BILLOG - A The Ghost Inside tragédiája és pozitív ereje inspirálta az új dalt

Támogathatod is az amerikai dallamos hardcore csapatot

2016. június 17. (péntek) 09:00 | utoljára módosítva: 2016. június 17. (péntek) 09:03

A tavaly novemberben súlyos buszbalesetet szenvedett amerikai The Ghost Inside zenekar és annak dobosa inspirálta a hazai Billog új dalát. Andrew Tkaczyknak amputálni kellett az egyik lábát, de a dobolást ennek ellenére sem adja fel, és a The Ghost Inside már azt is bejelentette, hogy részt vesznek a 2017-es Warped turnén. 



"A várakozásnak vége! Az alábbiakban látható és hallható az Uplifted, a legújabb dalunk - egy videoklippel megtámogatva! Ahogy legutóbb, úgy most is a Nova Prospectes barátainkkal készültek a felvételek, annyi különbséggel, hogy a dobokat a Grenma Stúdióban rögzítettük Botlik Matyival. A végeredmény ismét minden várakozásunkat felülmúlta, és egy iszonyatosan súlyos hangképet sikerült összehozni a dalhoz.

A klipet Schmidt Gergővel készítettük, aki szintén tökéletes munkát végzett. Pontosan olyan lett a klip, amilyennek annak idején megálmodtuk. Külön köszönet mindenkinek, aki eljött a forgatásra és aktívan részt vett a végén látható tömegjelenetben! A borító Károlyi József (Swastika Tattoo Hungary) keze munkáját dicséri, akivel korábban már dolgoztunk együtt a Till Death Do Us Part című nagylemezen.


www.facebook.com/billogmetal
 

"Az Uplifted dallal igen különleges a célunk és egy elég speciális háttértörténettel is rendelkezik. Ez a klipben, illetve a videó leírásában is olvasható angolul, de most összefoglaljuk röviden a történetet magyarul is.

Ahogy az bizonyára többeknek ismeretes, 2015 november 19-én egy súlyos buszbalesetet szenvedett az amerikai The Ghost Inside zenekar. A balesetben a két sofőr életét vesztette. Néhány héttel később a zenekari tagok megtörték a csendet és mindannyian bejelentkeztek a kórházból és ekkor vált nyilvánvalóvá a nagyközönség számára, hogy mennyire súlyos is a helyzet. Többek között Andrew Tkaczyk dobosnak amputálni kellett az egyik lábát…

És mindezek ellenére egészen példaértékű módon áradt a pozitív erő és elszántság a srácokból, aminek köszönhetően az első sokkot egy mindent elsöprő magasztos érzelemvihar váltotta, illetve csakis a legnagyobb tisztelettel és ámulattal lehet a zenekar tagjaira tekinteni, vagy éppenséggel erőt meríteni a kitartásukból és példamutató hozzáállásukból, ami végül az alábbi dal megírásához vezetett, illetve ezek a gondolatok a dalszövegben is megjelennek.

Ezen a gesztuson túl pedig úgy gondoltuk, hogy bár mi csak egy kis pont vagyunk ezen a zenei palettán, de megpróbálunk olyan módon is segíteni a srácoknak, hogy ha valaki a bandcamp oldalunkról letölti a dalt, az abból befolyt teljes összeget továbbítjuk a zenekarnak, de felhívjuk a figyelmet a klipben és most itt is a hivatalos támogatói oldalra (www.gofundme.com/aqb5umd8), ahol akár közvetlenül is lehet a The Ghost Inside-ot segíteni, támogatni."



BILLOG - Uplifted (2016-os dal és klip)


 


BILLOG - Waste Of Time (2016-os dal és klip)


 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
PSYCROPTIC - Videóval az új EP címadó dala: The Watcher Of All
2020. november 26. (csütörtök) 14:59

The Watcher Of All címmel egy új EP-vel jelentkezik holnap a technikás death metalt játszó tasmániai Psycroptic, és a két számos anyagról most már a klippel kísért címadó dallal is lehet ismerkedni. As The Kingdom Drowns címmel még 2018 novemberben jelent meg hetedik albumuk, az új nagylemez pedig 2021 közepére várható, de hogy addig se maradjunk friss nóták nélkül, ezért hozzák ki ezt a köztes EP-t. Jason Peppiatt énekes: "Az új EP-vel egyszerre folytatjuk az As The Kingdom Drowns lemez vonalát, zeneileg és szövegileg is, valamint új, feltérképezetlen területekre is eljutunk. Rettentően büszkék vagyunk erre a két dalra, tökéletes ízelítőt jelentenek a következő albumhoz, amit jelenleg rögzítünk, és ami a jövő év közepére várható."   www.facebook.com/psycroptic     PSYCROPTIC - The Watcher Of All (a 2020-as The Watcher of All EP-hez) PSYCROPTIC - A Fragile Existence (a...

SICK OF IT ALL - Egy kis karantén-zúzda: Deep State
SICK OF IT ALL - Egy kis karantén-zúzda: Deep State

Megérkezett a Sick Of It All karanténos videósorozatának hatodik és egyelőre utolsó darabja, a Deep State dal előadása. Ez a nóta a legutóbbi, Wake The Sleeping Dragon! című...

AZARATH - Dal- és klippremier a Behemoth dobosának blackes death csapatától: Beyond The Gates Of Burning Ghats
AZARATH - Dal- és klippremier a Behemoth dobosának blackes death csapatától: Beyond The Gates Of Burning Ghats

Saint Desecration címmel november 27-én, azaz holnap jelenik meg a Behemoth dobosaként ismert Inferno másik csapatának, a blackes death metalt nyomató lengyel Azarath új album. A 2017-es...

MEGADETH - "A Jóisten hozott minket össze Dave-vel"
MEGADETH - "A Jóisten hozott minket össze Dave-vel"

A Toddcast Podcast vendégeként a Megadeth basszusgitárosa, David Ellefson megkapta azt a kérdést is, hogy szerinte változott-e Dave Mustaine hozzáállása a zenéhez, mióta 1983-ban...

DIVIDED - Új klip született a Pyogenesis énekesével: Until The Stars Turn Cold
DIVIDED - Új klip született a Pyogenesis énekesével: Until The Stars Turn Cold

A HammerWorld magazin júliusi-augusztusi összevont számának extra CD-mellékleteként jelent meg a Divided zenekar második albuma, a Behind Your Neon Eyes. A csapat legfrissebb klipje ahhoz az...

DREAD SOVEREIGN - Videóval az első új dal a Primordial-főnök doomos, ős-metalos csapatától: Nature Is The Devil's Church
DREAD SOVEREIGN - Videóval az első új dal a Primordial-főnök doomos, ős-metalos csapatától: Nature Is The Devil's Church

Alchemical Warfare címmel január 15-én új albummal jelentkezik a Primordial énekes Nemtheanga doomos, ős-metalos csapata, a Dread Sovereign. A bemutatkozó anyaguk egy 2013-as EP volt,...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS