TÖRÖK ÁDÁM & PAPP GYULA - Rockosított Bartók-koncertre készülnek

"A komolyzene, a rock és a jazz ötvözése nagyon veszélyes dolog"

2016. augusztus 25. (csütörtök) 08:39

Rockos Bartók-feldolgozásokat ad elő négy hegedűművész hölggyel a Mini együttesből ismert Török Ádám fuvolás-énekes és Papp Gyula billentyűs október 9-én a fővárosi Marriott Hotel dísztermében. Az egyedülálló előadás apropója a Bartók-év.


"A világon egyedülálló zenei utazásra hív Papp Gyula és Török Ádám (a Mini 1971-es legendás felállásából), akik a Bartók-év kapcsán négy hegedűművész hölgy társaságában saját Bartók-feldolgozásaikat adják elő - 'rockosított' formában - október 9-én Budapesten, a Marriott Hotel báltermében. És persze a legendás Mini-balladák is elhangzanak majd a hegedűs hölgyek segítségével.


'Gyulával 45 évvel ezelőtt figyeltünk fel Bartók bámulatos világára, a Kárpát-medence és a magyarság gyönyörű népzenéjére. Azóta missziónak tartjuk, hogy Bartók zenéjét olyan néprétegekhez hozzuk közel, akik egyébként nem hallgatnák. Bartók szemüvegén keresztül közelítünk a magyar népzenéhez, átvesszük a csodálatos dalokat és rockot teszünk hozzá, ami egy világpremier, mi találtuk ki, senki más nem csinál ilyet' - mondta Török Ádám.

'A komolyzene, a rock és a jazz ötvözése nagyon veszélyes dolog. Van néhány olyan feladat, amit ahhoz tudnék hasonlítani, amikor az artisták biztosítóháló nélkül lógnak a trapézon. Senkinek sincs egyszerű feladata: a vonósnégyesnek és nekünk is komoly megmérettetés ez a tempó, a hangszerelés és ritmusvilág miatt egyaránt. A végeredmény viszont valami egészen fantasztikus, mindenkinek hallania kell' - tette hozzá Papp Gyula.


A 'Bartók on Rock – Mini Acoustic World' koncerten az eMeRTon- és Blues-életmű díjas Török Ádám (fuvola, ének, percussions), Papp Gyula (zongora), Nagy István (basszusgitár) és Tóth Dénes (akusztikus dobok, ütőhangszerek) egy női vonósnégyessel együtt lépnek színpadra. A vonósnégyes vezetője Kézdy Luca, aki kiváló jazz hegedűs is. A koncert a Danubius Music menedzselésével és az Art Anzix Színház szervezésében valósul meg. A produkció elhangzik még a Zene Világnapján, október elsején Balatonfüreden is."

Jegyek - itt!


 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
HÉTKÖZNAPI CSALÓDÁSOK - "Sírva vigadunk József Attilával...", új klip született: Dúdoló
2020. november 30. (hétfő) 07:36

Csókol Attila címmel jelent meg a hónap elején a Hétköznapi Csalódások új albuma - József Attila versek megzenésítésével. A friss klipjük a Dúdoló dalhoz született meg. "Itt az első klip az új lemezhez! Sírva vigadunk József Attilával és minden olyan emberrel, aki a társadalom perifériájára szorult és esélye sincs onnan feljebb kapaszkodni. Nézd és dúdold velünk a Dúdolót, a nyomorgók dalát!" Az idén éppen 30 éves punk rockerek a 2006-os Én, József Attila itt vagyok folytatásaképp újból egy teljes albumot szenteltek József Attila versek megzenésítésének. A friss anyagon több vendég is hallgató, énekel Kálmán Kata (Perfect Symmetry) és Tamás Éva (Tamás Éva Játéktára), brácsán játszik Martos G. Csongor (Hangerdő Társulat, Boja), nagybőgőn Kerekes Kornél (Kacaj, Boja), illetve hegedűn Katona Bálint (Kacaj, Four Keys).   www.facebook.com/hetkoznapicsalodasok "József Attila...

CADAVER - Újdonság a Megadeth dobosával feltámadt norvég death brigádtól
CADAVER - Újdonság a Megadeth dobosával feltámadt norvég death brigádtól

Új szöveges videóval jelentkezett az 1988-ban alakult norvég death metal brigád Cadaver. Az alapító/gitáros Neddo (Anders Odden) mellé még 2014-ben sorakozott fel Dirk Verbeuren dobos...

HATEBREED - Itt az új album, és mellé egy friss videó is
HATEBREED - Itt az új album, és mellé egy friss videó is

Megjelent és végig is hallgatható a Hatebreed nyolcadik nagylemeze, a Weight Of The False Self. Eredetileg májusban jött volna ki az új lemez, amit Chris Zeuss Harris producerrel (Rob...

SCOUR - Hivatalos videoklip Phil Anselmo extrém, blackes projektjétől: Doom
SCOUR - Hivatalos videoklip Phil Anselmo extrém, blackes projektjétől: Doom

Phil Anselmo blackes, extrém metalos projektje, a Scour tegnap adta ki a három részből álló EP-sorozatának harmadik darabját, a Blacket. A 6 tételes EP-t végig is hallgathatod, a Doom...

VOIVOD - Itt az új koncertlemez, videópremier: Overreaction
VOIVOD - Itt az új koncertlemez, videópremier: Overreaction

Már dolgozik a 2018-as The Wake album folytatásának dalain a kanadai Voivod, a mai napon viszont egy koncertlemezzel jelentkeztek. A Lost Machine - Live című anyagot máris...

VOLBEAT - Megjelent az új koncertlemez, videópremier: Sorry Sack Of Bones
VOLBEAT - Megjelent az új koncertlemez, videópremier: Sorry Sack Of Bones

Rewind, Replay, Rebound: Live In Deutschland címmel egy koncertanyaggal jelentkezett a Volbeat, nézd meg a legfrissebb élő videójukat, a Sorry Sack Of Bones felvételét - Stuttgartból....

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS