WYRFARKAS - A Tankcsapdával közös klipben Dombi Tibiék

"Nem baj" :-)

2016. május 20. (péntek) 17:39

Elkészült első klipjével a debreceni Wyrfarkas zenekar, ahol ugye lokista a ritmusszekció: Dombi Tibi a dobos. Sándor Tomi pedig a basszer.


A Tankcsapda tagok szereplésével forgatott videoklipet a Mindig fölfelé című dalhoz a Dombi Tibor, Sándor Tamás, Balogh Miklós Péter, Kovács Balázs, Tamás Nándor felállású ötösfogat.



www.facebook.com/Wyrfarkas


A Molnár Péter által rögzített klipet csütörtök este láthatta először a nagyközönség egy zártkörű vetítésen.

"A legviccesebb az egészben, hogy a klip sztorijának vége - amikor Sidi azt mondja, nem baj -, az tulajdonképpen egy megtörtént sztorin alapszik – mondta a vetítésen Dombi Tibi. - A második fellépésünk a Vekeri fesztiválon volt 2005-ben, és mi azon a színpadon játszottunk, ahol az amatőr zenekarok. Amikor vége volt az egyik koncertnek, jött a fel-lepakolás, fellépett a következő banda és így tovább.

Két koncert között, a pakolásnál, a soron következő banda tagjai általában gratuláltak egymásnak, ment az ilyen 'kötelező' nyalakodás. De amikor mi jöttünk le a deszkákról, a következő zenekar gitárosa nem nyalakodott, csak annyit mondott: nem baj."
 


WYRFARKAS - Mindig fölfelé (2016)






 




 

Hammer TV

 
DAWN OF SOLACE - Új dal és klip a Wolfheart főnökétől: Skyline
2021. szeptember 25. (szombat) 11:12

14 év után adta ki második albumát 2020 elején a Dawn Of Solace, a Wolfheart-főnök Tuomas Saukkonen szólóprojektje, de a folytatásra nem kell ennyit várni. A sötét hangulatú, melankolikus doom vonalat képviselő Dawn Of Solace harmadik albuma november 12-én jön majd ki Flames Of Perdition címmel, második előzetesként pedig itt a klippel kísért Skyline dal. A Skyline dalban a Kaunis Kuolematon frontembere, Mikko Heikkilä közreműködik. "Biztos vagyok abban, hogy valamilyen szinten mindenki ismeri azt a súlyos érzést, amely minden nappal csak növekedni látszik. A hajnal előtti sötétség olyan, mint egy menedék, egy ideig még elrejt a káosz elől, aztán a hajnal felgyújtja a 'skyline'-t és visszaránt a hideg fehér fénybe."   www.facebook.com/dawnofsolace DAWN OF SOLACE - Skyline (a 2021-es Flames Of Perdition albumhoz) DAWN OF SOLACE - White Noise (a 2021-es Flames Of Perdition albumhoz)...

EMIGRATE - Két albumelőzetes dal a Rammstein gitárosától
EMIGRATE - Két albumelőzetes dal a Rammstein gitárosától

The Persistence Of Memory címmel november 5-én érkezik az új lemez a Rammstein gitárosának Emigrate projektjétől. Richard Z. Kruspe másik bandájának legutóbbi albuma a 2018-as A Million...

NORTHTALE - Az első albumelőzetes dal az új énekessel: Only Human
NORTHTALE - Az első albumelőzetes dal az új énekessel: Only Human

Itt az első Northtale dal az új énekessel! A power metal bandában az ex-Twilight Force énekes, Christian Eriksson utódja a brazil Guilherme Hirose (Traumer) lett, a november 12-én...

THE DARKNESS - Novemberben jön az új album, friss dal és klip: Jussy's Girl
THE DARKNESS - Novemberben jön az új album, friss dal és klip: Jussy's Girl

Motorheart címmel november 19-én jelenik meg a Justin Hawkins énekes vezette brit hard rocker The Darkness hetedik albuma, harmadik előzetesként pedig a videóval kísért Jussy's Girl dallal...

THE ANSWER LIES IN THE BLACK VOID - Album és friss klip, atmoszférikus doom a magyar/holland duótól
THE ANSWER LIES IN THE BLACK VOID - Album és friss klip, atmoszférikus doom a magyar/holland duótól

Horváth Martina énekesnőt ismerheted a Niburtából, a Ghymesből, a Thy Catafalque lemezeiről is, de az Agregator egyik dalában is vendégeskedettt, a legfrissebb formciója pedig egy...

PARADOX - Albumpremier a thrash veteránoktól: Heresy II - End Of A Legend
PARADOX - Albumpremier a thrash veteránoktól: Heresy II - End Of A Legend

Megjelent és végig is hallgatható a komplex thrash/power vonalas Paradox új albuma, a Heresy II. Charly Steinhauer a Heresy II - End Of A Legend című konceptanyagot Christian Münzner...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS