MÁTRIX - Pár nap múlva új album, dalpremier: Purgatórium

A Farkasok éjjele albumot vasárnap mutatják be

2016. június 20. (hétfő) 19:38

Májusban már jeleztük, hogy új albumon dolgozik a siroki Mátrix zenekar, és a Farkasok éjjele lemezt vasárnap közzé is teszik majd. Addig is ismerkedj meg a második előzetes nótájukkal, a szöveges videóval kísért Purgatóriummal.


"A Mátrix zenekart 2002 januárjában alapította a két siroki Farkas testvér, Attila és Máté. Az évek során több dobosváltáson is átesett a csapat, a jelenlegi felállás 2013 elejétől létezik: Farkas Attila - ének/basszusgitár, Farkas Máté - szólógitár/vokál, Székely Zoltán - dobok, illetve a Mátrix fő összetartója Farkas Csaba - menedzser, technikus, apa...

Kezdetben csakis feldolgozásokat játszotta banda, majd fokozatosan előtérbe kerültek a saját nóták is. A 10 éves fennállását megünnepelve a Mátrix 2011 decemberében megjelentette az első albumát. Hamarosan pedig érkezik a második nagylemez.

A komplett Farkasok éjjele album (06/26) vasárnaptól elérhető lesz a youtube csatornánkon, valamint limitált számban CD formátumban is be lehet szerezni koncertjeinken.


A nyáron számos motorostalálkozón találkozhattok a zenekarral (koncertszervezés: Farkas Csaba - 30/696-4476)."


www.facebook.com/matrixzenekar

 

MÁTRIX - Purgatórium (szöveges videó a 2016-os Farkasok éjjele albumhoz)




MÁTRIX - Széles út (az új album előzeteseként)





 
 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
CADAVER - Újdonság a Megadeth dobosával feltámadt norvég death brigádtól
2020. november 28. (szombat) 09:16

Új szöveges videóval jelentkezett az 1988-ban alakult norvég death metal brigád Cadaver. Az alapító/gitáros Neddo (Anders Odden) mellé még 2014-ben sorakozott fel Dirk Verbeuren dobos (Megadeth, ex-Soilwork), 16 év után pedig megjelent a negyedik nagylemezük is. A 2004-es Necrosis lemez utódja Edder & Bile címmel jött ki, és végig is hallgatható. Az albumon két vendég is hallható: Jeff Becerra, a legendás Possessed főnöke, valamint Kam Lee, a floridai Massacre énekese, aki az egészen korai Death-ben is dobolt és hörgött.   www.facebook.com/cadavertheband Neddo: "Dirkkel még 2014-ben találkoztam, amikor a 70000 Tons Of Metal fesztiválon a Satyriconban helyettesítette Frostot. Gyorsan kiderült, hogy hatalmas rajongója a Cadavernek, én pedig akkoriban már dolgoztam pár új dalon, amelyeket egy esetleges szólóalbumra szántam. De aztán jött az ötlet, hogy Dirkkel összehozhatnánk a Cadaver harmadik...

HATEBREED - Itt az új album, és mellé egy friss videó is
HATEBREED - Itt az új album, és mellé egy friss videó is

Megjelent és végig is hallgatható a Hatebreed nyolcadik nagylemeze, a Weight Of The False Self. Eredetileg májusban jött volna ki az új lemez, amit Chris Zeuss Harris producerrel (Rob...

SCOUR - Hivatalos videoklip Phil Anselmo extrém, blackes projektjétől: Doom
SCOUR - Hivatalos videoklip Phil Anselmo extrém, blackes projektjétől: Doom

Phil Anselmo blackes, extrém metalos projektje, a Scour tegnap adta ki a három részből álló EP-sorozatának harmadik darabját, a Blacket. A 6 tételes EP-t végig is hallgathatod, a Doom...

VOIVOD - Itt az új koncertlemez, videópremier: Overreaction
VOIVOD - Itt az új koncertlemez, videópremier: Overreaction

Már dolgozik a 2018-as The Wake album folytatásának dalain a kanadai Voivod, a mai napon viszont egy koncertlemezzel jelentkeztek. A Lost Machine - Live című anyagot máris...

VOLBEAT - Megjelent az új koncertlemez, videópremier: Sorry Sack Of Bones
VOLBEAT - Megjelent az új koncertlemez, videópremier: Sorry Sack Of Bones

Rewind, Replay, Rebound: Live In Deutschland címmel egy koncertanyaggal jelentkezett a Volbeat, nézd meg a legfrissebb élő videójukat, a Sorry Sack Of Bones felvételét - Stuttgartból....

THE NIGHT FLIGHT ORCHESTRA - Új klipes dal az elfojtott, de felszínre törő érzelmekről: Paper Moon
THE NIGHT FLIGHT ORCHESTRA - Új klipes dal az elfojtott, de felszínre törő érzelmekről: Paper Moon

Aeromantic címmel még február végén jelentkezett egy új albummal a Soilwork énekes Björn "Speed" Strid és az Arch Enemy basszer Sharlee D'Angelo (ld. Spiritual Beggars)...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS