SONATA ARCTICA - Friss előzetes videó a The Ninth Hour albumhoz

Október 7-én jelenik meg a finn csapat kilencedik stúdiólemeze

2016. augusztus 28. (vasárnap) 08:37

Október 7-én jelenik meg a finn Sonata Arctica új stúdióalbuma, a The Ninth Hour, a 2014-es Pariah's Child lemez folytatása, amelyet ezúttal is külső producer nélkül rögzítettek Tony Kakkóék, az anyag keverését pedig most is a Sonatához 3 éve csatlakozott Pasi Kauppinen basszusgitáros végezte. A szöveges videóval kísért Closer To An Animal dalt már korábban bemutattuk, most pedig megérkezett beharangozó videósorozat második része is.

 



"Az új album igazán komoly stúdiós munkálatai április közepén indultak el, több finnországi stúdióban - mondja a frontember, Tony Kakko. - A munka java és a keverés viszont Alaveteliben zajlott, a Studio57-ben., ami egyfajta központként szolgál nálunk, és minden meló ott is végződik. Ezúttal is egy dallamos, szép és meglepő Sonata Arctica lemez elkészítése volt a célunk... És hogy valóban ilyen is lett-e? Én bizonyosan így gondolom. De ennek eldöntését talán inkább rátok kéne bíznom!

Ami a kilencedik lemezünk, a The Ninth Hour borítóját illeti, annak hátterében egy jövőbeni, utópisztikus táj látható. A természet és az emberi technológiák egyensúlyban vannak. Középen egy homokóra szerkezet látható egy gombbal, amely a beavatkozás célját szolgálja. A jobboldali búra a természet oldalát jeleníti meg, már emberek nélkül, a baloldali pedig egy emberi disztópiát mutat, miután elpusztítottuk a természetet. Az ötletem lényege az volt, hogy a gomb elfordításával a homokóra erre vagy arra mozdul el, a másik búra pedig lassan kiürül, az a jövő eltörlődik.

A bibliai értelmezés szerint a kilencedik órában jön el a bűnbánat és a megváltó áldozat ideje... de a földi valósághoz visszakanyarodva, tény, hogy kritikus, történelmi időket élünk jelenleg. Mai döntéseink megszabják a jövőnket. Nem csupán a miénket, azaz az emberi fajét, hanem az egész bolygóét. Áldozatokat kell hoznunk és sok esetben a korábbi döntések miatt bűnbánatra is szükség lesz."

 





SONATA ARCTICA - Előzetes a 2016-os The Ninth Hour albumhoz #2




SONATA ARCTICA - Előzetes a 2016-os The Ninth Hour albumhoz #1




SONATA ARCTICA - Closer To An Animal (szöveges videó a 2016-os The Ninth Hour albumhoz)






 



www.facebook.com/sonataarctica


 

 






SONATA ARCTICA - The Ninth Hour
(10/07 - Nuclear Blast)

01. Closer To An Animal
02. Life
03. Fairytale
04. We Are What We Are
05. Till Death's Done Us Apart
06. Among The Shooting Stars
07. Rise A Night
08. Fly, Navigate, Communicate
09. Candle Lawns
10. White Pearl, Black Oceans Part II - 'By The Grace Of The Ocean'
11. On The Faultline (Closure To An Animal)


















 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
AMORITE - Öt év után új album jön a hazai death metal csapattól, az első dal: Metamorphosis
2020. november 24. (kedd) 07:48

Metamorphosis címmel már meghallgatható a death metalos Amorite kiadás előtt álló második albumának első dala. A hazai banda debütáló albuma még 2015-ben látott napvilágot Invisible Fire címmel, azóta egy EP-jük készült, a Final Entropy. Az új albumuk Archaic Faces Of Ecstasy címmel jön majd ki, a borítót Andkill készítette. "Közel a cél. 2017-ben úgy döntöttünk, hogy egy teljesen szabad felfogású lemezt készítünk. Rengeteg nehézség után hamarosan kezdetét veheti az ősi rituálé azoknak, akik átadják magukat az élménynek."   www.facebook.com/amoritehun   AMORITE - Metamorphosis (a 2020-as Archaic Faces Of Ecstasy album előzeteseként)        

FOO FIGHTERS - Dave Grohlék egy kisfilmben foglalták össze az eddigi 25 évüket
FOO FIGHTERS - Dave Grohlék egy kisfilmben foglalták össze az eddigi 25 évüket

Az új Foo Fighters album Medicine At Midnight címmel február 5-én lát majd napvilágot, a lemez felvezetéseként pedig egy 26 perces kisfilmben foglalták össze az eddigi pályájukat. Az...

GAMA BOMB - Decemberben jön az ír thrasherek új albuma, dal- és videópremier: Miami Supercops
GAMA BOMB - Decemberben jön az ír thrasherek új albuma, dal- és videópremier: Miami Supercops

Sea Savage címmel december 4-én jelenik meg az ír old school thrasher Gama Bomb hetedik albuma. A 2018-as Speed Between The Lines lemez utódjáról már a harmadik előzetessel, a szöveges...

KANSAS - Új videó a prog rock legendáktól: The Absence Of Presence
KANSAS - Új videó a prog rock legendáktól: The Absence Of Presence

The Absence Of Presence címmel még a nyáron jelent meg az új Kansas album, a legendás amerikai prog rockerek friss videója pedig a lemez címadó dalához készült el. A legutóbbi,...

ORIANTHI - Sajnálom
ORIANTHI - Sajnálom

Nemrég jelent meg az Alice Cooper csapatában is megfordult szőke ausztrál gitároslány, Orianthi negyedik szólólemeze, a legfrissebb klipje pedig a Sorry című dalhoz készült el. "Az...

JUDAS PRIEST - "Bárcsak úgy tudnám elénekelni a Painkillert, mint 1991-ben"
JUDAS PRIEST - "Bárcsak úgy tudnám elénekelni a Painkillert, mint 1991-ben"

A Let There Be Talk podcast vendégeként a Judas Priest frontembere, Rob Halford a hangjának változásáról is szót ejtett, valamint arról, hogy bármennyire is szeretné, a klasszikus...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS