is egy, hanem két új albumot készített el a világjárvány okozta kényszerpihenő miatt, de a két lemez között nincs kapcsolat, a Here Be Monsters tehát nem amolyan első rész, hanem egy önálló anyag. A producer maga Gary Hughes volt, a keverést és a maszterelést pedig Dennis Ward végezte, akivel már a 2011-es Stormwarning lemez óta együtt dolgoznak.   www.facebook.com/TenOfficial TEN: Gary Hughes - ének Dann Rosingana - gitár Steve Grocott - gitá Steve McKenna - basszusgitár Darrel Treece-Birch - billentyűs hangszerek + Markus Kullman - dobok (vendég)   TEN - Fearless (a 2022-as Here Be Monsters albumról) TEN - Here Be Monsters (02/18 - Frontiers) 01. Fearless...

OMEGA - 78 éves korában elhunyt a legendás énekes, Kóbor János
OMEGA - 78 éves korában elhunyt a legendás énekes, Kóbor János

78 éves korában rövid betegség után meghalt Kóbor János, Mecky, az Omega frontembere, adta hírül a zenekar. Az énekes pár héttel ezelőtt került kórházba. "Rajongók milliói...

P. MOBIL - A Fábry-show vendégei voltak, nézd meg a videót!
P. MOBIL - A Fábry-show vendégei voltak, nézd meg a videót!

Csütörtökön a Fábry-show vendége volt a P. Mobil, ahol a készülő nagylemezről, a Nyugodjál meg-ről a második előzetes dalt - Nagyon nagy a baj - élőben is előadták. Előtte pedig...

COMEBACK KID - Új dal és klip a Gojira frontemberével: Crossed
COMEBACK KID - Új dal és klip a Gojira frontemberével: Crossed

Heavy Steps címmel január 21-én jelenik meg a melodikus hardcore vonalas kanadai Comeback Kid hetedik albuma, a 2017-es Outsider lemez utódja, harmadik előzetesként pedig azzal a klippel...

TONY MARTIN - Az ex-Sabbath énekes első új dala: As The World Burns
TONY MARTIN - Az ex-Sabbath énekes első új dala: As The World Burns

Thorns címmel január 14-én jelenik meg az ex-Black Sabbath énekes, Tony Martin új albuma, első előzetesként pedig a szöveges videóval kísért As The World Burns dallal lehet ismerkedni....

ESKIMO CALLBOY - Pumpálj velük keményen! Új dal és videoklip: Pump It
ESKIMO CALLBOY - Pumpálj velük keményen! Új dal és videoklip: Pump It

A We Got The Moves című nyári bulihimnuszt - és persze a felejthetetlen Hypa Hypát - most egy új klipes dallal igyekszik megfejelni a Ruhr-vidéki electrocore sikerzenekar, az Eskimo Callboy....

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS