FEZEN FESZTIVÁL - Jövőre jubileumi év jön...

...és ehhez jubileumi programot is ígérnek a szervezők

2016. augusztus 8. (hétfő) 17:40

Közel 40 ezer fesztiválozó és több mint 100 fellépő a székesfehérvári FEZEN Fesztivál idei mérlege. Bemutatkozott a fesztivál új, kibővített területe, és a műfajok szerint szétválasztott dupla nagyszínpad is.

 



Szombaton Sandra Nasictól, a Guano Apes énekesnőjétől hallhatták a fesztiválozók az örömhírt is, hogy a FEZEN zárásával egyidőben induló olimpián megszületett Magyarország első aranyérme. Az évek óta félig rock-metal, félig más műfajok előadóit felvonultató FEZEN-en idén nagyszínpadból is kettő volt.

A stílus szerint szétválasztott Fehérvár és Harman színpad között azonban feltűnően nagy volt a vándorlás; szombaton a Faithless koncertje után tömegesen pártoltak át a nézők a Guano Apes-hez, hogy a nagyszínpadok zárása után végül valamelyik partyhelyszínen táncolják át magukat a reggelbe. A többi helyszín is tömegeket vonzott, a Petőfi-Rézangyal sátorra, vagy a Hammerworld csarnokra többször is kikerült a virtuális megtelt tábla.

Közel 40 ezren szórakoztak a négy nap alatt a FEZEN-en. Erős terhelést kapott így az új, kibővített helyszín, de jól vizsgázott. A fesztiválozók és a szervezők is “belakták” az új területet, így minden adott ahhoz, hogy a jövőre húsz éves FEZEN Fesztiválon még az eddigieknél is több ember, és még több világsztár érkezhessen Székesfehérvárra.

Jubileumi év lesz a 2017-es, és ehhez jubileumi programot is ígérnek a szervezők.


www.facebook.com/FEZENFesztival
 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
VOIVOD - Itt az új koncertlemez, videópremier: Overreaction
2020. november 27. (péntek) 17:49

Már dolgozik a 2018-as The Wake album folytatásának dalain a kanadai Voivod, a mai napon viszont egy koncertlemezzel jelentkeztek. A Lost Machine - Live című anyagot máris végighallgathatod, de van egy friss koncertvideójuk is, mégpedig az Overreaction dalhoz. Away: "Az Overreaction egy régi klasszikus a Killing Technology lemezről, amely már 1987 óta műsoron van. Ezt a videót is Felipe Belalcazarnak köszönhetjük, aki egy Voivod dokufilmen is dolgozik. Köszönet Jaan Silmbergnek is, hogy animációba ültette az artworkömet! Élvezzétek az új koncertlemezt!"   www.facebook.com/Voivod Denis “Snake” Belanger – ének Daniel “Chewy” Mongrain – gitár Dominic “Rocky” Laroche – basszusgitár Michel “Away” Langevin – dobok     VOIVOD - Overreaction (a 2020-as Lost Machine - Live albumhoz) VOIVOD - Lost Machine - Live (a 2020-as album) 01. Post Society 02. Psychic Vacuum 03. Obsolete...

VOLBEAT - Megjelent az új koncertlemez, videópremier: Sorry Sack Of Bones
VOLBEAT - Megjelent az új koncertlemez, videópremier: Sorry Sack Of Bones

Rewind, Replay, Rebound: Live In Deutschland címmel egy koncertanyaggal jelentkezett a Volbeat, nézd meg a legfrissebb élő videójukat, a Sorry Sack Of Bones felvételét - Stuttgartból....

THE NIGHT FLIGHT ORCHESTRA - Új klipes dal az elfojtott, de felszínre törő érzelmekről: Paper Moon
THE NIGHT FLIGHT ORCHESTRA - Új klipes dal az elfojtott, de felszínre törő érzelmekről: Paper Moon

Aeromantic címmel még február végén jelentkezett egy új albummal a Soilwork énekes Björn "Speed" Strid és az Arch Enemy basszer Sharlee D'Angelo (ld. Spiritual Beggars)...

OCEAN HILLS - Videoklippel Téglás Zoliék szerelmes dala: Budapest My Love
OCEAN HILLS - Videoklippel Téglás Zoliék szerelmes dala: Budapest My Love

Téglás Zoli még tavaly ősszel jelentette be, hogy 25 év után kiszállt az Ignite-ból, majd az is kiderült, hogy a Zoli Band új nevet kapott. Az Ocean Hills nevű csapat első nagylemeze...

EPICA - Február végén érkezik az Omega album, klippremier: Freedom - The Wolves Within
EPICA - Február végén érkezik az Omega album, klippremier: Freedom - The Wolves Within

A Simone Simons énekesnő vezette holland Epica új albuma Omega címmel jön majd ki február 26-án, második előzetesként pedig a klippel kísért Freedom - The Wolves Within dallal lehet...

BAJNOK & ZEFI - 40 év - 4 közös zenekar - 40 dal - közel 40 előadó
BAJNOK & ZEFI - 40 év - 4 közös zenekar - 40 dal - közel 40 előadó

"40 év, 4 közös zenekar, és rengeteg korszakalkotó dal... Zeffer "Zefi" András és Kékesi "Bajnok" László 20-20 szerzeményét vették fel újra a december 18-án megjelenő Bajnok &...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS