MONSTERS OF ROCK 1991 - 25 évvel ezelőtt ezen a napon...

"az akkori időszak négy, sikeres és bálványozott csapatával"

2016. augusztus 22. (hétfő) 07:56

Kereken negyedszázada annak, hogy a Népstadionban fellépett az AC/DC, a Metallica, a Mötley Crüe és a Queensryche. Ez volt a legendás Monsters Od Rock fesztiválsorozat egyetlen magyarországi koncertje, amelyre az utóbbi egy évben már nem frissített napirokk blog így emlékezett vissza 2011-ben:

 


 


"...Ahhoz, hogy ennyi év távlatából valamire kristálytisztán emlékezzünk, nos, ehhez annak a dolognak vagy nagyon rossznak vagy nagyon jónak kell lennie. Az a koncert, melyről ebben a posztban megemlékezem, nagyon jó volt. És akkor még finoman fogalmaztam.

Persze, könnyen lehet most legyinteni, hogy sok-sok év után csak a szépre emlékezünk, de jelen esetben nem erről van szó. Ez a koncert, az én szememben, azon kevés hazai rock-koncert egyike, mely nem levitézlett és kifakult sztárokat, hanem az akkori időszak négy, sikeres és bálványozott csapatát hozta el nekünk. Azelőtt nem sok része volt a magyar rockrajongónak a hard rock körforgásból, egy-egy előadó egy-egy koncert erejéig ugyan ellátogatott hozzánk, de ez is leginkább a '80-as évek közepétől volt megfigyelhető.

A sort az Iron Maiden nyitotta 1984-es, legendás, BS-parkolós koncertjével, majd jött a Queen emlékezetes Népstadion-beli fellépése. 1988-ban kaptunk egy nagyobb adag fémzenét, az év Monsters Of Rock-fellépőinek 2/3-a jött el hozzánk [KISS, Iron Maiden], valamint a Metallica mutatta be kultikus ...And Justice For All lemezét az MTK-pályán. Aztán hosszabb szünet következett, legalábbis ami a monstre koncerteket illeti, mígnem elérkeztünk 1991-be, augusztus hónap huszonkettedik napjához..."


A folytatást megtalálod
a blogban.

 

METALLICA - Népstadion, 1991/08/22 (rajongói videó)




AC/DC - Whole Lotta Rosie (Népstadion, 1991/08/22 - rajongói videó)





MÖTLEY CRÜE - Népstadion, 1991/08/22 (rajongói videó) - katt ide!

 

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
MAJESTICA - Új klip és új karácsonyi lemez a Sabaton gitáros szimfo-power csapatától
2020. december 5. (szombat) 11:23

A Christmas Carol címmel karácsonyi power metal albummal jelentkezett a Sabaton gitárosaként is ismert Tommy Johansson szimfonikus power metal bandája. A Majestica nevet viselő banda valójában  Tommy korábbi, ReinXeed nevű csapatának folytatásaként is felfogható, a debütáló lemezük pedig tavaly jött ki Above The Sky címmel, és nagy sikert aratott. A Twilight Force, Rhapsody, Alan Silvestri, Danny Elfman és John Williams hatásokból táplálkozó Majestica különleges karácsonyi albumának The Joy Of Christmas dalához egy klip is született. Chris David basszer: "Ez egy szimfonikus power metal stílusban fogant karácsonyi musical album, szóval van itt száncsengő, harang, vannak ismerős karácsonyi dallamok és persze a Majestic Kórus sem hiányzik. Ugyanakkor ez egy igazi Majestica lemez, és ezt is hallani rajta!"   www.facebook.com/Majesticametal   Míg az Above The Sky albumon Uli Kusch dobolt...

UNRULY CHILD - Dallamrock albumpremier, végighallgatható az Our Glass House lemez
UNRULY CHILD - Dallamrock albumpremier, végighallgatható az Our Glass House lemez

Our Glass House címmel megjelent és végig is hallgatható a melodikus rock színtéren kult-favoritnak számító Unruly Child új stúdióalbuma, a tavalyi Big Blue World lemez utódja. Az...

LEPROUS - Új dal és videoklip a norvégoktól: Castaway Angels
LEPROUS - Új dal és videoklip a norvégoktól: Castaway Angels

Castaway Angels címmel egy klipel kísért vadonatúj dallal jelentkezett a norvég Leprous. Az új nótát az Ocean Sound Recordings-ban rögzítették, a keverés Adam Noble (Placebo, Biffy...

WITHERFALL - Dalpremier a prog-power brigád márciusi lemezéről: Another Face
WITHERFALL - Dalpremier a prog-power brigád márciusi lemezéről: Another Face

Curse Of Autumn címmel 2021. március 5-én jön majd ki a progos power metalt komor dallamokkal, izgalmasan játszó amerikai Witherfall harmadik albuma, a 2018-as A Prelude To Sorrow lemez...

TRIBULATION - 16 év után távozott a csapatból Jonathan Hultén gitáros
TRIBULATION - 16 év után távozott a csapatból Jonathan Hultén gitáros

Where The Gloom Becomes Sound címmel január 29-én jön ki a death metalt darkos, progos hatásokkal játszó svéd Tribulation ötödik albuma, a 2018-as Down Below lemez utódjáról pedig a...

EVANESCENCE - Március végén érkezik az új album, dalpremier: Yeah Right
EVANESCENCE - Március végén érkezik az új album, dalpremier: Yeah Right

Még tavaly novemberben mutattuk be az Amy Lee énekesnő vezette Evanescence-től egy klasszikus Fleetwood Mac dal, a The Chain átdolgozását,  áprilisban pedig az ötödik stúdióalbum...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS